Rejtett kastély - [Befejezett]

20. A másik lány

Utána kell mennem. Haley és Robert a tömeggel együtt ünnepel, én viszont mégis az ajtó felé futok helyettük.  Körülnézek a parkolóban, de sehol sem látom Hazel-t. Nem juthatott messzire, pár perce jött csak ki. Azt hittem, csak egy kis levegőre van szüksége, de aztán egy idő után elkezdtem aggódni.

-Vedd fel!- kiabálok a telefonommal, amikor megpróbálom felhívni Hazelt, sikertelenül. A barátaink teljesen nyugodtak, nem is sejtik, hogy az egyik tagunk éppen eltűnt.

-Hazel eltűnt!- mondom, mire az összes szem rám szegeződik. Max, aki most ért vissza a szüleitől, azonnal keresni kezdi a kocsija kulcsát, Ava könnyezni, Anna pedig gondolkozni kezd. Egy percen belül már Max kocsija mellett állunk, és tanácstalanul bámuljuk a városunk térképét.

-Nem is ismer semmit errefelé, biztosan nem mehetett messzire!- mondja Ava, és kétségbeesetten mutogat a térképen.

-Váljunk szét! A suli, otthon, a jacht, Isaac, Ava és Anna háza az, amikről tud. Nem is járt még nagyon semerre!- mondja Max. Két kocsiba ülünk, Ava és Max, és én meg Anna. Nem tudom, hogy miért alakult így a csoport, de végül elindulunk.

-Durva, hogy a héten már másodszorra tűnik el! Remélem, hogy ez már nem olyasmi, mint a múltkori!- idegeskedik Anna. Hazelnek azóta sem mondtuk el, hogy mi történt aznap este, mert annyi altató volt benne, hogy kiesett neki az egész. És igazából azóta mi sem beszéltünk róla. Csak olyan célozgatások voltak, mint az előbbi. Kicsit sajnálom őt, hogy fogalma sincs a történtekről, de csak meg akarjuk kímélni.

-Fogalmam sincs, hogy merre lehet!- mondom, és bekanyarodom az udvarunkhoz.

Mi kaptunk a Anna házát és mi házunkat, meg Hazel-ék otthonát. Amikor nálunk már körülnéztünk, átmegyünk hozzájuk. Max odaadta a kulcsot, így könnyen bejutunk a villába. Még sosem jártam úgy itt, hogy ne égett volna a villany, vagy ne hallottam volna valahonnan ember jelenlétét. Most viszont csak Anna halk levegővételeit hallom magam mellett, és beérve felkapcsolom a villanyt. Az egész olyan élettelennek tűnik így, szóval itt biztosan nincs Hazel. Azért a biztonság kedvéért felmegyek az emeletre, addig Anna a konyhában, a nappaliban, és az alsó szint többi helyiségében néz körül.

A lépteim hangosan viszhangzanak az üres folyosón, ahogy ropog a lábam alatt a barna fapadló. Az összes szobába benézek, és felnyomom a villanyt. Már majdnem lekiabálok Anna-nak, hogy itt sincs semmi, ám ekkor elérkezem az utolsó előtti ajtóhoz, ami az első, ami csukva van. Már ebből is sejthettem volna valamit, de amikor benyitok, és meglátom az ágyon alvó lányt, akkor már teljesen megkönnyebbülök. Írok mindenkinek, hogy megtaláltam, majd a zsebembe rakom a telefonom. Szerintem még sosem láttam őt ennyire szomorúnak. Alszik, a fülében fülhallgató, a jobb kezében zsepkendő, a bal kezében egy fotó. Egy férfit, és egy kislányt ábrázol, akik épp nagyon boldogan mosolyogtak a kamerára. A férfi valószínűleg az apja lehet, és a kislány lehet Hazel.

Anna is megérkezik, és aggódva néz a barátnőjére. Kiveszi a kezéből a képkeretet, és leteszi az egyik szekrény tetejére. Hagyom őt, hadd csinálja, amit kell. Kimegyek az ajtón, és leülök a lépcsőre. Az életem szinte teljesen felfordult azóta, mióta Hazel megérkezett ide. Ebbe a házba, ebbe az iskolába, és ebbe a közegbe. Robert, Max, Ava, Anna életébe és az én életembe. Nagyon sok dolog történt azóta, mióta megismertük egymást. Lehet, hogy ő fel sem fogta, hogy mit művelt velem.

-Örülök, hogy haza jött!- mondja Max, vállon csap, majd felmegy a lépcsőn. Ava leül mellém, és úgy néz ki, mint aki nem is akar bemenni.

-Ez egy nagyon szar helyzet!- suttogom csak úgy magam elé, mert el is felejtem, hogy itt ül mellettem.