Rejtett kastély - [Befejezett]

23.Változás

Hogy mi történt velem az elmúlt fél évben? A válaszom rövid, és tömör. Mi nem?

Kezdjük az elején. Apám meghalt. Dehát ugye ott is voltam. Ki kellett költöznünk az akkori házunkból, amíg fel nem olvasták a végrendeletét. Addig egy pici, kétszobás lakásban laktunk, amíg anya el nem hozott minket ide. Robert-hez, és Max-hez. Azóta itt élünk. Új suliba járok, és új barátokat kellett keresnem. Itt sem egyszerű az életem, hiszen életemben talán először szerelmes lettem. A kapcsolatom Isaac-kel talán barátságnak sem mondható. Üzleti bulikba járok, és illegális autóversenyekre járok, ahonnan elrabolnak. És meg akarnak erőszakolni. Ezt Anna-tól tudom. Egyik este elárulta nekem, mert ismét ideges lettem, amiért nem tudtam semmit arról az estéről. És ez még csak a kezdet volt. Anyáék összeházasodnak, és majdnem a halott apám születésnapján szóltak róla. De mégcsak nem is azért kötik össze az életüket, mert annyira boldogok.

-Hazel!- kopog az ajtómon Max, de a hangja csak suttogás.

Odamegyek, és kinyitom az ajtót. A hajam kócos, a sminkem lefolyt, csak egy póló és egy melegítőnadrág van rajtam, de nem érdekel, ugyanis Max is hasonlóan szarul néz ki. A haja össze-vissza áll, a pólója gyűrött, a szeme vörös. Megölelem, és az ágyamhoz húzom. Leül, én pedig mellé, és fél karral átölelem. Fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem. Valahogy nagyon mélyen érinthette ez a dolog. Amit meg is értek. Az ő anyja sem halt meg olyan rég, neki is nagyon gyors lehet ez az egész. Egy ideig csendben bámuljuk a falamat, mire megcsörren a telefonom.

-Ki az?- kérdezi Max, de továbbra is a falat bámulja, nem fordul felém.

-Phoebe- veszem fel a telefont, és köszönök neki.

-Szia Haz! Mizu?- kérdezi. Tegnap este úgy tettük le, hogy megígértette velem, hogy megpróbálom átaludni az éjszakát, és elfogadni a helyzetet. Ugyanis más nem fog működni.

-Visszahívhatlak később?- kérdezem.

-Persze! De akkor nincs baj ugye?- kérdezi aggódva.

-Aha, csak itt a... mostohabátyám?- fejezem be a mondatot kérdésként. Igazából már megszoktam, hogy mindenki ismeri, ezért hívhatom a nevén. De Phoebe nem ismeri, ezért ha azt mondom neki, hogy Max, az semmit sem jelent számára.

-Jó rendben! Majd írj!- mondja végül, és leteszi a telefont.

Lerakom a telefont az asztalra, míg Max a távirányítómért nyúl. Elhelyezkedik az ágyamban, és filmet keres, én pedig mellé fekszem. Megtalálja a tökéletes filmet, és elindítja. Egymás mellett fekszünk, de nem ér össze semmink. Igazából nagyon jó érzés volt vele filmet nézni egészen addig, amíg meg nem teszi azt, amire azóta gondolok, mióta felvettem a telefont. Hogy feltesz egy kérdést.

-Ki az a Phoebe? Nem ismerek ilyen lányt a suliban!- mondja, és rájövök, hogy valószínűleg egész eddig ezen gondolkozott.

-Hát...- kezdek bele, de nem akarom neki elmondani, hogy tetoválószalonban voltam. Ő is kiakadna rám. És nincs szükségem arra, hogy esetleg még anyáékat is tájékoztassa a kis tetkóról a derekam külső felén.

-Nagyon régen beszéltünk!- sóhajt. Teljesen igaza van. Tudom, hogy megbízhatok benne.

Nem tudom, hogy miért ingott meg a belé vetett bizalmam az előbb. Most rosszul is érzem magam miatta. Max sosem tett ellenem semmit. Mintatesók lehettünk volna, ha eleve ide születek. Talán az életem sem lenne olyan zűrös. Megbízom benne! Ezt ismételgetem magamnak. Kiveszem a kezéből a távirányítót, és leállítom a filmet. A villanyhoz megyek, és felkattintom a kapcsolót. Max kíváncsi arccal figyel, fogalma sincs, hogy mit akarok csinálni. És igazából még én sem tudom mit csinálok, de szeretnék vele teljesen őszinte lenni.