Rejtett kastély - [Befejezett]

27. Utazás

Lassan közelítek az autók felé, ahol 10 táskákkal és bőröndökkel megpakolt ember áll. Robert próbálja gyorsan megtölteni a csomagtartókat, anya pedig neki segít. Az én baráti társaságom külön van, Phoebe épp nekem integet. Parker épp Isaac bátyjával játszik, és Ramona-ékkal beszélgetnek.

Lepasszolom anyunak a csomagjaim, és a barátaim felé veszem az irányt. Phoebe úgy megölel, mintha nem két napja látott volna legutóbb. A lányokkal két napja találkoztam, Isaac-kel viszont négy. Még nem beszéltünk azóta, mióta összejöttünk. Remélem erre hamarosan sort keríthetünk. Kicsit furcsán érzem magam, ugyanis fogalmam sincs, hogy hogyan kéne üdvözölnöm. Végül annyit hezitálok, amíg ő jön oda hozzám.

-Szia kékség!- suttogja a fülembe, mire engem azonnal kiráz a hideg. De nem az a rossz érzés, mint amikor mondjuk fázok. Nem, ez olyan, hogy az összes porcikám beleremeg, és egy pillanatra megáll a szívem, és kapkodni kezdem a levegőt.

Lehajol hozzám, mire azonnal kapcsolok. Nem csókolhat meg a szüleink előtt, amíg ők mit sem sejtenek. Gyorsan átkarolom, és egy ölelésre korrigálom a csókot. Azt majd a zárt ajtók mögött. Vagy ha anyáék alszanak.

Végül nagynehezen mindenkinek a cuccai bekerülnek a csomagtartóba, és indulásra készen vagyunk. Két csoportra oszlunk, hisz két autóval megyünk. Az egyik kocsiba Robert, anya, Parker, Phoebe és én kerültünk, a másikba pedig Aiden, Isaac, Isaac szülei, és a bátyja. Anna sajnos nem tudott jönni, mert lebetegedett, ezért nem engedték el. Így 10-en indulunk el a nyaralónk felé.

Az út viszonylag gyorsan telik, akkor is, hogyha amúgy 3 óra. Phoebe és Parker mellett nem nagyon lehet unatkozni. Anya azon aggódik, hogy valamit otthon hagyott, Robert őt nyugtatja, hogy minden megvan. A húgom és Phoebe épp azon veszekednek, hogy melyiküknek színező kell. Egyébként Phoebe ellopta a hercegnőset, Parker meg kiakadt. Hát ja. Velük tényleg izgalmas az út.

-Sziasztok!-kiabál Aiden Phoebe telefonjából.

Mind megijedünk, és először fel sem fogjuk, hogy honnan jött a hang. Robert kérdő tekintettel fordul felém, majd meglátja a telefonja felé integető Phoebe-t.

-Komolyan fél órát nem bírtatok ki egymás nélkül?-nevet Ramona a vonal túloldalán.

A 3 óra úgy elrepül, mintha csak egy szempillantás lett volna. Igen, néha nagyon idegesítő a családom, és menekülnék tőlük, de sosem cserélném le őket, semmi pénzért nem vállalnék be egy napot Max, Phoebe, Anna vagy Parker nélkül. Ugyanis már nem csak anya és Robert a családom, hanem Phoebe-ék is. És sosem cserélném le őket.

Először meglepődök, hiszen sosem voltam még ebben a nyaralóban, mégis rengetegszer láttam már. Hiszen az a ház áll előttem, ami ki van függesztve a szobámban. Miután ezt mindenkinek izgatottan elmeséltem, lenyugszom.

-Hoztál váltóruhát Hazzy?- jön oda hozzám Max. Őszintén tudtam, hogy készül valamire, hisz egy hétig itt leszünk, természetesen van nálam egy csomó ruha. Ám arra mégsem készültem fel, ami ezután történt.

Max felkapta Parkert, Isaac pedig engem, és befutottak velünk a kezükben a nyaralóba. A hátsó kijáratig meg sem álltak, ahol Max szinte kitépte az ajtót a helyéről.

-Max bírj magaddal!- kiabál utánunk Robert, de már túl késő.

Isaac és Max a kezükben velem és a húgommal beleugrottak a medencébe. Isaac nem tudhatta az ezzel kapcsolatos traumáimat, de láthatóan most Max is elfelejtette. Ugyanis gondolkodás nélkül dobnak a vízbe.

-Basszameg Hazel! Minden oké?-jut eszébe.

Ez az eset egyszer már megtörtént. Max belelökött a vízbe, és én pánikrohamot kaptam. Igazából akkor is azt bántam legjobban, hogy Parker végignézte az egészet. Nem akartam, hogy ő is ilyen korán lássa, hogy mi ez. Én már nagyon fiatal koromban megismertem ezt az érzést, hisz egy bántalmazó apa mellett nőttem fel. Még úgy sem volt könnyű, hogy nem engem bántott. Anyát bántotta. Engem az élete árán is megvédett volna. És néha épp ez volt a szerencsénk. Ha én otthon voltam, akkor ritkán bántotta. Szeretett engem. Anyát viszont... mintha nem is ismerte volna igazán.