Rejtett kastély - [Befejezett]

30. Fél évvel később...

-Szia! Hát te mit keresel itt?-nyitom ki az ajtót, ahol Isaac áll gyűrött ruhákban és kócos hajjal. Nem tudom mit keres az ajtóm előtt, ugyanis alig egy óraja kellett volna leszállnia a gépének New Yorkban. Nem szól semmit, csak elém lép, és megcsókol. Épp egy gyakornoki állás vár rá, így fogalmam sincs, hogy mit csinál itt.

Annyira meglep ezzel, hogy eltelik egy kis idő, mire felfogom, hogy mi történik. A karja a csípőmre kerül, majd egy picit felhúzza vele a pulcsim. A hideg ujjával elkezdi simogatni azt a kis részt a csípőmön, amit szabaddá tett. Beleborzongok, aztán a nyaka köré fonom a karom. Mivel sejtem már, hogy hova akar kilyukadni, ezért behúzom a bejáratból. Mint aki a gondolataimban olvas a hatalmas karjával rácsap az ajtóra, mire az bevágódik. Észre sem veszem, már neki is dönt, és hozzáprésel a hideg felülethez. Beletúrok abba a gyönyorű barna hajába, mire válaszul feljebb húzza a pulcsimat, a karja pedig a csípőmet tartja, aztán megemel.

Rákulcsolom a lábam, aztán velem együtt elindul a szobám felé. Hosszú lábaival sokkal gyorsabban teszi meg ezt a kis távot, mint én a sajátjaimmal. Ledob az ágyra, ő pedig letérdel a végébe. Nem tesz semmit, csak az engedélyemre vár. Egy kicsit még nézem az arcát. Hatalmas bólintással válaszolok, nem is tudom, hogy kételkedhetett ebben. Mosolyogva felém hajol, és megcsókol. Még sosem csináltam ilyet, de valahogy vele mégsem félek semmitől. Hosszasan csókolózunk, közben a keze a pólóm alá kerül. Egy könnyed mozdulattal kikapcsolja a melltartómat, nekem pedig eláll a lélegzetem, ahogy simogatja a mellem. Nagy mosollyal nézi, ahogy néha megakad a levegőm, és felgyorsul a szívverésem. Valószínűleg tökéletesen érzi, de nem érdekel. Legalább a tudtára adhatom, hogy mennyire élvezem ezt a helyzetet. Pár pillanat múlva a keze lejjebb siklik, végigsimítja a hasamat, majd megfogja a nadrágomon lévő kis övtartókat, és egy mozdulattal lerántja rólam a farmert. Nevetni kezdek, amikor meglátom az arcát. A kis tetkót nézi, amit miatta varrattam magamra. Eleinte csak simogatni kezdi, majd lejjebb mászik.

Először csak szájon csókol, majd egyre lejjebb és lejjebb halad. A szája megtalálja a kis kék szívet, és azon az egy helyen megnyalja a bőrömet. Ettől kiráz a hideg, aminek hatására mosolyogva néz fel rám. A combom külső feléről áttér a belsőre, én pedig befogom a szám, nehogy előtörjön belőlem egy hangos nyögés. A durva viszont az, hogy ilyen hatással van rám, amikor alig ér hozzám.  Mosolyogva nézi, ahogy ennyivel kikészít, ezért elveszem a szám elől a kezem. Visszavágásként az ujjával kezdi simogatni a bugyim felső részét.

-Biztos, hogy neked ez oké?- suttogja, és a keze mellé hajol.

-Biztos!- mondom, mire egy pillanat alatt megszabadít a bugyimtól. Csak pislogok, és már kezdem kínosan érezni magam, amikor eszembe jut, hogy ő még teljesen fel van öltözve. Egyből felülök, és odahajolok, hogy levegyem róla a pólóját. Végig húzom a kezem a mostmár meztelen felsőtestén, és érzem, ahogy az ujjaim alatt megrándulnak az izmok. Visszalök az ágyra, és rám hajol. Amikor megérzem a lélegzetét a hasam alján, feltör belőlem az az apró nyögés, amit egész eddig próbáltam visszafogni.

-Oké, mostmár örökké csak ezt a hangot akarom hallani!- suttogja halkan, és rámnéz. Ránézek, és beletúrok a hajába. A szemébe nézve már el is felejteném, hogy hol vagyunk, elveszem a szemeiben. Ám rögtön észhez térít, amikor megérzem a nyelvét.

Hatalmas nyögés hagyja el a számat. Elégedett fejjel néz fel rám, és folytatja, amit elkezdett, míg én beletúrok a hajába, és közelebb húzom magamhoz. Pár perc múlva felemelem a fejét az arcomhoz, hogy megcsókoljam. Csókolózás közben megérzem az ujját magamban. Először csak óvatosan, majd egyre gyorsabban mozgatja azt. Hangosabban és sűrűbben kapkodom a levegőt, mire Isaac elégedett arccal néz rám. Amikor becsúszik a második ujja, az csak mégjobb érzés.

Egyre szabadabbnak érzem magam, és egyre hangosabb vagyok. De ez sem zavar. Annyira jól érzem magam, hogy nem is érdekel. Lelököm magamról, és szerepet cserélünk. Ráülök, és a nadrágja madzagját veszem a kezembe. Miután sikeresen kibontottam a cuki kis masnit, egyből lerántom róla. Amint először meglátom, kicsit meglepődök.

-Azta!- suttogom, amin Isaac jót nevet. Újra felém hajol, és megcsókol. Először csak magához, aztán magára húz. Óvatosan ráereszkedem, eleinte kicsit fáj, de most nem azt veszem figyelembe. Amikor már teljesen bennem van, egymás szemébe nézünk. Olyan boldogság látszik az arcán, amit eddig még sosem láttam. Lassan mozogni kezdek, mire mindketten nyögni kezdünk. Megfogja a fejem, és magához húz. Csókolózunk, én pedig mosolygok.

Hirtelen véget ér a romantikus pillanat, ugyanis csörögni kezd a mobilom. Nem bírom rávenni magam, hogy átmásszak Isaacen, így hagyom rezegni.

-Anyukád az!- emeli fel Isaac, és felém nyújtja.

-Szerinted ezek után -mutatok végig magunkon- fel kéne vennem anyámnak a telefont?

-Igazad lehet!

Szinte egy örökkévalóság, mire anya végre leteszi. Ám amikor a telefonon elsötétül, hirtelen újra felvillan. Mostmár Robert neve világít a kijelzőn.

-Robert még sosem hívott!-jelentem ki.

-Akkor muszáj felvenned! Biztosan fontos lehet!- sürget Isaac, és amikor habozok, helyettem nyomja meg a zöld gombot.

-Szia Hazel, szia! Be kéne jönnöd a kórházba. Nagyjából... most!- kapkodja a levegőt, és mintha futna is közben. Amint kimondja ezt a három mondatot rám nyomja a telefont.

-Ezt nem értem. Miért kellene bemennem a kórházba? Valami baj lehet?-kezdek aggódni.

-Hazel neked elvette az eszedet az előbbi mutatványom, vagy tényleg ennyire hülye vagy?-nevet Isaac. Amikor értetlenül nézek rá, folytatja- Hazel anyukád hány hónapos terhes?-kiabál nevetve.

A rohadt életbe! Szinte fel sem tűnt, hogy milyen gyorsan elrepült ez a 9 hónap. Bár anya hasa már hatalmas volt a végén, valahogy már teljesen megszoktam.

-Akkor rohanjunk!- pattanok ki az ágyból.

Gyorsan magamra kapom a ruháimat, és Isaachez is hozzávágom a sajátjait.

Épp a lépcsőn szaladok le, amikor a telefonom rezegni kezd. Konkrétan eddig életemben nem hívtak annyiszor, mint ma. Felveszem Maxnek a telefont, aki megkér, hogy menjek el érte a nyári munkahelyére. Ezek szerint Robert már őt is felhívta.

Bepattanok a kocsimba, Isaac pedig beül hátra. Gyorsan elmegyünk Maxért, és egyenesen a kórházhoz hajtunk.

Berohanunk a bejáraton, és rögtön odamegyek az információs pulthoz.

-Jó napot! Haley Whiteról szeretném megtudni, hogy hol van most!- mondom az idős hölgynek, aki felküld minket a harmadik emeletre.

Mivel kint senki sincs, így leülünk az ott sorakozó székekre. Mivel ilyenkor júniusban már nincs iskola, így perceken belül megérkeznek a barátaink, és egy fél órával később Ramona és Matteo is betoppannak.

Ramona hozza magával Parkert, aki viszont még oviban volt. Szegény kishúgom fel sem fogja, hogy jelenleg mi történik.

Már órák óta ülünk kint, és még mindig nem történik semmi. Ramonaék egymást, Phoebs és Anna pedig engem nyugtatnak.

Már szinte beleőrülünk abba, hogy nem történik semmi, amikor kinyílik a műtő ajtaja.
Robert lép ki az ajtón, a kezében egy hatalmas takaró.

-Köszöntsétek a családunk új tagját, Myra Whiteot!- mutatja büszkén körbe.