Az áldozat | Gojo x reader |

10. rész

Reggel amikor felébredtem, nem igazán voltam kipihent. Kattogot az agyam egész éjszaka, így elég keveset aludtam. Készülődés közben végig az járt a fejembe, hogy nem akarom hogy a múlt megismétlődjön. Még Gojo reggeli üzenete sem tudott kizökkenteni a megmagyarázhatatlan nyomasztó érzésemből. Már indulás előtt álltam, amikor a fülesem a fülembe helyezve hallom, ahogy valaki baktat lefelé a lépcsőn. Pár lépést hátrléptem a bejárati ajtótól, így megláttam a testvéremet.

- Hogy érzed magad? - vettem fel egyből egy gondoskodó, mosolygós énem.

- Nem vészes. És te? - nézett felém még pizsamában, a szemét dörzsölve.

- Majd megbeszéljük. - mondtam ki végül némi töprengés után, majd újra a kijárat felé vettem az irányt. Nem vártam a szokásos dolgozós napom. Mindig pozitívan álltam hozzá, de ma nem vártam úgy mint máskor. A buszon ülve eszembe jutott pár emlék, ami ezzel a társasággal történt.

Szerettem volna megmutatni Itadorinak egy vicces posztot, de személyesen, mivel kedves emlékek fűznek hozzá, és szerettem volna megvitatni vele. Amikor átsiettem hozzá, már kopogás nélkül rontottam be hozzá...de a szobájában sehol nem találtam. Ekkor még nem ijedtem meg annyira, de amikor a ház teljes területén nyoma sem volt az öcsémnek, rémült voltam. A szüleink már aludtak, és eleve össze voltunk veszve velük, így nem akartam felkavarni őket ezzel, ami lehet utólag hiba volt. Az utcán kezdtem el kétségbeesetten keresni az öcsém, mire veszekedés hangja és némi csattanó hang ütötte meg a fülem. Ennyire süketek a lakók? Senki nem mer kinézni az ablakon, hívni valakit segítség érdekében ha baj van? Mert már csak a hangok alapján meg tudom állapítani, hogy itt bizony baj van. Egyből rohanni kezdtem a hang irányába, mire megláttam az öcsém. Az egyik fiú, aki állítólag a legjobb barátja, a háta mögött szorította az öcsém csuklóit, míg aki előtte állt néha felpofozta. Körülöttük is ólálkodott néhány alak, de ők ismeretlenek voltak. Ők okozták a csattanó zajt, hiszen petárdát dobálgattak az öcsém környékén, ami még inkább sokkban tartotta őt.

- Most azonnal álljatok le! - sétáltam feléjük indulatosan. - Mégis... mégis mit képzeltek? Állítólag ti vagytok a nagy barátai. Mi a fenét műveltek? - akadtam ki teljesen.

- Oh, te kis naív kislány. - szólalt meg az, aki Itadori előtt állt, majd felém kezdett el sétálni, egy kézmozdulattal leállítva a petárdázó kölyköket.

- (Név)? Tűnj innen, hidd el semmi nem fog történni. Nemsoká utánad megyek. - szólt hozzám az öcsém teljesen kétségbeesett hangon.

- Tudod, a baj már megtörtént. - néztem a fiatal fiú felé, majd vissza a továbbra is felém lépkedő állítólagos "Itadori egyik haverja" irányába.

- Helyesen beszél a kicsi. Hacsak nem szeretnél te is valami keményebb bánásmódban részesülni. - mondta felszegett állal.

- Ennyivel te nem ijesztesz meg engem. - morogtam, majd a nyaka felé kaptam a kezem, körmeim pedig belemélyesztettem a bőrfelületbe. Cserébe egy hirtelen és erőszakos mozdulattal elkezdte teljesen kicsvarni a kezem, de nem akartam könyörögni hogy hagyja abba, inkább a kezemmel együtt dőltem ameddig csak tudtam. Amikor már nagyon nem bírtam tovább egy kisebb kiáltás szaladt ki a számon, és érzékeltem ahogy Itadori felém akarna futni, de lefogják, mire megharapja az illető kezét majd egy mozdulattal, kihasználva gyengeségét, leteríti magáról, de a pótkutyák egyből lefogják őt újra, és bele is rugnak párszor.
Engem kiáltásom után megkegyelmeztek, hiszen elengedett a "kínzóm".

- Fiúk, akad még egy kis szórakozni valónk. - tárta ki a kezeit, valószínűleg a főnökük.

- Komolyan csak a szórakozás és élvezet kedvéért csinálod mindezt? - köptem felé a szavakat miközben feltápászkodtam. - Akkor köszönjük szépen, de mi most, ismétlem most elmegyünk, és megszakítjuk ezt a... kapcsolatot. - ügyeltem arra, nehogy barátságot mondjak, de erre egyszerűen nincs megfelelő szó.