14. rész

107 10 0
                                    

Amikor csapatunk utolsó tagja is megérkezett és mindenki elmondta az ötletét a naphoz, úgy oszottuk be a programokat, hogy mindent amit itt a házban kell csinálni, azzal kezdünk. Volt pár ötlet, amihez majd elmegyünk valamerre, de ott valójában csak sétálást beszéltünk eddig, na meg én rávettem Getot, hogy menjünk el a fényképezőgépéért, és csináljon rólam pár fotót. Nemrég megérkezett pár új ruha, amit rendeltem és szerintem nagyon jól mutatna ebben az időben. Mellesleg Geto is tud gyakorolni, hiszen tudom, hogy szeret fotózni és a munkái is lenyűgöznek. Eddig nem sok lehetősége volt, így csak engem vagy pár ismerősét fotózta, de nem akart minket ezzel nyaggatni, pedig nem okozott volna egyáltalán gondot.
Megkezdtük a közös programot egy társasjátékkal, amely nyomozós volt. Őszintén most volt alkalmam először használni, így én sem tudtam hogyan is kell játszani.

- Hűha, ez jó bonyolult. - olvasta Gojo a játékszabályokat mellettem a fejét támasztva.

- Dehogy is. Sok dolog összefügg, de ha megérted utána nem is olyan nagy dolog.  - bizonygatom, mivel kezdett tisztává válni ez a bizonyos szakasz.

- (Név), magyarázd már el kérlek ennek a majomnak mert egyedül ő nem fogta fel. - temette kezei közé arcát Geto.

- Tehát vannak a nyomozati kártyák. - kezdtem bele lassan, néha szünetet tartva hogy lássam, valóban érti-e. - És ezek lehetnek igazak, vagy hamisak. Az igazon egy darab feladat van, mint például "Megnézhetem egy általam kiválasztott játékos két bizonyíték kártyáját". A hamison van három, és neked feltűnés nélkül ki kell valasztani gyorsan egyet, a feladatok közül hogy ne bukj le, hogy az a kártya hamis. Ha valaki gyanút fog, megnyomja azt a gombot. Ha bebizonyosodott a gyanúja, meg kell mutatnod egyet a kártyáid közül nekünk, ha pedig nem, akkor annak kell kártyát mutatni aki megnyomba a gombot. Érthető már? - értem a magyarázás végére, de kissé féltem a választól, mivel nem bólogatott közben, és semmi jelét nem adta a figyelmének, csak bámult rám.

- Igazából elsőnek is értettem, csak szeretem látni ha kézzel-lábbal magyarazól. - jelentette be könnyedén egy egyre szélesedő mosoly mellett. Én inkább a mosolyom titkolása mellett döntöttem, de láttam ahogy Itadori is előredőlve, érdeklődőbben figyel minket.
- Szóval ha nem bánod, lenne még valami, ami nem tiszta. - szemtelenkedett tovább a fehér hajú, mire kivettem a kezéből a játékszabályt, és inkább arrébb rakva felallítottam végre a bábukat és dobtam is, ezzel elkezdve a játékot.

- Ha közben elakadsz, segítek. - paskoltam meg a combját felé hajolva, majd tovább is adtam neki a dobókockát.

Már húsz perce játszottunk és eléggé a végéhez közeledünk. Egyre izgalmasabb, vajon ki volt a gyilkos, mivel és hol ölt,  ugyanis ezt a hármat kell kideríteni hogy nyerhess. Mindenkinek volt egy jegyzete amit a társas biztosított és átláthatóan tudta mindenki kiikszelni azokat, amik tuti nem játszottak szerepet ebben. Hamarosan Itadori vádat emelve el is talált mindent, mert egyezett a boríték tartalma az elhangzottakkal, így ő lett a nyertes. Egy kört jatszottunk csak, viszont ezután youtube videó nézése közben megebédeltünk, bár általában mi később szoktunk, viszont ilyen ha az ember újra korán kel és nem a suli vagy a munka miatt. El kell mondjam, jobb is mint átaludni a fél napot, ami majd a semmivel fog utána is eltelni. A videó végeztével én elkezdtem készülni, felvenni az új ruháim és hajat vasalni.
A többiek sem unatkoztak, ugyanis Gojo jobban szétnézett a házban, ahol főleg a polcokon lévő képek kötöttek jobban le. Amikor már mindennel kész voltam, csak a hajamból volt egy utolsó sor ami vasalásra várt, Gojot pillantottam meg, ahogy belépett mellém a fürdőszobába, majd szó nélkül nézegetni kezdte magát, majd a haját állítgatni. Kifésültem az utólag leengedett feltűzött hajtincseim. A tekintetünk találkozott a tükörben és mindketten elmosolyodtunk, mire letettem a hajvasalót a kezemből és egyszerre fordultunk egymás felé. Közelebb lépett, majd megöleltük szorosan egymást.

Az áldozat | Gojo x reader | Where stories live. Discover now