Blake Hansen

9. Nem nyílik az ajtó

A megbeszélést követően mint akit kifacsartak. Lelkileg is és szellemileg is. Ahogy elhagyták az ügyfeleim az irodát Natasha pillantott be az iroda ajtajából ami most kivételesen nyitva volt.
-Érzem , hogy néz! Mondja!-támasztottam a fejem a szék háttámláján miközben le voltak csukva a szemeim.
-Hozhatok egy kávét?
-Az nem segít.-morogtam az orrom alatt.
-Mi segítene?
-Hhh... magam sem tudom.-dörzsöltem meg az arcom mire félve beljebb lépkedett. -Hogy van az oldala?
-Köszönöm már jobb.-fogta össze maga előtt a kezeit, hogy eltakarja mennyire remegnek. Némán figyeltem pár percig őt, de most arra se volt energiám hogy kizavarjam.-Nem.. nem kéne esetleg haza menjen?
-Haza zavar?-vigyorodtam el halványan.
-Nem! Én nem úgy értettem! Csak...csak nem lenne jobb önnek otthon?-pillantott fel a szemeimbe. Nagyon szarul festhettem ha ennyire meg van rémülve.
-Ennyire borzalmasan nézek ki?-mértem végig lopva.
-Nem néz ki borzalmasan csak.. csak hát..
-Akkor jól nézek ki?-kúszott egy féloldalas mosoly az ajkaimra. Szemmel láthatóan zavarban volt a kérdés hallatán, mivel a mellkasa hevesebben kezdett emelkedni.
-Uram én...
-Hhh.. akkor pocsékul festek értem. Úgy is érzem magam.-keltem fel a székből és a cuccaim elkezdtem összeszedni.
-Biztos ne hozzak valamit önnek?
-Egy bunkó fasznak? Minek aggódik egy tapló paraszt miatt?-kaptam a kezembe a táskám és lassú léptekkel felé sétáltam.
-Néha van olyan pillanata amikor nem olyan.-nyelt egy nagyot.
-Nem is értem mi történik akkor velem, hogy olyan vagyok. Én egy egoista, önelégült fasz vagyok.
-Fejezze be!
-De hát ez az igazság! Ön mondta.
-Mondtam hogy sajnálom. -hajtotta le a fejét.
-Ne sajnálja. Valószínű magának van igaza.-kerültem ki őt, de ő ismét a karom után kapott. Lepillantva a kezére kérdőn felhúztam a szemöldököm.-Ugye tudja hogy ez tapizásnak minősül! Én nem fogdosom magát!
-Nem tapizom! Csak a karját fogtam meg.-jött közelebb így felé fordultam egy nagy sóhaj kíséretében.
-Ha mást fog meg megijedne.-vigyorodtam el, mire elkapta a kezemről a kezét.
-Nem fogdostam magát!-fonta össze a kezeit a mellei alatt.
-Inkább figyeljen az irodára és ne keressenek.
-De ha önt keresik és olyan dolog van amit csak ön tud?
-Hhh... legyen ügyes kislány és csillogtassa meg a tudását!
-Én nem vagyok itt senki! Honnan tudnám mit kéne tenni olyan szituációban amire a választ csak maga tudja!
-Hiszek magába! Ha a kávét sikerül minden alkalommal tökéletesre elkészíteni akkor ez is menni fog.-tettem zsebre a kezem mire a barna szemeivel kétségbe esetten az enyémeket nézte. -Na! Ne nézzen így! Legyen ügyes lány!-léptem volna el, de utánam jött.
-Ha elbaszok valamit maga leszedi a fejem!
-Hhh... akkor ha valami kurva nagy gebasz van akkor hívjon fel. De csak maga! Senki más ne zavarjon. Világos?-néztem az arcát amin az aggodalom lassan kezdett eltűnni.
-Igen uram.-remegtek meg a pillái.
Hátat fordítva a lift felé igyekeztem. Senkitől se köszöntem el. Arra vágytam hogy csend legyen és a fejemben is a hangok végre elhalkuljanak.
A liftből egy utolsó pillantást vetve az irodára ,ismét az őzike barna szemekkel találtam szembe magam. Állkapcsom megfeszült ahogy állta a tekintetem. Most per pillanat cseppet se láttam a szemeiben a félelmet ahogy figyelt, de ezt a szemezést a lift ajtaja másodpercek alatt megszüntette ahogy bezárult előttem.

A kanapén ülve a nappaliban valami agysorvasztó filmet néztem a tévén. Nem kötötte le a figyelmem az se sajnos. Mellettem hevert a mobilom amin Natasha száma villant fel így egy nagyot sóhajtva a fülemhez emeltem a készüléket.
-Mondja hogy valami kurva fontos kérdése van.-szólaltam meg köszönés nélkül.
-Nem.. nem nyílik az ajtóm.-erre a kijelentésre teljesen megsemmisülve döntöttem hátra a fejem.
-Ez most komoly?
-Igen! Halálosan komoly!
-Van ott ezer pasi aki ki tudja nyitni azt a kurva ajtót. Ne szórakozzon velem!
-De nem szórakozok! Nem lehet kinyitni! Itt meg most csak vén faszok vannak akik meg se tudnak mozdulni.-vette halkabbra a hangját. Kijelentésén mosolyognom kellett. Hihetetlen ez a nő. Két órája hogy nem vagyok bent, de már van valami gond.
-Még mindig mocskos a szája.
-Hát ez van! De nekem be kell mennem. A cuccaim ott vannak!
-Egyáltalán minek zárja be?
-Megszokás! Gondolom önnek is van olyan.
-Hhh...-dörzsöltem meg az arcom fáradtan. -Ugye tudja hogy ezt jóvá kell tegye hogy visszarángat az irodába!-kaptam fel a kabátom magamra, majd az előszoba szekrényről felvettem a kocsi kulcsot.
-Remélem egy kávéval helyre tudom hozni.
-Az nem lesz elég.-zártam be a lakásom ajtaját.
-Mással nem tudok szolgálni.
-Majd azt meglátjuk. Hozzá írtam a többihez így majd egybe benyújtom be önnek a számlát.-csaptam be a kocsi ajtaját.
-Kevés vagyok én ehhez.-hallottam a hangján hogy elmosolyodik, majd ahogy elindítottam a kocsit egyből át is kapcsolt a telefon a hangszóróra.
-Van még egyéb ami miatt nem tud meglenni nélkülem?
-Lenne itt egy papír amit még alá kell írjon.
-Csodás. Nem ér rá máskor?
-Eléggé sürgősnek tűnik.
-Ahogy az is hogy bemenjen az irodájába.
-Igen.-nyelt egy nagyot.
-Le fogom szerelni a zárat isten bizony! Ne tudja bezárni soha azt a redvás ajtót.
-Akkor bárki rám törheti.
-Maximum én fogom, de akkor tokostul fog kidőlni az onnan.
-Annyira mérges?-halkult el a hangja.
-Nagyon az vagyok!-vigyorodtam el. Nem is értem mi van velem. Mostanában egyre többször mosolyodok el mikor vele vagyok, vagy vele beszélek.
-Sajnálom.
-Hhhh... hát nem is tudom hogy fogok lenyugodni.-húztam az agyát, de nagy erő kellett ahhoz hogy ne nevessek fel.
-Csináljak egy nyugtató teát inkább?
-Az se érne semmit. Ne tudja mennyire vagyok mérges! A szemeim már vérben forognak.
-Akkor jobb ha eltűnök mire ideér?
-Nem megy maga sehova! Azt próbálja meg! Akkor még dühösebb leszek!
-Akkor ezzel a hívással a halálomat intéztem el.-keseredett el teljesen.
-Előre jelezném, ha bárki meg mer nyikkanni ott annak annyi!
-Akkor jelzem feléjük.
-Nagyon helyes. Fél perce van mert már a liftre várok.
-Maga mennyivel jött, hogy ilyen hamar ideért?-kezdett el kapkodni. Én csak a fejem ingattam ahogy hallottam hogy rohangál és kapkodja a levegőt.
-Ne akarja tudni.
-Istenem...-suttogta halkan.
-Imádkozik? Mert akkor gyorsan mondja el.
-Mi?
-Három...
-Basszameg..
-Kettő.-vigyorodtam el újból.
-Ne csinálja!
-Kettő és fél..
-Időm sincs szólni nekik így, mert maga olyan gyors, hogy..
-Egy. -nyílt ki a lift ajtaja így megpillantottam a kétségbeesett lányt. Ajkai megremegtek ahogy közeledő alakom figyelte. A telefont reszkető kezeivel kinyomta majd ahogy elé értem egyből lehajtotta a fejét.-Nem szólt nekik ahogy hallom.
-Nem.. nem tudtam mivel...
-Hhhh... csak a kifogásokat keresi. Már megint.-ingattam a fejem.
-Én... én csak...hhhhh... nem volt senki olyan aki kitudná nyitni azt a kurva ajtót. Mind vén fasz aki itt van.
-Én is idősebb vagyok magánál. Akkor én is vén fasz vagyok?-tettem zsebre a kezeim.
-Nem!
-Hhhh Natasha... nekem kéne magának munkát adnom nem fordítva. -indultam meg az ajtaja felé. Ő szorosan a nyomomban volt így ahogy az irodájához értem a vállam felett lepillantottam rá.-Kulcs?
-Beletört.-intett az ajtóra.
-Most komolyan?-csattantam fel.
-Igen! Nézze meg!-mutatott a zár felé.
-Mi vagyok én varázsló vagy lakatos ? Hogy a picsába nyissam így ki?
-Nem... nem tudom.-keseredett el teljesen.
-Hhh... istenem. -forgattam meg a szemeim majd az ajtónak feszülve megpróbáltam belökni. -Menjen odébb nehogy megüssem.-szóltam hátra mire ő elsétálva mögöttem a falnak dőlt így velem szemben volt.
-Nem.. nem kéne egy feszítővas vagy valami hasonló?
-Az a B terv!-nyögtem fel, de már ettől levert a víz így lekapva magamról a kabátom oda nyújtottam Natashának.-Fogja meg kérem.- ő gyorsan kikapva a kezemből maga előtt fogva szorította a kabátom míg én neki vágódva az ajtajának próbáltam betörni. Fél szemmel a lány felé pillantottam akinek a szemei elkalandoztak rajtam. Hol a karom figyelte hogy a nyakam amin az erek megfeszültek. -Valami gond van?
-Hogy?-kapta a szemeimre a tekintetét riadtan.
-Mit lát ami ennyire leköti a figyelmét?-néztem végig magamon.
-Semmit. Bocsánat.-szorította össze a szemeit. Az arca egyből piros lett így most árulta el magát. Zavarba jött ismételten.
-Így még nő nem dolgoztatott meg.-feszültem ismét az ajtónak ami nagynehezen kinyílt így bezuhantam a szobájába.-Basszameg!-fújtattam ahogy körbepillantottam majd hátra néztem rá.-Na. Látja! Ez másnak is simán ment volna.
-Azért kapkodja a levegőt mert könnyen ment?-lépkedett beljebb.
-Ja. Pont azért!
-Köszönöm.-nézett fel a szemeimben hálásan mire én bólintottam egyet.
-Holnapra nem lesz ajtaja remélem tudja.
-Hát de...
-Ki elől bujkál?! Itt nincs titkolózás.
-Mindenkinek van saját szobája. Pont az enyémen nem lesz ajtó?
-Pontosan. Tökéletesen rálát az irodámra így legalább.-vigyorodtam el ahogy csípőre tettem a kezeim. Natasha csalódottan lehajtva a fejét még mindig a kabátom szorongatta. Neki fel se tűnt hogy úgy szorítja mintha az életéért küzdene. -Azt megtartja vagy felvehetem?
-Ohh.. bo...bocsánat.-nyújtotta vissza.
-Semmi gond. Már azt hittem a pólóm is kelleni fog annyira szorongatja a kabátom.
-Köszönöm hogy kinyitotta az ajtóm.
-Egy élmény volt.
-Most jön a lebaszás rész?-nézett fel rám félve. Én már nem bírtam visszafogni a nevetést így felkacagva a fejemet megingatva elfordultam tőle.
Egy nő se tudott az elmúlt egy évben mosolyt csalni az arcomra. Natashának sikerült.