Blake Hansen

56. Leszarom ha könyörögnek

Próbáltam higgadt maradni, mert nem akartam, hogy Natasha féljen, de nem hülye. Érezte, hogy valami nincs rendben.
-Mi a baj?-simította meg a karom.
-Haza viszlek baby. Elkell intéznem valamit. Rendben?-néztem a szemeibe, majd az útra kaptam a tekintetem.
-Mond el mi van!
-Semmi baj nincs, csak anyáékhoz bekell ugranom.
-Ugye nincsen bajuk?-ijedt meg, de én a keze után nyúlva a sebváltón összefontam az ujjainkat.
-Nincsenek édesem. De a céggel kapcsolatos dolgokat át kell apámmal beszélnem. Úgyhogy haza doblak és amint végzek jövök is hozzád.
-Ugye sietsz.-nézett rám könyörögve.
-Nagyon fogok sietni.
-Várni foglak.-fordult felém és lágyan megcirógatta az arcom. Jól esett az érintése, de nem tudott megnyugtatni.
A háza előtt leparkolva egy gyors csókot váltottunk mire ő felsietett a lakásába. Az ablakból integetett így én megnyugodtam, hogy ő már biztonságos helyen van.
Kerék csikorgatva fordultam meg a szűk utcában és padlógázzal anyámék házáig meg se álltam.
Nem tudtam tisztán gondolkodni. Most vagy meghülyültem vagy nem tudom. Ransom meghalt! Nem? Mi a fasznak ír emailt.
Még kissrác voltam mikor történt a dolog, bár én nem láttam semmit mert anya és apa felzavart az emeletre. A szobám sarkában sírtam és rettegtem amíg fel nem jöttek értem.

A kéziféket behúzva kirobbantam az autóból és rohantam a bejárathoz. Az ajtót majdhogynem beszakítom úgy kopogok rajta.
-Mi az isten....-tépte fel Steve a bejárati ajtót, majd ahogy meglátott, ideges arca egyből megváltozott.-Blake! Hát te?
-Engedj be kérlek.-löktem be az ajtót és elviharzottam Steve mellett.
-Mi.. mi baj? Történt valami?-csukta be azonnal a nyílászárót és utánam sietett. Én a kanapéra ledobva a kabátom nem tudtam megállni.-Blake!
-Hol van Apa?
-Fent... de..
-Rendben.-indultam meg, de a karom után kapott.
-Anyáddal van.
-Fujj bazdki!-vágtam egy grimaszt, de a tudat, hogy Ransom életben van nem hagyott nyugodni.
-Mi van Blake? Miért vagy ennyire zaklatott?-fogta meg a karjaim.
-Apámmal kell.. vele kell beszéljek.-léptem volna el, de Steve megszorította a kezem.
-Mi a baj! Mond már!-nézte a szemeim, de én csak megráztam a fejem. Nem tudtam mit tegyek.
-APA! -ordítottam el magam, mire Steve elengedte a karom.
-Épp anyáddal...
-Leszarom!-kiáltottam el magam ismét.
-Blake! Ne legyél ilyen!-nézte az arcom Steve.
-Leszarom hogy éppen dugja! Nem érdekel mikor a családom és a párom élete forog kockán!-Rogers ahogy a szemeim nézte egy nagyot nyelt. Nem tudott hirtelen megszólalni se. Most vagy azon akadt fent hogy párom van vagy azon hogy mindenki veszélyben van.
-Mi a faszom ez az ordibálás!-jött le apám a lépcsőn.
-Blake?-csendült fel anya hangja is. Én nekem az egész testem remegett az idegtől. Nem tudtam nyugodt lenni.
-Blake? Mi a baj?-sétált mellém apa ahogy a vállam megfogta.
-Kincsem...-simította meg anya a hajam mire én odébb léptem.
-Blake!-emelte meg apám a hangját így megálltam.
-Hogy mi a bajom? Az hogy a családom veszélybe van!-ordítottam el magam.
-Mit csináltál!-ült le apa a fotelbe mire Steve is a kanapén helyet foglalt. Kurvára zavart hogy ők ennyire nyugodtak. Én fel tudnék robbanni.
-Édesem kérsz.. kérsz egy teát?-nézett aggódva anya.
-Nem! Nem kérek! És Apa én lófaszt se csináltam, hogy a kérdésedre válaszoljak!
-Akkor? Nem volt csaj? Vagy a kislány a gond?-nézett fel a szemeimbe mire kivettem a zsebemből a telefont amin az emaileket megnyitva elé dobtam a dohányzó asztalra.
-Az a gond!-intettem a mobilra. Ő a készülék után nyúlva kezdte el olvasni az üzeneteket. Figyeltem őt, a teste megfeszült ahogy lefele görgette az üzenetet.-Úgyhogy remélem érted mi a faszért vagyok ilyen. Nem akarom hogy a családomnak se a páromnak baja essen emiatt a köcsög miatt!
-Párod?-nézett rám döbbenten anya de én csak apám arcát figyeltem.
-Apa! Mondj már valamit!-vártam türelmetlenül a válaszát. -APA!
-Hol a kislány? -nyomta a kezembe a mobilt ahogy felállt a kanapéról.
-Otthon. A lakásán. -szemeit figyelve robbanni készült. Nem szívesen voltam ilyenkor a közelében, de én is ugyan úgy nézhettem ki mint ő.
-Hozd ide azonnal.
-De..
-Semmi de! Steve szólj Jakenek és Davenek hogy mozgósítsák a csapatokat.
-Lloyd! Szívem! Mi.. mi van most?-anya csak kapkodta a fejét. Teljesen kétségbe volt esve.
-Maradj a fenekeden. -csitította le anyám.
-Lloyd!
-CSEND!-ordította el magát apa.-Blake! Jól figyelj arra amit mondok!-sétált elém, majd a karom megszorította.-Ugyan olyan tökös gyerek vagy mint apád, úgyhogy hozd ide a kislányt és a húgod, de azonnal! Mindenki itt lesz most pár napig. Ha kell kapsz kíséretet is, de épségbe juttasd ide a lányokat.
-Hhh.. rendben. De Natashának mit mondok?-villantak fel a szemeim.
-Majd én elmondom a kislánynak. Hozd ide őket addig gondolkodok.
-Lloyd!-lépett apa mellé anya.
-Hhh... maradj a házban. Rendben?-nézte anya aggódó arcát.
-Mi.. mi történik?-kapkodta köztünk a szemeit.
-Ransom Drysdale életben van. Nem tudom hogy a picsába, de a fiadnak küld üzeneteket. Úgyhogy ha akkor nem döglött meg, most meg fog!-apám szemmel láthatóan borzasztó dühös. Az erek a nyakán lüktetnek. Nem mintha én kurvára nyugodt lennék. Hogy a faszomba mondom el Natashának hogy anyáméknál kell aludni? Ki fog bukni basszameg!
-Mi?-kezdett anyám pánikolni. Hátrált a kanapé felé, majd lerogyva ahogy az arcát figyeltem teljesen elvesztettük.
-Menj a lányokért. Az embereid is hozd magaddal. Mindenkire szükség van!-nézett a szemeimbe.
-Addig anyát nyugtasd meg.
-Az lesz a nehezebb mint azt a faszt kinyírni.-sétált anyu mellé így én sarkon fordulva feltéptem az ajtót és rohantam a kocsimhoz.
Teljes káosz uralkodott a Hansen rezidencián. Apám őrei össze-vissza rohangáltak a ház körül.
Ahogy a kocsiba beültem mögöttem felvillant kettő fényszóró így tudom, hogy ha nem akartam is, de lesz kíséretem amíg Natashát és Zoeyt felveszem.
Csak nekik ne essen bajuk mert én fogom kinyírni ezt a faszkalapot ha bármi bajuk is lesz! Egy ujjal se érhet se a lányokhoz, se Apámhoz mert hideg vérrel megölöm, ha már akkor nem jött össze. Most felnőtt fejjel élvezet lesz kinyírjam ezt a barmot.
Nem tudja mire vállalkozik, mert vagyok olyan elmebeteg hogy neki nem gyors halált szánok.
Hosszú és gyötrelmes szenvedések közt fog könyörögni, hogy inkább húzzam meg a ravaszt, csak azt nem tudja hogy mi Hansenek pont leszarjuk ha könyörögnek!