Blake Hansen

32. Édes mint a méz

Ajkaitól elválva a homlokának döntöttem az enyém. Nem mondott semmit ahogy én se. A szám bizsergett édes ajkaitól. Rég éreztem ezt amit ő vált ki belőlem.
-Jól csinálod még mindig.-suttogta halkan.
-Másba is jó vagyok.-vigyorodtam el mire a mellkasomra csapott. -Auhh... ne csapkodj.
-Reggel megint olyan ébresztőben lesz részed mint ma, ha nem fejezed be ezt!-emelte fel mutató ujját.
-Pedig nem ellenkeztél hogy megcsókoltalak.-kacsintottam rá vigyorogva, majd az ujja hegyére adtam egy puszit.
-Az azért volt, mert... mert váratlanul ért és ha megmozdulok hanyatt esek.
-Azért kapaszkodtál akkor a nyakamba is, hogy még közelebb húzz. Igaz?-haraptam meg az alsó ajkam.
-Nem akartam elesni!
-Megremegtek a térdeid. Igazam van?-vontam fel a jobb szemöldököm.
-De nagyra vagy magadtól!-bökte meg az oldalam.
-Te mondtad hogy jól csókolok. Még jó hogy dagad a mellem.-húztam ki magam büszkén mire elnevette magát.
-Még gyakorolnod kell!-vágott egy gúnyos grimaszt mire magamhoz rántottam.
-Gyakoroljam még veled? Szavadon foglak!
-Miért pont velem?
-Mert édesek az ajkaid.-suttogtam közelebb hajolva.-És nem tudok betelni vele!
-Mennyire édesek Blake?
-Borzasztóan!-simítottam ismét az orrom az övének.
-Szeretnéd újra érezni?
-Csak ha megengeded.-nyeltem egy nagyot mire finoman megpuszilta a szám.
-Megfelel vagy többre vágysz?-ajkai súrolták az enyémeket ahogy beszélt hozzám.
-Nem akarok mohónak tűnni.
-Legyek akkor én az?
-Telhetetlen.-vigyorodtam el és az ajkaihoz hajoltam ismét. Nyelvem gyengéden végig húztam alsó ajkán mire résnyire elváltak méz édes ajkai. Elmosolyodva finoman megharaptam mire az ajkaim után kapott. Nyelvét megéreztem az enyémen így arcára simítva a kezem közelebb húztam. A csók egyre forróbbá vált, nem tudtunk elszakadni egymás ajkaitól.
-Blake!-vált el az ajkaimtól, de nem húzódott el.
-Mi a baj?
-Csak.. csak nem kapok levegőt.-mosolyodott el zavarában.
-Akkor most kapkodni fogod. Gyere!-léptem hátrébb és gyengéden húzni kezdtem magam felé a jégen.
-Hé! Blake! Ne!
-Gyere!-néztem a szemeit szüntelenül. -Ügyes vagy!
-El fogok esni!
-Nem fogsz! Foglak!-szemei az enyémeket nézték ahogy erősen szorította a kezem.
Órákat töltöttünk a befagyott tavon. A végére egész jól belejött Natasha, már nem kellett fognom a kezét. Egész a faházig vezető úton beszélgettünk és hülyéskedtünk. Jó párszor be is talált egy-két hógolyó, de én sem kíméltem őt. Na jó, hagytam magam. Had legyen sikerélménye.
-Menj be gyorsan.-engedtem magam elé az ajtóban.
-Szét fagytam. -dörzsölgette a kezeit, majd felém nyújtva az arcomra tette.
-Enyém is ilyen hideg.-vigyorodtam el ahogy irányába nyújtottam a kezem, de ő elugrott.
-Nehogy! Nehogy megpróbáld!
-Micsodát.-mentem utána, de ő felrohant előttem a lépcsőn.
-Állj meg!-szaladtam utána. Anyámék csak pislogtak a nappaliban ülve. Nekem fel se tűnt hogy mindenki szeme láttára csinálok hülyét magamból, de nem érdekelt.-Engedj be!-kopogtam az ajtónkon.
-Nem!
-Este akkor félni fogsz!
-De hideg a kezed!-nyitotta ki résnyire az ajtót.
-Felmelegíthetnéd pedig.-kúszott egy vigyor az ajkamra.
-Lehelgesd.-vigyorodott el ő is.
-Beengedsz?-dőltem az ajtófélfának.
-Na jó. -lépkedett hátrébb így én beljebb sétáltam és becsuktam az ajtót magam mögött. Hátrálni kezdett ahogy lassan sétáltam felé. -Ijesztő vagy.
-Tudod hogy nem kell félned tőlem.
-Biztos?-ért az ablakhoz így nem tudott tovább hátrálni.
-Biztos!-támaszkodtam meg fél kézzel az ablaknál ahogy felé hajoltam. Barna szemei az enyémeket figyelték, majd a kabátja zipzárjáért nyúlva lassan lehúzta. Szemeim végig figyelemmel kísérték a kezének az útját.
-Neked nincs meleged kabátban?-piszkálta meg a zipzár fogókáját.
-Segítesz?-mosolyodtam el ahogy a szemeibe pillantottam ismét.
-Ha szeretnéd.-remegtek meg a pillái, majd lassan elkezdte lefele húzni. Kezei remegtek pedig hozzám se ért. Ha tudná mi van a ruha alatt és hozzá érne a testemhez a térdei megremegnének.
-A pulcsit is le szeretnéd venni?
-Nem vetkőztetlek le!
-Hogy hogy? Pedig azt hittem már.-görbült lefele a szám széle mire a mellkasomnál fogva meglökött.
-Inkább gondolkozz a ma esti mesén.-vigyorodott el ahogy a kabátját ledobta a fotelbe és a fürdő felé vette az irányt.
-Ott nem félsz egyedül?-intettem a zuhanyzó irányába mire felnevetett.
-Nem! Képzeld el nem.-dőlt az ajtófélfának.
-Szólj azért ha baj lenne.-tettem zsebre a kezeim.
-Mit tudnál csinálni?-harapta meg az ajkát mire én is utánoztam őt.
-Sok mindent tudnék.-kacsintottam rá egy ravasz vigyorral az ajkaimon.
-Rossz vagy!
-Nem is! Látom a szemeiden, hogy tetszik amiket mondok.
-Mást is látsz a szemeimen?-pillantott végig rajtam.
-Méregetsz.
-Csak neked szabad?
-Nem. Dehogy. Nyugodtan nézegess!
-Nem zavar?
-Kettőnk közül te jössz zavarba amit nagyon szeretek.
-Téged sose lehet?-kíváncsiskodott.
-Hmm... nem tudom. Biztos lehet.
-Gondolom nem ér már nagy meglepetés.
-Mármint?
-Láttál már minden félét nem igaz?
-Egy dolgot nem.-mértem végig mire egy nagyot nyelt. Lassan közelebb sétálva az ajtónak támaszkodtam.
-Azt nem is fogod látni!-nézett fel a szemeimbe de az ajkain egy halvány mosoly bújkált, majd egy laza mozdulattal becsukta az orrom előtt az ajtót.
-Te se ezt!-kiabáltam be. Hallottam hogy nevet így az én ajkaimra is egy mosoly kúszott.
Ellépve az ajtótól magára hagytam és lementem a többiekhez.
-Blake! Gyere egy percre.- hívott magához apa.
-Igen? -sétáltam oda hozzá, majd valami fura volt. Derek nem volt itt. Zoey a kanapén ülve anyuval néztek valami filmet míg Steve a konyhaszigetnél ült.
-Hhh.. ülj le kérlek. -Rogers mellé lerogyva figyeltem őket, de valami fura volt.
-Történt valami?-kapkodtam a szemeim köztük.
-Zoey és Derek... ömm.. hogy is mondjam.-apa a szavakat kerest mire a húgomra kaptam a szemeim. Ő érezte hogy figyelem így hátra pillantott rám könnyes szemekkel.
-Istenem!-keltem fel a bárszékről és odarohantam hozzá.-Gyere ide!-tártam szét a karjaim mire ő rohanva közéjük szaladt.
-Blake.-sírt csendben.
-Semmi baj! Sshhh... -szorítottam ahogy tudtam.-Mit ...mit csinált?-simogattam a hátát ahogy a szemem sarkából megpillantottam Natashát aki ledermedve megállt a lépcső közepén.
-Gyere drágám.-szólt neki anya így némán lesétált és a kanapéhoz ment.-Csücsülj ide.-fogta meg anya a kezét és maga mellé ültette.
Zoey szorított magához így én a hajába puszilva próbáltam nyugtatni.
-El..elment.-sírt a mellkasomhoz dőlve.
-Hhhh... sajnálom.-suttogtam halkan.  Natasha engem figyelt ahogy ölelem a húgom, majd felkelve a kanapéról oda sétálva hozzánk elsimította húgom arcából a haját. Ő könnyes szemekkel figyelte Natet ahogy elemelkedett a mellkasomról.
-Tudom mit érzel. Teljesen átérzem a fájdalmad.- suttogta halkan mire Zoey a nyakába borult. Én az államat dörzsölve figyeltem a két lányt. Teljes sötét homály borult a családra. Az egész ház Zoey zokogásától zengett.
-Meg...megcsalt.-nyögte ki nehezen a szavakat. Bennem  egyből szétáradt a düh és az adrenalin ahogy a testem összes izma megfeszült.
Derek megdöglesz azért amit a húgommal tettél!