Blake Hansen

6. Kiöltek minden érzést a szívemből

Olyat sose csináltam, hogy az irodámban teszek magamévá egy vadidegen nőt. Mostanáig!
-Fordulj meg!-löktem az asztalomra egy barna hajú kurvát aki eddig a szájával kényeztetett. Keményen a fenekére csapva csak sikongatott. Na de majd akkor hogy fog ha megérez magában.-Csend!-szóltam rá majd kőkemény farkam tövig toltam benne.
-Ahhh Blake!
-Azt mondtam kuss!-markoltam meg a haját és egy irdatlan tempóba kezdtem. Nem voltam sose érzéki egyik ilyen nővel sem csak az exemmel. Ő teljesen más volt. De ő már a múlt.
-L..lassíts.-nyögött fel alattam a lány, de nem hatott meg a könyörgése.
-Mondtam valamit bazdmeg! Vagy nem érted?-szorítottam le az asztalomra, mire kinyílt az iroda ajtaja.
Natasha kikerekedett szemeivel találtam szembe magam, majd elkapta rólunk a tekintetét.-Ki hívott!-mordultam rá, de ő meg se mert szólalni. Az arca kipirosodott ahogy hallgatta az alattam nyögdécselő nő hangját mire félbeszakítva mindent kizavartam az asztalomon lévő lányt. Megbaszott az ideg, hogy még elmenni se hagynak.
-Bo...bocsánat uram én...
-Mi a faszt állsz ott! Menj már ki!-zavartam ki őt is majd csak most vettem észre a kezében lévő kávém. Annyira zavarba jött az előbb látottaktól hogy ahogy kimenekült volna kiejtette a kezéből a bögrét így az a földön darabjaira tört.
Az övemet csatolva dühösen a lány irányába indultam aki próbálta összeszedni az apró szilánkokra tört bögrét, mire a karjánál fogva felrántottam.
-Úgy sajnálom én.. én azt hittem baj van.-reszketett a kezem közt. Szemeit lesütötte, nem mert az enyémekbe nézni.
-Nem adtam engedélyt hogy bejöjjön. Mit gondolt mi történik itt hogy egy nőt hall sikongatni?
-Nem... nem tudom.. azt hittem megöli vagy kínozza vagy én.. én nem is tudom. Sajnálom.-kapkodta a levegőt.
-Az igaz hogy a fiókban van egy pisztoly és hogy olyan vagyok mint apám, de nem kellett volna bejöjjön. Most jobb hogy tudja hogy dugtam egy kurvát?
-Én nem akartam semmit se megzavarni.-csuklott el a hangja. Szemei sarkából a könnyek csorogtak végig az arcán mire egy nagyot sóhajtottam.
-Üljön le a székbe.
-Inkább... inkább eltakarodok a szemei elől. Sajnálom, hogy...
-Mondtam üljön le, ezt meg hagyja a picsába. Majd a takarító felszedi.-csuktam be az iroda ajtaját. Natasha remegő lábakkal ült le az asztalom előtti székben. Valahol a lelkem mélyén megsajnáltam mert tényleg bunkón viselkedtem vele, pedig ő nem tett semmit amivel kiérdemelte ezt.
A székembe leülve figyeltem őt, de csak reszketett. Az ujjait tördelte a kezén amik az ölében pihentek. -Hhh... ennyire sokkot kapott?
-Kérem had menjek ki.-suttogta halkan.
-Nem kell zavarba lennie. Én cseppet se vagyok az.
-Az egy dolog. Magát nem zavarja az ég világon semmi.-pillantott fel rám.
-Elfelejtettem figyelmeztetni hogy dugok épp azzal a barna bögyös csajjal. Legközelebb szóljak? -húztam fel a szemöldököm kérdőn.
-Most már tudom, de nem akartam.-helyezkedett feszengve a székben.
-Hhh...próbálja elfelejteni.
-Könnyű ezt mondani.-forgatta meg a szemeit mire én elnevettem magam.
-Tudom hogy feledhetetlen az amit látott, de próbálja meg. Nehogy aztán a gondolatai megakadályozzák a munkában.-kúszott egy ravasz vigyor az ajkaimra.
-Biztos hogy nem! Inkább kivágódok innen a huszadik emeletről.
-Azt azért ne. Ki fog nekem kávét csinálni?-mértem végig törékeny alakját.
-Majd az egyik csaja.-motyogta az orra alatt.
-Nocsak. Csak nem féltékeny?-húzódott még nagyobb vigyorra az ajkam.
-Biztos hogy nem!-kelt fel a székéből dühösen.
-Na! Ne rohanjon el! Megbeszélése van épp.
-Nem szeretnék beszélgetni.-indult az ajtó felé.
-Nemleges választ nem fogadok el.
-Hát most muszáj lesz.-ragadta meg a kilincset mire én felpattanva a székből utána indultam.
-Nem! Leülni!-hajoltam felé. Szemeit felkapva rám egy nagyot nyelt ahogy előtte álltam.
-Maga miért ekkora barom? -bátorságot szerzett így még élvezetesebb lesz ez a nap. Már előre látom.
-Hogy mondja?-döntöttem oldalra a fejem.
-Miért buli hogy így viselkedik mindenkivel. Mivel gondolja többnek magát?
-Én vagyok a főnök! Ez nem elég?
-Lehetne normális főnök is és nem ilyen... ilyen..
-Mondja csak!-éreztem hogy fel tudna robbanni ez pedig borzasztóan tetszett.
-Hogy a picsába lehet ekkora bunkó fasz? Az apja is ilyen?
-Ohh ha az apám ismerné.-nevettem fel. -Ő rosszabb nálam. -villantak fel a szemeim az övéibe.
-Remek. Pedig mikor itt volt nem volt az.
-Jól leplezi.-kacsintottam rá vigyorogva.
-Kurva jó. -hajtotta le a fejét, majd ismét megpróbálta kinyitni az ajtót, de ráhibázott.
-Ne olyan gyorsan. Attól hogy még bunkónak tart nem ismer engem semennyire.
-Nem is akarom! Bőven elég ahogy viselkedik itt mindenkivel.
-Azt hiszi én ilyen vagyok? Abba nem gondol bele hogy valami miatt vagyok ekkora fasz? Hogy van oka ennek?-kapkodtam a szemeim az övéi közt. Láttam hogy elgondolkozik, de újra felöltötte azt az álcát amit az előbb felhúzott maga köré.
-Kurva nagy az egója! Azért ilyen.-fordított hátat és feltépte az ajtót.

Némán pakolásztam az asztalon a papírokat. Natasha nagy ívben elkerült a nap hátra lévő részében.
Nem akartam hogy tudja hogy mi miatt vagyok ilyen vele, de valahol még is akartam hogy tudjon róla. Nem tudom miért, de akartam hogy a közelemben legyen.
Kisétálva az információs pulthoz csendben pakolásztam mikor véletlen nekem csapódott Natasha ahogy befordult mellettem a sarkon.
Nem mondtam semmit, még csak rá se néztem. Ő halkan egy bocsánat félét motyogott, de nem reagáltam arra se.
Elsietve mellőlem az irodájához igyekezett, de ahogy múltkor is most is kifogott rajta az ajtó. Csendben hallgattam ahogy szitkozódik, majd hosszú percek elteltével segélykérő tekintete az enyémekbe fúródott.
Állta a tekintetem egy ideig, de végül elkapta rólam a szemeit.
Egy nagy sóhaj kíséretében mellé sétáltam, majd a kezem kinyújtva elkértem a kulcsát.
-Minek zárja be ha nem tudja kinyitni.-feszültem neki az ajtajának.
-Azért hogy elnézést kérjek a viselkedésemért.-nyelt egy nagyot, mire ledermedtem.
-Nem kell elnézést kérjen. Annyi megteszi ha csendben marad és normálisan végzi a munkáját.-löktem be az ajtaját. Az egész ajtólap beleremegett ahogy kinyitottam így ő egy nagyot nyelt.
-Én elnézést próbálok kérni, de maga még most is...
-Bunkó, arrogáns fasz vagyok! Tudom. Ez van! Fogadja el.
-Minek mondta azt akkor hogy valami miatt ilyen ha most tagadja!-közelebb lépkedve behajtottam az ajtaját. Ő lassan hátrálva az asztalának ütközött így én megálltam előtte.
-Kurva jó memóriája van, de maga lenne az utolsó akinek bármit is mondanék a magánéletemről.-sziszegtem a fogaim közt ahogy a szemeit figyeltem.
-Hát pedig a magánéletét is itt éli bent az iroda asztalánál.-kúszott egy ravasz vigyor az ajkaira.
-Ne irigykedjen! Magát sose baszták meg az ágyon kívül sehol se. Nem igaz?
-Szemét.-remegtek meg az ajkai.
-Csak kiismer.- vigyorodtam el ahogy a szemeit figyeltem amikben már gyűltek a könnyek.
-Hogy... hogy lehet valaki ennyire szívtelen mint maga.-remegtek meg az ajkai.
-Úgy hogy kiöltek minden érzés a szívemből.-hajoltam felé, majd másodpercek elteltével magára hagytam.