Blake Hansen

30. Tök pontos

Békésen szunyókálva fekszem az ágyban mikor egy térd vágódik az ágyékomnak.
-Mhhh... basszameg!-szorítottam össze a szemeim.
-Basszus! Bo.. bocsánat! Bocsánat!-pattant fel Natasha egyből mellettem.
-Mhhh... ilyen ébresztésben se volt még részem.-szorítottam össze a fogaim.
-Úgy sajnálom! Istenem! Nem.. nem akartalak..-kapkodta a levegőt. Arcán tisztán látható volt mennyire kétségbe van esve.
-Ezt azért kaptam mert nem fejeztem be a mesét?-sandítottam felé miközben a kezemmel a farkam masszíroztam.
-Elfelejtettem, hogy itt vagy Blake. Úgy sajnálom.-sütötte le a szemeit szomorúan.
-Hhh... csak lehet még gyerekem.-paskoltam meg a kezét ahogy feljebb ültem az ágyban. Ő a szemeit felkapta rám és figyelte az arcom, majd a kezemre terelődött a tekintete.
-Hozzak valamit hogy.. hogy ne fájjon. Vagy ... vagy mit ...
-Semmit se kell. Csak egy kicsit még ha nem haragszol meg ,nem kelek fel az ágyból.-döntöttem hátra a fejem az ágy háttámlájának.
-Sajnálom.-hajtotta le elkeseredve a fejét.
-Legalább jól aludtál?-pillantottam végig rajta. Még most is gyönyörű volt akár hogy is kócos volt a haja.
-Igen. Köszönöm, hogy itt maradtál és a mesét is.-pillantott fel a szemeimbe.
-Ma este is itt maradjak? -kérdésemet hallva félve bólintott mire elmosolyodtam. -Ne legyél szégyenlős! Mond bátran!
-Nem baj?
-Nem! Csak ne térdelj pöcsön.-vigyorodtam el mire ő eldőlve mellettem a párnába fúrta az arcát.
-Sajnálom. Nagyon sajnálom.-motyogta halkan.
-Hhh... semmi baj nincs. Nyugi. Volt már ilyen és túléltem.
-Olyan hogy egy csaj pöcsön rúg?
-Hát... mondjuk akkor nem ért váratlanul.-nevettem fel a kínos emléken.
-Lehet jobb lett volna ha lekötözöl.
-Ne hibáztasd magad! Nincs semmi baj!-keltem fel az ágyból és az ablak elé sétáltam. Szikrázó napsütés volt odakint. Vakított a fehér hó így tökéletes kiránduló időnek érkezett a mai nap.
Ahogy figyeltem a tájat egy furcsa érzés lett úrrá rajtam. Az ablakban megpillantottam Nat tükörképét aki a tekintetét nem tudta levenni rólam. Méregetett.
A testem megfeszítve figyeltem őt, majd megköszörültem a torkom.
-Érzem hogy nézel!
-Én...én nem! Nem is.
-De igen! Legalább tetszik amit látsz?-kúszott egy ravasz vigyor az ajkaimra.
-Szép a fehér hó kint igen.-erre a kijelentésére lehajtva a fejem nem tudtam levakarni az arcomról a mosolyt. Rafinált a kislány és ez tetszik.
-Akkor barátkozz meg a látvánnyal és öltözz melegen!-fordultam meg szembe vele és a mellkasom előtt összefontam a karjaim.
-Hogy?-kapta fel a szemeimbe a tekintetét.
-Lehet valóra válik a mese amit este mondtam?-lépkedtem közelebb hozzá vigyorogva.
-Ne! De ha te leszel a vadász akkor el fogsz kapni vagy mi? Nem tudom a sztori végét!
-Épp ez a buli benne!-támaszkodtam meg az ágy keretén a kezeimmel.-Ki tudja mi lesz a vége a mesének?-néztem a szemeit szüntelenül.
-Az én elképzelésemben a vadász kedves volt, de mi van ha a tiedben nem olyan?
-Hát... ezt csak akkor tudjuk meg ha ott vagyunk.-pillantottam végig rajta. Ő zavarában elkapta a szemeit rólam és a takaró alá bújt.
-Én nem megyek!
-Dehogy is nem!-nevettem el magam, majd a takarót lassan elkezdtem lehúzni róla, de ő vissza rántotta.
-Nem!
-De!-sétáltam mellé.
-Mi van ha megerőszakol!-kapta le a fejéről a takarót.
-Akkor pofán baszom! -hajoltam felé mire megremegtek a pilláim.-Mondtam! Nem esik bajod.
-Vigyázol rám?-nyelt egy nagyot ahogy figyelt.
-Igen, de szerintem nem kell mert tökéletesen célzol.-vigyorodtam el mire leesett neki mire gondolok.
-De nem akartalak megütni!-dobta maga mellé a kezeit.
-Tudom! Nem haragszom.
-De fájt!
-Hát nem volt kellemes.-nevettem el magam. -De semmi baj nincs. Este majd ágyék védővel alszok.
-Hát de..
-Semmi baj.-mosolyodtam el ahogy az arcát figyeltem.
-De tényleg sajnálom.-görbült lefele a szája széle.
-Ne! Nehogy sírni kezdj.
-De te rendes voltál velem mert nem hagytál magamra én meg... én meg reggel..-csuklott el a hangja.
-Hhh... most már minden oké odalent.-intettem az ölembe, de ő nem mert oda nézni.-Viszont kapd össze magad, mert reggeli után indulunk!-rántottam le róla a takarót és a fürdő felé indulva felkaptam a ruháim, hogy felöltözzek.
Gyorsan magamra kapkodva a ruhám téptem fel a fürdő ajtaját, majd az ágy szélén kuporgó lányra kaptam a szemeim. -Tied a terep!-intettem a fürdő felé.
-Ugye nem fogunk elveszni?
-Hhhh... ismerem ezt a helyet mint a tenyerem. Ne izgulj.-dugtam zsebre a kezeim.
-Ajánlom hogy ne hagyj el mert én elveszek két perc alatt ebbe az erdőben.
-Nem hagylak! Este se hagytalak el!-lágyult el a hangom mire ő lassan felkelve elém lépkedett és olyat tett amitől hirtelen leblokkoltam.
Karjait körém fonva a mellkasomba fúrta az arcát és szorosan ölelt magához.
-Köszönök mindent Blake.-motyogta halkan. A fagyos szívem egyre jobban kezdett felengedni a közelségétől és az önzetlen szeretetétől így köré fonva a karjaim magamhoz húztam.
-Ígértem, hogy vigyázok rád! Az ígéreteim mindig betartom.
Percekig szorított magához, majd elengedve engem a fürdőbe zárkózott.
A pulcsimon éreztem az illatát ami mindig is tetszett. Este is elbódított édes illata így most volt az első alkalom, hogy nyugodtan tudtam aludni. Mellette annyira más volt minden.
Tiszta szívből tudtam nevetni ezt pedig csak neki köszönhetem. Lehet neki sokat jelentett hogy az este nem hagytam magára, de nekem annál is többet. Amit ő tesz értem nem ér fel semmivel se.
Hogy hogyan hálálhatnám meg azt a sok mindent azt nem tudom, de meg akartam neki köszönni, úgyhogy a következő célom is ki van tűzve.
Lefelé lépkedve a lépcsőn apa és Steve vigyorgó fejével találtam szembe magam mire megforgattam a szemeim.
-Mielőtt bármit mondanátok nem történt semmi!
-Naaa... pedig már azt hittük, hogy...-mutogatott apám miközben a szemöldökét húzogatta mosolyogva.
-Nem tudott aludni.-rántottam vállat.
-Ne tagadd Blake. Tetszik neked.-dőlt előre Steve a pulton.
-Hhhh... kedves lány. -köszörültem meg a torkom ahogy a kávégéphez sétáltam.
-És még? -dőlt a pultnak mellettem apám.
-Annyira szép kislány Blake!-sétált mellém anya is és megsimította a hátam.
-Látok én is anyu!
-Nem eléggé! Nyisd ki jobban a szemed!-szorította meg finoman a karom, majd hirtelen mindenki csendben lett. Lassan megfordulva Natasha állt a lépcső aljánál megszeppenve, hogy mindenki őt nézi így egyből kapcsolva próbáltam orvosolni a helyzetet.
-Kérsz kávét?-mosolyodtam el mire ő is elvigyorodott.