Blake Hansen

49. Vallomás

-Apa! Most.. most nem alkalmas.-tekintgettem körbe, hátha látom Natashát, de semmi.
-Mi a baj Blake?-simította meg anya a mellkasom. A szívem ezerrel vert, mert ideges voltam hogy nincs meg Nat, holott azt mondtam el se mozdulhat mellőlem. Faszom! Mi van ha valami gazdag fasz az ujjai köré csavarja?
-Blake!-szólt rám apám.
-Nincs meg! Nincs sehol se bassza meg!-morogtam rájuk se nézve.
-Kicsoda?-lépett mellém apa, hogy ő is jobban rálásson a tömegre.
-Natasha!
-Ohh.. ő is itt van?-derült fel az arca.
-Remélem, hogy itt van és nem rohant haza fejvesztve.-rágtam idegesen a számat.
-Egy gyors kérdés mielőtt keresni indulnánk...
-Muszáj most?
-A csokor teli találat volt?-suttogta halkan vigyorogva, hogy anyám ne hallja.
-Ja. De most megyek.-léptem el tőlük.
-Büszke vagyok rád!-kiáltott utána de én meg se fordulva csak rohantam. Azt se tudom merre.
Ketté baszott az ideg, mert sehol se láttam őt. A telefonom kikeresve próbáltam hívni, de nem vette fel.
-Kurva istenit!-ordítottam el magam. Leszarom ha őrültnek néznek. Kibaszottul nem érdekelt senki véleménye, csak Natasha!
Körbejárva az egész kócerájt kerestem őt, de sehol nem volt. Feltépve a terasz ajtaját indultam meg kint is körbe nézni mikor a messzeségben megpillantottam két alakot. Az egyik egy nő volt a másik egy enyhén ittas pasi. Csak ne... ne ő legyen ott mert ha igen...
Rohanva indultam meg a páros felé, de ahogy közeledtem egyre jobban beigazolódott a félelmem. Natasha volt a hölgy így köszönés nélkül kaptam a karja után és rántottam el a faszi közeléből.
-Hé! Haver! Mi.. mi a fasz van!?
-Egy ! Nem vagyok a haverod, kettő meg tartsd kibaszottul távol magad tőle!
-Mert mi lesz?-nevette el magát. Én nem vagyok szívbajos így egy laza mozdulattal odébb húzva a zakóm csillogtattam meg az oldalamon díszelgő stukker markolatát.
-Nem hiszem hogy el kellene magyarázzam. -Natasha teste megremegett ahogy fogtam a karját és látta a fegyvert. Tudom hogy fél tőle, de érte bárkit megölök aki csak hozzá szól.-Kotródj innen amíg szépen mondom.
-Egy játék pisztolyt villogtatsz?-nevetgélt továbbra is így bennem ment fel a pumpa.
-Fordulj el és fogd be a füled.-sziszegtem a fogaim közt Nat felé hajolva.
-Blake! Nem... nem ölheted meg!-remegett meg a hangja ahogy engem figyelt.
-De igen! Mit mondtam? Nem mozdulsz mellőlem! Erre nekem téged kell kajtassalak mert faszom tudja hova tűnsz.
-Le.. levegő kellett. Minden picsa téged bámul!-gyűltek könnyek a szemeibe.
-De leszarom őket! Nekem egy nő kell!
-Ohh de romantikus.-kotyogott bele ez a balfasz, mire nálam az utolsó idegszálam is elpattant. Előkapva a fegyvert meghúztam a ravaszt így az a korláton átzuhanva egy emelettel lejjebb a bokrok közt landolt.
-Nekem egy nő kell és az te vagy! -rándult meg az állkapcsom ahogy szüntelenül figyeltem az előttem reszkető lányt.
-Blake!-csuklott el a hangja.
-Nem akarom hogy eltűnj újra a szemeim elől.
-De... de megöltél egy ... egy embert.-pillantott abba az irányba ahol eddig a hapsi állt.
-Mondtam szarul jár ha valaki hozzád szól vagy rád mer nézni.
-Istenem.-emelte a szája elé a kezeit. Egész teste remegett a félelemtől.
-Na, csak meg lett?-tépte fel apám az ajtót mögöttünk. Nem is időzíthetne jobban. Itt áll előttem Nat, közben sír mert fél tőlem, a fegyvertől, mindentől.
Próbáltam úgy állni hogy takarjam anyámék elől a lányt, de esélytelen.-Ohh.. mi történt?-lépett mellém apám ahogy a vállamon áttette a kezét.
-Meg... megölt egy...-mutogatott a pasas irányába Nat.
-Mit csináltál Blake?!-szorított a vállamon apa.
-Hhhh.. faszomat.
-Most ne morogj hanem mond el mi a faszom van!-mordult rám apám.-Szegény nézd meg hogy reszket!-intett Natashára.
-Tudom hogy fél tőlem. Fél a fegyvertől. Elbasztam mindent! Most jó! Így megfelel apa!-keltem ki magamból mert már elegem volt mindenből.
-Velem te ne kiabálj!-szorította meg a karom.
-Bazdmeg! Megöltem egy random faszit mert hozzászólt! És? Mi a fasz van ebben!
-Az van fiam, hogy ha tudod hogy bazdki fél ettől legalább nem előtte csináltad volna.-lökte meg a mellkasom.
Anya kettőnk közt kapkodva a szemeit Natasha mellé sétált.
-Hé! Figyelj rám csillagom.-simította meg a haját.
-Én nem.. nem akartam.. én csak...
-Sshh.. semmi baj! Mély levegő.-anyám mindig tudta hogy kell megnyugtatni valakit, de én most per pillanat ahogy apámmal nézek farkasszemet cseppet se voltam nyugodt.
-Vigasztald meg! Gyerünk!
-Nat... kérlek..-sütöttem le a szemeim. Nem tudtam mit csináljak.
-Én csak levegőzni akartam. Én nem járok ilyen helyekre Blake.-szipogott halkan ahogy könnyes szemeivel figyelt.-Nekem ez sok! És amit csináltál az is.
-Sajnálom.-próbáltam közelebb lépni de ő anyámhoz húzódott.
-Natasha! A fiam egy baromi nagy faszságot csinált. Ahogy én is ennyi idősen. De gyanítom azért csinálta azt amit, mert borzasztó fontos ön neki. Igaz Blake?-szorította meg a karom. Akár hogy is nézzük apám keze olyan mint a satu.
-Igen fontos nekem! Nem jókedvemből csináltam azt amit Nat.
-Próbáljon megnyugodni. Blake nem teljesen normális, de ezt gondolom tudja.
-T..tudom.-szipogott csendben.
-De azt jegyezze meg kérem, hogy a Hanseneknek aki fontos azért ölni képes. Ahogy pedig a fiamat elnézem maga igazán különleges helyet kapott a szívében.-apám tudott hatni az emberekre. Profi beszélőkéje van így csak reménykedni tudtam abban, hogy Natasha egy kicsit megnyugszik. Az arcát kémlelve a könnycseppek csorogtak végig puha bőrén így vettem a bátorságot és finoman megsimítottam a szeme alatt lévő vékony bőrt.
-Ne sírj. Kérlek!-suttogtam halkan mire ő a mellkasomhoz bújva szorosan hozzám fúrta magát. Apám megveregetve a hátam odébb sétált és anyámat maga után húzva magunkra hagytak. Én csak is a karjaimban reszkető lányra tudtam koncentrálni és semmi másra. Meg akartam nyugtatni.
-Baby! Nézz rám!-hajoltam a füléhez.
Ahogy a mellkasa az enyémhez ért éreztem, hogy ezerrel ver a szíve. Lágyan odébb húzva a haját puszilgattam finoman forró bőrét.
-Csak levegőzni akartam Blake.-szipogott halkan. Karjaim jobban köré fonva húztam magamhoz. Hátát finoman simogatva próbáltam megnyugtatni. Nem akartam hogy féljen tőlem. Ő jelenti nekem a boldogságot, hisz ha vele vagyok bearanyozza a napjaim.
-Nem akarom hogy bárki a közeledben legyen. Nat értsd meg kérlek hogy azért tettem mert féltelek! Nem akarom hogy elvegyenek tőlem mert ... mert szeretlek!