Blake Hansen

18. Madelyn

Egy hét telt el ,hogy voltunk ebédelni Natashával. Sokat gondolkoztam azon amiket mondott. Legyek kedvesebb a dolgozókkal, mert akkor szárnyalni fog a cég. Lényegében attól ha kedvesebb leszek nem fogja senki se megtudni a titkaim így ez a része még meg is oldható. Az viszont, hogy én lebontsam a falakat magam körül már nehezebb téma.
És én még mondtam, hogy menjünk kajálni. Igaz, hogy semmi hátsó szándékom nem volt vele mert egész jól alakult az utóbbi ebédelés is, de azt nem akartam hogy rólam beszéljünk.
Hhhh faszom, de nem tudom mi a picsát csináljak. Meg fogok bolondulni.

Leparkolva a cég előtt indultam meg a lift felé mire a recepción mindenki felugrott a székből vigyáz állásba ahogy megláttak.
-Üljenek le!
-Üdvözöljük Mr. Hansen!-köszöntek egyszerre.
-Jó reggelt.-mondtam meggyötörten és megnyomtam a lift gombját. Ahogy kinyílt az ajtó beszálltam és vártam, hogy felérjen arra az emeletre ahol az irodám van, de ahogy kinyílt az ajtó a gyomrom összeszorult miközben a szívem ezerrel kezdett pumpálni.
A pultnál támaszkodott az a nő aki romba döntötte az életem és azzá tett aki most vagyok. Semmit se változott Madelyn. Ugyan úgy néz ki mint amikor megismerkedtünk.
Kilépve elkaptam róla a szemem és indultam meg egyenesen az iroda felé senkire se nézve. Már most lőttek annak is, hogy kedves legyek bárkivel, majd meghallottam a hangját.
-Blake! Édes!-na ne! Nem! Ne hívj így te rohadt ribanc! Meg se állva az ajtómig feltéptem a kilincsnél és magam után bevágtam.
Levágva a táskám az asztalra ,fel-le járkáltam idegesen. Rosszul voltam a tudattól, hogy itt van. Láttam, hogy még mindig gyönyörű.
Ugyan azt a parfümöt használta így ezer közül felismertem őt és ez kibaszottul zavart. Hánynom kellett attól az érzéstől ami belülről marta szét a testem.
-Mr. Hansen!-kopogott az ajtón Natasha. Én válaszolni nem bírtam mert abból csak ordítás lett volna, őt pedig nem akartam bántani.-Mr. Hansen! Kérem! -szemeim összeszorítva markoltam az asztal szélét, mire kinyílt az ajtó, majd egyből be is csukódott.-Blake!-suttogta halkan a nevem.
-Ne most.-sziszegtem a fogaim közt.
-Már elment az a nő.-dőlt az asztalom szélének, de én fel se néztem rá.
-Kérem menjen ki. Nem akarom magát megbántani.
-Nem mozdulok.
-Most tegye meg legyen kedves. Nem akarok senkit a közelemben.-fordultam el tőle.
-Egy kávét se kér?
-Semmit nem kérek. Nyugalmat! Kibaszottul csendet akarok!-ordítottam el magam így hirtelen csend lett az egész irodában. Natasha összerezzent a hangomtól így hátrálni kezdett.
Halkan csukódott az ajtóm én pedig a mélybe zuhantam. A falakat ismét felhúztam magam köré, pedig már igen szépen lebontottam őket, de Madelynnek el kellett basznia mindent.
Még azt mondja baby! Hogy baszódj meg te rohadt kurva!
Az asztalomon lévő papírokat a földre vágva tomboltam. Ami a kezem ügyébe került az a földön landolt. Összetörve rogytam le a szoba közepén lévő kanapéra ahogy a kezembe temettem az arcom.
Hosszú órák teltek el, de a dühön nem akart csillapodni. Meg tudtam volna őrülni a fejemben lévő hangoktól, de valaki segítő kezet nyújtott.
A vállamra simult egy kéz ami finoman megszorított.
-Blake!
-Menjen ki! Kértem!
-Hoztam teát.-tette le elém a dohányzó asztalra, majd mellém ült.
-Kurva isten nem bassza meg ezt a..
-Nincs itt! Elment! Nem is jön többet.
-Faszom! FASZOM!-ordítottam el magam ismét mire a kezem után kapott amivel már martam a bőröm.
-Blake!
-Tudja mennyire kibaszottul fáj, hogy őt gecire nem viselte meg ez az egész? Én meg mint egy idegroncs olyan vagyok!-kaptam rá a szemeim ma először, mire ő riadtan a szája elé kapta a kezét.-Tudja mennyire fáj?
-Tudom! Tudom Blake!
-Nem!-csuklott meg a hangom.
-De tudom! És azt is, hogy maga ennél jóval erősebb! Ezerszer!
-Picsába!-hajtottam le a fejem és szorítottam össze a szemeim. Tenyere a hátamra simult és próbált nyugtatni, de annyira az érzelmek és a gondolatok hatása alatt voltam, hogy meg se éreztem, hogy hozzám ér. -Menjen ki legyen kedves és hagyjon magamra.
-Nem hagyom mert maga se tenné.
-Nem is ismer! Minek... minek van velem? Nem kell pátyolgatni, nem kell megsajnálni.. nem kell nekem semmi!
-De kell!
-Mi? Micsoda! Semmi az ég világon mert nem tudok már lófasznak se örülni! Érti?
-A boldogság az hiányzik önnek.
-De nem kapom meg mert nem érdemlem azt!-kiabáltam teljesen kikelve magamból ahogy felkeltem a kanapéról. Natasha ajkai megremegtek ahogy figyelt.
-Blake! Mindenkinek jár a boldogság!
-Nekem nem! És nem is kell. Beérem a piával, a nőkkel és a droggal. Ennyi! Ez az életem!
-Nem! Nem ennyi!-pattant fel és állt elém.-Miért taszítja el magától azt aki segíteni akar.
-Mert nem bízom meg senkiben!-sziszegtem a fogaim közt az arcába hajolva.
-Ne tegye ezt.-ingatta a fejét.
-Ez a legjobb döntés.-léptem el mellette és kaptam fel a táskám. Nem érdekelt hogy néz ki az iroda. Az se érdekelt, hogy Natasha mit gondol. Semmi nem érdekelt, csak egy.
Az este úgy kiütöm magam, hogy holnap se térek magamhoz. Ebben az egyben biztos voltam.
Feltépve a szoba ajtaját viharzottam el a cégtől és hazáig meg sem álltam. Tövig nyomtam az a tetves gázt a kocsin. Nem bírtam.
Kellett az amivel eddig eltereltem a figyelmem.
Ahogy hazaértem összekészültem az estére ami hosszúnak ígérkezett. Az már nem számított, hogy a fele ki fog esni és képszakadás lesz. Nem érdekelt, csak az hogy a hangok a fejemben végre elhallgassanak.
Tyler volt a sofőröm így annyit vedelhettem és drogozhattam amennyit csak akartam.
A szokásos VIP helyem felé sétáltam és néztem a felhozatalt, hogy kik lesznek az áldozataim, de nem voltam elragadtatva.
Lerogyva a bőr fotelbe egyből hozták is a whiskyt és egy ezüst tálcán a cocaint. Az első csíkot felszívva hátra dőltem ahogy átjárt az az ismerős érzés. Az izmaim ellazultak miközben belekortyoltam a whiskymbe.
-Kérek egy lányt! Gyerünk!-legyintettem Tylernek, majd míg ő próbálta teljesíteni a kérésem húztam még egy csíkot és felszívtam.
Egy sóhaj szakadt fel a torkomból ahogy eltompította az agyam a drog és az alkohol. -Rohadj meg Madelyn!-töröltem meg a szám.
Percek elteltével egy fekete hajú szépséggel az oldalán tért vissza Tyler így én a lábaim szétnyitva magam elé parancsoltam a lányt.-Térdre!-intettem a lábaim közé így ő térdre rogyva a combjaimra simította a tenyerét.
Egy buta picsának tűnt ez a nő is, de arra jó volt amire kellett. -Remélem jól szopsz.-szorítottam meg az állát.
-Lazítson.-dobta hátra a haját mire én elkezdtem kicsatolni a nadrágomon az övet.