Blake Hansen

27. Családi vacsora egy angyallal

-Hhh... nem... nem megy Blake!-járkált fel-alá a szobában.
-Gyere kérlek. Gyanítom éhes vagy. Lemegyünk és kajálunk egyet. Nem kell senkihez hozzászólni se.-nyúltam a keze után és húztam közelebb magamhoz.
-De mindenki bámul. Apád ijesztő! Az a másik manus is...
-Steve?
-Igen! Az is tök para! Mekkora darab az a hapi?
-Hhh... Steve talpig úri ember. Apám meg... hát nem mondom hogy maga a szentlélek, de tudja mikor mit kell mondani. Nem fog se piszkálni, se faggatni.
-Istenem. Mindjárt behányok az idegtől.-szorította össze a szemeit. Kezei jég hidegek voltak annyira izgult szegény.
-Mit tegyek hogy megnyugodj?-kérdeztem halkan.
-Üss agyon!-motyogta az orra alatt.
-Nem teszem meg azt! Mást kérj.
-Nyugtató?
-Nem nyugtatózlak be! -húztam még közelebb így a lábaim közt ácsorgott. Kezeit az ajkamhoz húzva finoman megpusziltam, majd ahogy felnéztem rá a mellkasomhoz húzva melegíteni kezdtem.
-Nem.. nem szeretnék beszélgetni Blake.
-Nem is kell. Leülsz mellettem és eszünk. Ennyi.
-Tesód pasija még itt van?-nézett fel a szemeimbe.
-Hhh.. itt, de ő kurva nagy ívben el fog kerülni. Úgyhogy amiatt nem kell aggódj. Rád se fog nézni.-simítottam a füle mögé a haját mire a kezemre simult a tenyere.
-Ugye mellettem leszel?
-Persze! Ki más mellett lennék.-cirógattam meg az arcát. Istenem de szép vagy. Basszus annyira ártatlan a tekinteted. Egy angyal.
-Köszi.-kúszott egy apró mosoly az ajkaira. Én kizökkenve az ámulatból felkeltem az ágyról és kézen fogva az ajtó felé húztam.
Ő szorosan mögöttem lépkedett majd ahogy a lépcsőhöz értünk elengedte a kezem. Lefelé sétálva anya egyből felénk kapta a fejét, majd elénk sietett.
-Drágaságom! Szereted a teát?-kérdezte óvatosan Natashától.
-I..igen.
-Gyere ,válassz bátran akkor. Van méz is. Blake azt mondta úgy szereted.-simította a hátára a kezét és a konyhába kísérte. Én a konyhasziget túloldalának támaszkodtam és onnan figyeltem Natashát akinek reszketett a keze így megköszörülve a torkom próbáltam felhívni magamra a figyelmét. Sikerült is, mivel egyből rám kapta gyönyörű barna szemeit így én egy bátorító mosolyt küldtem felé egy kacsintás kíséretében. Ő halványan elmosolyodott ahogy érezte hogy semmi baj nincs, majd egy filtert kivett a fa dobozból.
-Blake drágám! Te is iszol egyet?-lépett mellé anya.
-Igen. Kérek én is.-Nat egyből felkapta ismét a szemeit majd elém tolta a filterekkel teli dobozt.-Válasz nekem kérlek.
-De melyiket? Nem.. nem tudom, hogy..
-Bármit választasz, tökéletes lesz.-mosolyodtam el mire zavarba jött.
Anyám Nat mögött apámmal szemezett. Tudom hogy azért vigyorog mert udvarlok a szembe velem lévő hölgynek, de most cseppet se kötötték le ők a figyelmem. Inkább Natashát figyeltem aki hosszas gondolkodás után kivett egy filtert.
Elém tolva a bögrém a tea után nyúltam, majd megsimítottam a kézfejét ahogy elhúztam a pulton a csészét. Anyu az ajkait harapdálva próbálta visszafogni a vigyorgást, de igen nehezen ment, nem tudta titkolni.
-Blake! A hölgyet kísérd a nappaliba. Addig mi anyáddal megterítünk.-sétált Apa Natasha mellé aki szemmel láthatóan rettegett tőle.
-Gyere.-biccentettem a kanapé felé így ő ahogy tudott mellém sietett.
Zoey és Derek átvették anyáéktól az asztal megterítését így csak mi ketten és Steve üldögéltünk a kanapén.
Felpillantva keresztapámra egy halvány mosoly kúszott az ajkaira, majd a mellettem ülő lányra biccentett. Nat nem mert felnézni. Csak a bögréjét tanulmányozta a kezében így a vállán áttéve a kezem közelebb húztam.
-Ne idegeskedj. Nincs semmi baj.-suttogtam halkan hogy csak ő hallja.
-Mindenki bámul.-motyogta alig hallhatóan.
-Nem bámul senki csak én. De az ne zavarjon.-Steve a szövegemen elmosolyodott így felkelve a kanapéról apáékhoz sétált.
-Ízlik a tea?-kérdezte félénken.
-Nagyon finom. Pláne hogy te választottad nekem.
-Tényleg ízlik?-nézett fel a szemeimbe egy apró mosollyal az ajkain.
-Bizony.-kacsintottam rá vigyorogva majd belekortyoltam a teába. Nat kipirult arccal lehajtotta a fejét, mire apám lépett mögénk.
-Nem szeretnék megzavarni semmit! Csak az lenne a kishölgy felé a kérdésem, hogy ugye nem allergiás semmire?-támaszkodott meg a kanapé háttámláján mögöttünk mire Natasha félve felpillantott rá.
-N..nem. Nem vagyok.-nyelt egy nagyot.
-Rendben. Akkor megnyugodtam.-mosolyodott el, majd rám kapta a szemeit. Felnézve rá egy kacsintással jelezte, hogy már most bírja Natashát. Nem is értem miért hiszik azt hogy a csajom, holott nem az!
-Köszönöm Mr. Hansen.-suttogta halkan mire apa elvigyorodott.
-Blakenek köszönje. -paskolta meg apa a vállam vigyorogva majd ellépett tőlünk. Natasha az arcom kémlelte. Nem tudtam kiolvasni amit a szemében láttam. Talán boldogság lenne, vagy hála? Nem tudom, de anya tett arról, hogy ne tudjam megfejteni.
-Gyertek az asztalhoz!-Natasha teste egy másodperc alatt megfeszült így a kézfejére simítva a tenyerem bátorításképp gyengéden megszorítottam.
-Gyere. Semmi baj nincs.-húztam fel a kanapéról és az asztalhoz ültünk. Apa ült az asztalfőnél mellette pedig anyám és Steve. Másik oldalt Nat és én ültünk velük szemben míg mellettem Zoey és Derek foglaltak helyet.
-Köszönöm hogy idén is együtt ünnepelhetem veletek a Karácsonyt. -kezdett bele apa az ünnepi beszédbe.-Hálás vagyok a családomért, a csodás feleségemért aki megajándékozott két csodás gyermekkel. Hálás vagyok a legjobb barátomért aki mindig kitart mellettem és természetesen a kishölgyért is aki itt ül mellettem.-pillantott Natashára aki zavarában lesütötte a szemeit. Apa elmosolyodva figyelte a lányt majd végignézett az asztalnál ülőkön. Én Natet figyeltem aki az ölében pihenő kezét tördelte így az asztal alatt odanyújtottam a tenyerem felé. Egy ideig nézte a hatalmas kezem, nem mert hozzá érni. Én ezt megelégelve a kezembe fogtam apró, törékeny kezét és finoman simogatni kezdtem a bőrét. -Kezdjünk neki ennek a tökéletes vacsorának amit Averynek és a csodás kezeinek köszönhetünk.
-Fogyasszátok egészséggel!-mosolyodott el anyu mire mindenki neki kezdett a vacsorának. Egy személyt kivéve. Natasha nem mert mozdulni mellettem így úri ember módjára elsőnek ő hozzá hajoltam mintsem az én tányérom pakolom meg minden féle finomsággal.
-Mit szeretnél enni? Mit szedjek neked?-suttogtam halkan.
-Én.. én nem tudom. Mind nagyon jól néz ki.
-Szedjek neked mindegyikből.
-Ne! Annyit nem tudok enni.-sütötte le a szemeit.
-Melyikből szedjek?
-Később is ehetsz belőlük drágám.-szólalt meg anya.-Ami a hűtőben van bármihez nyúlhatsz. -mosolygott rá bátorítóan.
-Köszönöm szépen.-mosolyodott el halványan Nat.-És azt is hogy itt lehetek.
-Az úriember ön mellett.. minden az ő érdeme.
-Meg a maguké, hogy egy ilyen fiút neveltek.-a szüleim és Natasha közt kapkodtam a szemeim. Ez a nő tényleg egy angyal! A szívem átjárta a melegség ahogy azok a gyönyörű barna szemek az enyémekbe fúródtak. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes? Hogy állhat velem szóba egy ennyire gyönyörű, ártatlan, angyal arcú lány!