Adrien "Captain" Svitlo.
A név, mely határozottan illett határozott viselőjére, és mely oly hangzatosan csengett gondolataimban, hogy önkényesen kedvem lett volna inkább az Adrient használni századosi rangja helyett.
De tudtam, ez a név nem létezik...
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Soha életemben nem voltam még annyira dühös, mint amikor a leszálló pályára kellett, hogy ráforduljak. Egész testemben remegtem, amint az elhatalmasodó harag átvette az irányítást elmém felett. Egyszerűen nem akartam teljesíteni azt a parancsot, mely ott és abban a formában nem kellett volna, hogy elhangozzon. Nem volt igazságos. Chh... Igazságos? Ez az egész egy kész szabotázs volt! A százados szándékosan szabotálta a helyzet adta lehetőségeinket, és ez olyas valamiként vágott rajtam végig, melyen nem bírtam túltenni magam. Nem tudtam elrakni magamban egy olyan helyre, ahonnan ne sérelemként húzzam majd elő a ránk váró szituációelemzésen. Nem akartam újra szembesülni a fent történtekkel, sem vitába keveredni felettesemmel. De ahogy a futóműveket kiengedve egyre közelebb értem az alattam elterülő sötét szürke betonhoz, kezeim majdnem letépték az irányítókarokat.
Utáltam azért, hogy félbeszakított. Gyűlöltem azért, ahogy levezényelt.
Amikor már majd nem teljesítettük a tőlünk elvártakat. Vagyis azt, amit ő egy személyben várt el tőlünk.
"Bemérés és eliminálás"... Bemérés és...
Durván értem talajt, kissé leérintve hajtóműveim alsó éleit, mely elfuserált érkezés szikrákat szórva tudatta velem, hogy a szervizeseknek is sikerült némi munkát adni az elkövetkező napokra. De már nem tudott érdekelni. Ha a százados inkompetensnek tart egy olyan játszmában, ahol a két legjobbat keresik, hát most már láthatja, hogy tudok inkompetens is lenni ha úgy akarom. Legalább lesz mire hivatkoznia, ha már ennyire nagyon le akar írni. "Mabel Shelley közlegény leszállni sem tud normálisan." "Alkalmatlan." "Meg hát... Nő."
Bosszankodtam magamban, amint levezénylésem legpocsékabb okát igyekeztem megtalálni, de a parancs létjogosultsága nem akart összeállni fejemben. Minden apró részlet stimmelt. Cole hirtelen jött 'loop' manőverét kivéve, de még ennek is bele kellett férnie a szimulált légiharcba. Más különben meg nem is Cole-t küldte le, hanem célzottan engem. Engem, aki profizmusát majd nem be tudta bizonyítani egy olyan géppel, amivel élesben még sosem repült korábban. Engem, akinek a tíz elit próbaidős közül legalább célba sikerült vennie az ellenséges gépet szimuláló Birdie-t. Engem, aki... Csaptam rá a műszerfalra az egyre gyülemlő feszültséget levezetve. Vagy legalábbis megpróbálni azt, miközben a földi személyzet a parkolási cél gyanánt felfestett fehér vonalra irányított. Kicsatolva magam a masszív bőrülésből, maszkomat és sisakomat letépve, hatalmas hévvel lépdeltem le a fülke oldalához erősített fémlétrán, de a tényleges földet érésre nem voltam felkészülve.
A kudarc keserű íze futott össze számban, melyet ízlelgetve még szörnyűbb keserűség öntötte el ízlelőbimbóim felszínét. Nyálam ragadóssá vált, tovább ott tartva a kiállhatatlan érzetet, melyet lenyelni sem tudtam már. Távolabb az elismerően kezet fogó fiúk alakjai homályosodtak el előttem, amint az az átkozott sós izé a vízvonalamra szökve maróan csípte ki szemeimet valami élénk vörösre. S arcomat, mely az erőhatások és indulatok egyvelegétől már így is lángba borulva égett.
