Adrien "Captain" Svitlo.
A név, mely határozottan illett határozott viselőjére, és mely oly hangzatosan csengett gondolataimban, hogy önkényesen kedvem lett volna inkább az Adrient használni századosi rangja helyett.
De tudtam, ez a név nem létezik...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sietősen hagytam el a százados irodáját, miután kopogtatás törte meg az egészen intimmé váló közelségét, de még mielőtt válaszolhatott volna a váratlan látogatójára, Birdie, vagyis... Byrd hadnagy rontott be, melyre mint valami madarak rebbentünk szét. Lopva néztem rá az ajtóban megtorpant hadnagyra, aki szemöldökét kérdően felhúzva pislogott ránk. Nem tudtam, hogy vajon még épp elkapta-e a jelenetet, vagy amúgy is meglepődött, hogy még az elszámoltatáson időzöm édes kettesben felettesünkkel, de nagyon reméltem inkább ez utóbbit. Nem akartam, hogy azt higgye bármi is történt a százados és köztem, hisz az csak alaptalan pletykáknak adna táptalajt.
-"Megzavartam valamit?"-érdeklődött a szobára nehezedő kínos csendet megszakítva, miközben szemei válaszokat keresve cikáztak oda-vissza kettőnk közt.
-"A világért sem."-felelt a századosszemrebbenésnélkül, mely füllentés szívemre rámarva szorította össze azt. -"Shelley közlegény már épp indulni készült."
-"Igen, Uram."-helyeseltem, hogy aztán lesütött szemekkel sietősen suhanjak el a hadnagy mellett. Az ajtót azonban nem csuktam be magam mögött teljesen. A falnak támasztva hátam bújtam meg a folyosó sötétjében, remélve, hogy nem veszik észre a rést, s azt, hogy hallgatózom. Nem volt szép dolog kifülelni mások bizalmas beszélgetéseit, de a napok múlásával valami egyre növekvő feszültség látszódott Birdie-n, egyenes arányban nőve a százados megjelenése óta eltelt idővel, és én ahhoz túlságosan is kíváncsi természet voltam, hogy ne szerezzek ennek okáról valamilyen úton módon tudomást. De a százados bizalmaskodó hangot megütve nem kiabálta túl magát. Amúgy sem volt harsány hangzása annak az érzéki mélységnek, de most mintha még halkított is volna azon, igazán priváttá téve kettejük beszélgetését.
-"Ne kivételezzen legközelebb, Byrd."... -"Uram?" -..."A lánnyal." -"Én nem..." -"Na, ne nézzen hülyének!" -"Minden tisztelettel, Uram! De nem értem..." -"Szóval véletlen lenne a könnyített támadási stratégiája?" -..."Nem egészen." -"Ne talán tán elfáradt az utolsó fordulójára? -"Nem... Uram." -"Akkor meg tudná magyarázni miért nem repült egyenlő feltételeket Mabel Shelley és Cole Turner közlegényekkel?" -..."Nem tudtam, hogy volt stratégiai kikötés." -"Most szórakozik velem?"
És ez így folytatódott még egy jó darabig, amikor is egy bizonyos idő után már rendkívül kellemetlenné kezdett válni feletteseim heves szóvitája. Ezért egy ponton szép lassan elszivárogtam saját magam érdekében, még mielőtt valaki tetten ért volna hallgatózásomon. A távozásomtól várt megváltás azonban nem érkezett el.
Bűntudattal telve kullogtam vissza a közlegényi szárny utolsó utáni kis szobácskájába, miközben újra és újra lepörgettem fejemben a felvett hangszalagot, arról hogy hogyan is kivételezett velünk a hadnagy, és már kezdtem kapizsgálni a százados szövegét is a profizmusról. Arról, hogy én sem vagyok kivétel, habár nem szánt szándékkal bújtam ki elvárásai alól. Mondhatni édes tudatlanságban repkedtem odafent, ami miatt naiv kis lényem gondolkodás nélkül bírálta felül a százados ítélőképességét, mely föld alá süllyesztő szégyenérzettel töltött el. Még sosem fordult elő, hogy megkérdőjelezzem felettesem bármilyen döntésében, arról nem is beszélve, hogy szavába vágva mentegetőzzek. Alapvetően a parancsot minden minőségében teljesítő pilótának tartottam magam.
