Adrien "Captain" Svitlo.
A név, mely határozottan illett határozott viselőjére, és mely oly hangzatosan csengett gondolataimban, hogy önkényesen kedvem lett volna inkább az Adrient használni századosi rangja helyett.
De tudtam, ez a név nem létezik...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Áporodott szag terjengett a bázis betonelemekkel összetákolt folyosóján. Nyirkos és sötét volt idebent, ami miatt a penészgombák is csak úgy terjedtek a falak mentén, apró fekete pöttyökben terítve be az egykoron fehérre festett falakat, melyekről itt-ott-amott nagy foltokban pergett le a festék. A poros radiátorok küszködve hallatták kattogó hangjaikat, ahogy a fellevegősödött rendszer igyekezett felfűteni a nagy belmagasságú légteret, ami a szivárgó illesztések miatt délutánra sem igazán sikerült.
Így igencsak meghűlve és tüsszögve követtem az értünk érkező ukrán katonát Berezna városka reptérépületén át, aki kiérve egy intéssel már szedette is le a három F-22-re terített hatalmas szürke ponyvákat, hogy tovább repülhessünk az annektált Zaporizzsja megye határán fekvő, alig több, mint hétezer fős Malynivka katonai támaszpontjára, mely mint végső állomás szerepelt a tervezetben, s ahová európai tartózkodásunk negyedik napjára vártak bennünket. Egy éj Varsó, egy éj Kijev, és egy éj Berezna után, mely három éjjel alatt sem sikerült átállni a hat órával későbbi időzónára.
Bence és Davidas, a másik két pilóta, akikkel egy stand-by-ra kerültem még egész jól viselték a hirtelen jött időeltolódást, de én, aki még csak az Amerikai Egyesült Államokon kívül sem jártam még soha, megszenvedtem a levertség és fáradtság kettősével. Szemhéjaim rendszerint elnehezültek, amint huzamosabb ideig ültem meg, akárcsak ha egy rozoga faszéken is, de a fiúk mindig felébresztettek. Finoman meg-megérintették vállamat, hogy ezzel is segítsenek kitolni a múltbéli éjszakáimat a jelen nappalaira, mely a negyedik napra mintha valamelyest sikerült is volna nekik. Noha nem teljesen, de részint legalább éber voltam napközben. Fáradt, de éber.
- Ha-Hapci! - tüsszentettem, melyre egy kellemetlen nyomás szaladt át az orromon, fel egészen az agyamig. Borzasztó rosszul esett, de már jött is volna a következő, melyet levegőért kapkodva igyekeztem lecsendesíteni, kezemben egy agyonhasznált zsebkendővel, mire Bence aggódva pillantott hátra, amint már gépeink felé meneteltünk a kifutón. Davidas-t nem különösebben érdekelte, hogy már két napja kínoz az orrfolyás, csak minél előbb túl akart jutni a köztes állomásokon, amiért sietve szállt is be a pilótafülkéjébe.
- Jól vagy? - várt be Bence egy vadiúj zsebkendővel, melyet egy "Köszi!" kíséretében vettem ki kezei közül az egyébként magas, nyúlánk srácnak, akinek a nevét még mindig nem bírtam rendesen kimondani. "BenKi", "Benszí", "Bensze", minden volt már szegény, csak akasztott ember nem, de végül a Ben-ben állapodtunk meg, közös egyetértésben.
- Ahha. - szipogtam két orrfújás közt. - Biztos csak a penész. - tettem hozzá, mert reméltem, hogy csak az, és nem valami betegség kerülget. Bár ha arról lett volna szó, sem szóltam volna róla. Nem akartam hátráltatni a tervezet szerinti indulást, amiről még kora reggel ez az előttünk menetelő nagydarab ukrán tájékoztatott bennünket. Nem beszélt hozzánk, csak írásos utasításokkal kommunikált, de az átadott nyomtatványon szereplő, soron következő parancs egyértelműbb nem is lehetett volna. Egyszerű és lényegretörő volt. Dátum, idő, helyadatok.
