Adrien "Captain" Svitlo.
A név, mely határozottan illett határozott viselőjére, és mely oly hangzatosan csengett gondolataimban, hogy önkényesen kedvem lett volna inkább az Adrient használni századosi rangja helyett.
De tudtam, ez a név nem létezik...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Árnyékként követtem Jackson-t és Henry-t a kifutón, miután áthivattak minket a repüléstervezetek és a szituációelemzések helyszínéül szolgáló irodába. Nem ismertettek elöljáróban semmit, így teljes tudatlanságban sétáltunk át. Lassan, de biztosan. Én egy kicsit talán túlságos is elmerengve gondolataimban, melyek még mindig akörül a zsebemben lapuló kulcs körül forogtak. Na meg persze tulajdonosa körül, aki most az ellenkező irányba sietett egy jó pár méterre tőlünk, és akit háta mögött McConville főtitkár igyekezett utolérni, míg Montgomery tábornagy utánunk menetelve ért be minket.
Adrien is gondolataiba mélyedve sétált, ahogy azonban egymás mellett haladtunk el, felpillantott. A fiúkra sandítva pedig mintha valami különös értetlenség szaladt volna keresztül tekintetén. McConville ez alatt utolérte, és baljára igazodva karolta át, amint utánunk fordult, és összefonódó tekintetünket azután se nagyon akarta elengedni, miután a főtitkár egy halk "Beszédem van veled, Adrien!"-t súgott oda, szorosabban ölelve fekete bőrdzsekis felkarját szürke szövetkabátos oldalához. Montgomery is mellettem haladva figyelte, amint egyre Adrien tekintete után fordulok, melyre tenyerét hátamra helyezve tessékelt mindinkább előrefelé.
Mintha el akarnának választani minket egymástól.
A lehető legtávolabb tartva bennünket a másikhoz képest, ha kell akár fizikai valójukkal is megakadályozva, hogy elérhessük egymást, hogy beszélhessünk a másikkal, s én engedtem a tábornagy hangtalan kérésének. Szemeimet lesütöttem magam elé, míg Adrien még mindig a válla felett nézett el rám. Perzselve tarkóm bőrét azzal a jeges szempárral, ahogy elértük az irodát, amíg ők a társalgót.
Montgomery előrement, Henry pedig készségesen engedett is volna utána, de Lucky beelőzött. Maga mögé utasítva lépett be a tábornagy után, melyre még egy utolsó pillantást vetettem Adrien irányába, aki viszont a főtitkár előtt tűnt el a társalgó ajtajában.
- Hallgatom. Uram. - fordult szembe Adrien a felettesével.
- Üljön le, Adrien! - utasította McConville, mire ő csak nagy komoran tette karba kezeit izmos mellkasa felett.
- Inkább állnék, Uram. - jelentette ki hűvösen, melyet a főtitkár egy mélyről jövő sóhaj kíséretében hagyott rá.
***
- Álljanak fel az eskütételükhöz! - lépett fel a pódiumra a tábornagy felemelt jobb kézzel, és bordájára szorított baljával, melyre meglepetten néztem fel Jacks-re, majd Henry-re is, akik közül Henry sandított csak vissza rám hasonlóan meglepett arckifejezéssel, ahogy a tábornagy fordított tükörképeiként utánoztuk őt mozdulatában.
