Adrien "Captain" Svitlo.
A név, mely határozottan illett határozott viselőjére, és mely oly hangzatosan csengett gondolataimban, hogy önkényesen kedvem lett volna inkább az Adrient használni századosi rangja helyett.
De tudtam, ez a név nem létezik...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Szitált az eső az egyre csak gyülekező fellegekből, sötétszürkére színezve a kifutópálya világosszürke betonját. A szélzsák is lengedezett a baljóslóan érkező széllel, és a radarrendszer fehér ledjeinek villogása is riadtan hirdette az egyre közeledő vihart. A beton csúszóssá vált bakancsom alatt, a szélzsák erőteljesebben lengedezett, és az ultra-finom hangolású radar kivilágítása is pirosra változott, ahogy megüresedett tekintettel haladtam el a korábban általam is repült F-16-os vadászgépek mellett, melyek most mintha tiszteletteljesen magasodtak volna felém az F-22-esek felé vezető úton.
Hegyes orrukkal, összeérő szárnyaikkal, párhuzamos sorokba rendezetten álltak. Fémvázaikon egyre nagyobb cseppekben koppant az eső, mely aztán aláfolyva a gépeknek mosta le azt a porréteget, melyet használaton kívülre helyezésük után engedtek magukra telepedni. A matt bézs porfelszín alatt rejlő fém acél borítás megcsillant, s én nem bírtam ki, hogy ne érintsem meg. Végig futattam ujjaimat a gép testén, amint szárnya alól kilépve haladtam is tovább, és hagytam hátra ezeket a szívemnek kedves szerkezeteket, hogy elérhessem azt a két, már fehérvonalon állomásozót, melyek viszont szívemben mást nem, csak utálatot hagytak maguk után.
Gyűlöltem operálni ezekkel az újgenerációs F-22-essel, és nem azért, mert egy kisebb kínszenvedésembe került átszokni rájuk, hanem mert egy bizonyos férfinak túl sok köze volt ehhez a prototípushoz. Tervezője és pilótája volt ennek a böhöm nagy, két sugárhajtóműves, radaron észrevehetetlen csodának, ami még kilátástalanabbá tette a közelgő légiharcot számomra.
Ő volt a mester, míg én csak a tanítvány.
Ezen a borús napon pedig, mintha még az égiek is minden erejükkel tiltakoztak volna, hogy ez a tanítvány a mestere ellen szálljon fel. Benne volt a pakliban, hogy elhalasztják, esetleg teljes egészében törlik a felszállást, ha ennél is rosszabbra fordulna az időjárás, de egyelőre nem szóltak le a toronyból. Kitartottak. A földi személyzet ezért még mindig, esőkabátban sürgött-forgott a gépek körül, ellenőrizve és felülvizsgálva minden apró részletet, mellyel gond adódhatna odafent.
Közeledtemre viszont alábbhagyott a túlfeszített tempójú munkamorál, és elázott ellenőrző listájukat szorongatva mindenki megállt egy pillanatra. Felém fordultak, majd valaki "Tisztelegj!"-et kiáltott. Túlméretezett navy kék esőkabátok susogása hallatszott, amint egyszerre emelték fel jobbjukat szemöldökeikhez, erőteljesen megfeszítve izmaikat a vízálló anyag alatt.
Megindító volt.
Vagy egy tucatnyi férfi, megkeményedett arccal figyelte így, amint elérem a még névtelen F-22-es vadászgépemet az "Adrien Captain Svitlo"-ra nevezett takarásában, hogy ezt követően mérnökeim egy formális balraáttal adhassák át azt nekem.
-A gépe készen áll, Shelley közlegény.-helyezte a segédmérnök csontig fagyott tenyerét az enyémbe, mire én megilletődötten szorítottam rá ujjaira, a földiek különös tisztelgésén elidőzve.
