Adrien "Captain" Svitlo.
A név, mely határozottan illett határozott viselőjére, és mely oly hangzatosan csengett gondolataimban, hogy önkényesen kedvem lett volna inkább az Adrient használni századosi rangja helyett.
De tudtam, ez a név nem létezik...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ha valaha éreztem bűntudatot azért, amit csinálok, akkor most aztán igazán.
S mivel sehogy sem találtam rá arra a megnyugvást hozó hasonlóságra, melyet Tommy érintéseiben kerestem, valami hirtelen jött felismerés hasított belém.
Mit művelek egyáltalán?
Egy másik férfi karjaiban, egy másik férfi ágyában, amikor minden egyes csókja mögé Adrien-t képzelem, amikor minden egyes mozzanatában Adrien-t látom.
Őt akartam. Mindennél és egyre jobban.
S mikor már a felsőm is lekerült rólam, az agyam megálljt parancsolt ennek az őrületnek, amibe belekevertem magam. Szemeim kipattantak, ahogy mind két tenyeremet Tommy mellkasának nyomva szakítottam félbe az eseményeket, melyre ő meglepetten pillantott le rám.
- Valamit... - nyomta fel magát rólam. - Valamit elrontottam? - ült fel, mire én is kibújtam alóla, hogy nagy sietve nekiállhassak összeszedni a padlóra ledobált ruháimat. - Hé! - kapta el kezem, mielőtt még magamra húzhattam volna azt a már réges-rég megszáradt fehér kötött felsőt, mire bűnbánóan pillantva le rá torpantam meg.
- Ne haragudj, Tommy! - húztam ki kezemet a ráfonódó ujjak alól. - Nekem... Nekem ez nem megy. - kaptam fel a székére terített kabátomat is. - Nem miattad. - léptem szinte esdeklően az ajtó felé. - Miattam.
- Nem értelek. - állt fel mellém, hogy puha tenyerei közé vehesse arcomat. - Én azt hittem, hogy te is akarod. - kereste tekintetemben a magyarázatot a nagy távozási szándékra, de abban más nem, csak mélységes megbánás ült. - Mabel! - cirógatta meg arcom. - Mondd el, ha tehetik valamit azért, hogy jobban érezd magad! - húzott ismét meleg ölelésébe. - Bármit. Akármit.
- Oh, Tommy! - sóhajtottam nagyot, ahogy homlokomat mellkasának nyomtam. - Te mindig olyan jó voltál hozzám. - ingattam fejemet mellizmai közt. - De sosem érdemeltem meg, ahogyan sosem érdemeltelek meg téged sem.
- Ne mondd ezt! - simított fülem mögé egy rakoncátlan szőke tincset. - Még így is olyan kevésnek érzem magam hozzád. - emelte meg államat gyengéden. - Egyszerűen annyira... Tökéletes vagy, Mabel. - mosolyodott el szemérmesen. - Egy megtestesült gyönyör, és szinte már borzasztó, mennyire nem bírok magammal a közeledben. - hajolt közel, hogy ismét birtokba vehesse ajkaimat, de még mielőtt elérhetett volna, lehajtottam a fejemet.
- Tommy... - kezdtem bele, mire már ő is felegyenesedve figyelt fel. - Nem tehetem. Nem csinálhatom ezt, mert nekem... - csuktam le szemeimet, ahogy erősebben haraptam bele alsó ajkamba. - Nekem van valakim. - suttogtam elhaló hangon.
- És... - emelkedtek meg Tommy arcvonásai meglepettségében. - És ezzel a valakivel ez a valami, - bontotta karjait derekamról, - mégis, mennyire komoly?
