Adrien "Captain" Svitlo.
A név, mely határozottan illett határozott viselőjére, és mely oly hangzatosan csengett gondolataimban, hogy önkényesen kedvem lett volna inkább az Adrient használni századosi rangja helyett.
De tudtam, ez a név nem létezik...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Puha ujjaival először csak feltérképezte testem eddig titkon rejtegetett porcikáit. Gyengéden, szinte alig súrolva bőröm felszínét engedte, hogy vágyai irányította kezei szabadon garázdálkodjanak a tiltott gyümölcs felett, melybe épp beleharapni készült, s amelybe tétovázás nélkül bele is kóstolt. Megőrjítve ellenállhatatlan csókjaival az ártatlant, akit egyre mélyebbre és mélyebbre hatoló forró csókjaival a földi pokolra kárhoztatott. És már nem is volt olyan finomkodó... Határozottsága már-már erőszakosságba csapott át... És én élveztem.
Élveztem, ahogy kivetkőzve ön-önbőréből szívta be nyakam érzékeny tájékát, amint csuklóimat fejem fölé szorítva láncolt fel a falra. Vadul harapva nyakam húsába nyöszörgésem hallatán, hogy aztán elcsendesíthesse feloldozásért esdeklő barack színű ajkaim, melyekre oly hevességgel tapasztotta sajátját... S én levegő után kapkodva merültem el csókjaiban, amikor nyelvével rátalált az enyémre. Lágyan körbejárva, szinte ízlelgetve rajta a bourbon édeskés alkoholos ízét, amint szabad kezét a nagy hév közepette kigombolt nadrágom felé csúsztatta. A finom fekete csipke alá...
-Mabel!
A szeméremajkak meleg nedvessége közé.
-Mabel!
Majd kedvesen csak középsőujját fel, az izgalomtól pulzáló falaim melegségébe.
-MABEL! Baszki... Gyere már!
-Ahhh.-nyögtem fel az ébredés és élvezet határán, amint egy öblösen mély hang az ajtó túloldaláról a félálom foszlányait szelte ketté. Ami egy bizonyos síkon őrjítően izgatóan, más síkon viszont rémisztően hatott.
-Ezt látnod kell!-sürgetett a hang, melynek erejét egy F-22-es áthúzása alighanem hallhatatlanná tette. Futó léptek, majd ajtócsapódások. A nyomakodás káosza zajlott odakint, és én csak ekkor realizáltam, hogy ujjaim még mindig csiklóm felett köröznek, az álom legutolsó utáni pillanataiba kapaszkodva.
-Te még odabent, Madárka?-csapott rá az ajtómra Lucky, kis híján betörve annak kemény lapját, melyre nem csak hogy elkaptam kezem magamtól, de ki is ugrottam az ágyból, ami erősen másnapos állapotomat tekintve nem volt épp a legjobb ötlet. Felállva fekete foltok formálódtak szemeim előtt, amint kétségbeesetten fordultam körbe a szobában valami vödör féléért, ahogy az az átkozott szédülés fejemre nehezedve kegyetlen émelygést eredményezett gyomrom legmélyén.
-Ne várj,-rám!-nyögtem, két visszafogottabb büfögés közt.
-Ugyan... Nyugodtan pingáld ki magad valami elfogadhatóbbra.-szólt be kellő arroganciával, amíg a mosdókagylóhoz csoszogtam arcomba fröcskölhető jeges víz reményében.
-Azon leszek, Seggfej.-támaszkodtam meg a porcelán széleken, miközben laposakat pislogva kerestem a fogkefém hollétét.
-Seggfej? Hé-hé-hé! Azért csak ne ragadtassuk el magunkat!-kérte ki magának legújabb becenevét, amint a lehető legalaposabban igyekeztem eltávolítani azt a kiállhatatlan alkoholos ízt számból. Kis híján véresre dörzsölve mentolos fogkrémmel ínyeimet.
