Szeretlek

130 10 4
                                    

Figyelem!A fejezetben szexuális tartalom jelenik meg!

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Figyelem!
A fejezetben szexuális tartalom jelenik meg!

Félve kopogtam Adrien irodájának ajtaján, mire csak egy unott "Beléphet!" szűrődött ki válaszul. A távoli hangra egy pillanatig csak bámultam magam elé, mire összeszedtem minden bátorságomat, majd ujjaimat a hideg kilincsre helyezve benyitottam. Adrien az asztalának dőlve olvasott az Ipad-jén. A hatalmas fekete PC kényelmesen elfért egyetlen tenyerében, míg másik kezével a kemény falap szélét markolta. Lába lazán átvetve pihent a másik felett. Lezsersége ellenére azonban lázasan dolgozott.

Komoly munkába vethette magát, mert a jelentéses papírhalmok hegyeit ezúttal sebtében széthajtogatott taktikai térképek százai borították. A szoba hosszanti fala mellett pedig egy újonnan betolt fekete kanapéval egészült ki a helyiség. Rajta gondosan összehajtogatott pokróc, és egy tetejére dobott párna alakította a rögtönzött ágyazás összképét. Ami miatt már kezdtem kapizsgálni, miért honolt mostanság olyan nagy sötétség a tiszti épületi szobájában.

Az irodában aludt.

-Angel?-szólított baljóslóan lemélyített hangszínen, miközben kezébe vette az asztalon pihenő pencil-t is, de szemeivel továbbra is feszülten fürkészte a képernyőn megjelenítetteket. Ijesztő volt, mennyire ismeri az embereket maga körül, hogy már csak egy halk kopogtatásból, és néhány határozatlan lépésből is felismerni képes az illetőt. Nem kellett, hogy lásson, vagy hogy halljon. A nehézkessé váló levegőből érezte, hogy én vagyok az. Így nagyot nyelve léptem közelebb, hogy átnyújthassam a fizikai terhelésről szóló orvosi szakvéleményt, amit a napokban már majdnem minden próbaidős leadott. Én viszont a legvégsőkig igyekeztem halogatni.

-Uram?-köszörültem meg torkom fájdalmasan, ahogy ismét hivatalosan kellett szólítsam azt a férfit, aki pár nappal ezelőtt még karjai közt csókolt forrón, s most annyira elhidegülten viselkedett velem, mintha ilyen sohasem történt volna köztünk. Mintha sohasem néztünk volna egymásra másképp. Mintha sohasem léptük volna át saját vonzalmaink határait.

Úgy tett, mintha idegen volnék. Vadidegen. Ami korábbi retorzióinál is rosszabbul érintett.

-Az orvosi szakvélemény.-szorongattam izzadó tenyereimben a kartonborítást viselő dossziét, ahogy vágyakozva pillantottam végig hosszú ujjú fekete garbóján, mely ezúttal egy matt hatású taktikai nadrág alá volt ízlésesen behúzva.

-Tegye az asztalra!-bökött hátra a pencil-lel, miután lejegyzetelt valamit a tabletre, de idegesen keresztül is húzta azt, amint a száraz padló reccsenése megtörte határozott tollvonásait lépteimre. Letettem a kartont az asztala sarkára, mire ő csak szemöldöke alól sandított el rám, ahogy a menetszelemmel érkező édeskés vaníliás illatom könnyedén megérintette szagló-szálacskáit.
Mély levegőt vett, majd visszamélyedt Ipad-jének rejtelmeibe amin, ha abból a lopott pillantásból jól láttam, repüléselemzést végzett, összevetésben az ukrán front repülésbiztonsági kihívásaival.

Ne szállj fel, Angyalom!Where stories live. Discover now