Min Yoongi rendőrnyomozó, nem kegyelmez a bűnözőknek. Vagy mégis lesz kivétel?
A történet fikció, nyomokban valóságos elemeket tartalmaz. Erotikus krimi, boyxboy történet. A nyelvezet és a történet miatt szigorúan 18 év felettieknek ajánlott.
...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A fekete alak megnyúlt, képlékeny teste végigfolyt a szűk szobán, beterítette a falakat, csak a plafon közepén, a vékony kábelen lógó villanykörtére nem telepedett rá ez a fojtogató olajosság. A villanykörte betegsárga fénye pislákolt, felizzott, majd elhalványodott. Ez a vibrálás, minden törvényszerűség nélkül ismétlődött. Ő megint gyermek volt, nyiszlett testalkatú. (Nem éri el az életkorának megfelelő súlyt, ezt az intézet orvosa mondta suttogva az asszisztensének, amikor egy olyan eset után megvizsgálta. De nem történt semmi, mert biztos csak elesett, és pont rá, a fenekére, és pont úgy ütötte meg magát, mert a gyerekek már csak ilyenek, főleg az árvagyerekek, mert azok keresik a lehetőséget, hogy sokat foglalkozzanak velük, azért olyan élénk a fantáziájuk, és mindent összehordanak a felnőttekről, amikor azok csak jót akarnak nekik, de hát, ez a gyermek is csak szeretethiányos, ezzel nincs mit tenni, eredj vissza játszani, és ne beszélj többet ilyen csacsiságokat.) A fekete massza két helyen megnyúlt, csepp-szerűen lógott le a plafonról, majd tovább nyúlt, hosszú karmos ujjakat növesztett. Ő megint bepisilt a félelemtől, a masszából nevetés hallatszott. Hiába bújt be a sarokba, hiába húzta magára az odahalmozott takarókat, még a sarok is kifordult vele, és – ahogy az anyaméh szabadul meg a halott magzattól – egy fájdalmas sóhajtással, kinyomta magából a gyermek testét a betonpadlóra. A takarók textilszálakra feslettek, a ruhája is semmivé lett, és a fekete ujjak a testébe hatoltak.
*
– Halló, céllövöldés. Itt vagy? – Namjoon a kérdést másodszorra tette fel Hoseoknak.
Hoseok csak testben volt ott. A kanapé szélét két kézzel markolta, az arcvonásai megfagytak, a szőnyegpadló közepét bámulta. A visszatérő álmán gondolkozott. Néha hónapokig nem jelentkezett, aztán megint támadásba lendült, és megcincálta a lelkét. Aztán ott volt Namjoon esete. Hoseok, mindig éber, nem tudta, hogyan kerülhetett olyan közel a férfi az arcához. Miért nem érzékelte a mozgását? Miért volt ébrenlétben flash backje, és miért nyugtatta meg a férfi érintése? Ez olyan gyerekes. Az a sovány, idegbeteg kisfiú már rég nem létezik, és nem létezik a cingár kamaszgyerek sem, aki szétlőtte O Wongjong fejét. Akkor látott életében először szétroncsolódott agyvelőt, és a férfi vére a fehér falra spriccelt. El onnét! Sokáig futott, le a parkba, aztán be, egyenesen a bokrok közé, ott hányta össze magát. A tetthelyen tilos, ez az egyik legfontosabb szabály a végrehajtó életében.
– Hát hol lennék? A szomszédban? – Hoseok megrázta magát. – Csak gondolkoztam.
– Olyat is szoktál? Ne idegesíts. – Namjoon nem fordította el a fejét a monitortól.
Hoseoknak, kivételesen nem volt kedve visszaszólni.
Az volt az első munkája, már ha a kiiktatást annak lehet nevezni. O Wongjong uralta az életét, viszont ő döntötte el, meddig élhet a férfi. A gyilkosság előtt, a tizenéves agya elképzeléseket gyártott a halálról, az elmúlásról. Beleszőtte a gondolataiba a népmeséket, az énekeket az igazságot tevő hősökről, és a szamurájok legendáit. Azt hitte, megkönnyebbül, ha a férfi nem lesz az élők sorában, és valami dicsfény-féle fogja majd övezni, és egy napon majd megköszöni neki valaki ezt a tettet. Ehelyett megmaradt a szorongás, ahhoz vegyült a bűntudat és még több rémálom. A férfi nem halt meg. O Wongjong ott lakott az agyában. Az elmúlt időben csendes volt ez a szellem, de Namjoon érkezésével megint életre kelt, és ott folytatta a kínzást, ahol az adoptálásakor abbahagyta.
