Haegeum

A proszektúra

Hajnali négy órakor a saját ordítására ébredt. Olyan rég nem álmodott azzal, azt hitte, soha többet nem jön vissza az az emlék. Yoongi a bal vállához kapott, masszírozta az egy évvel korábban szerzett sebet. Biztos esni fog, olyankor szokott ennyire fájni, hogy a franc essen bele! A bal oldalára fordult, de felszisszent. Az ilyen napokon nem tudott a bal oldalán aludni, akkora fájdalmai voltak. Az orvos azt mondta neki, hogy mindent rendbe hoztak a sebesülése után – ez állt a papírján is –, de mégis sokszor kételkedett ebben. Mintha a csont nem jól forrt volna össze, dudort vélt találni a bőre alatt, vagy talán egy fémkapcsot, vagy valami hasonlót hagytak bent a húsában a műtét után. Egy bordája eltört, a lövedéket a lapockája fogta meg, valami csodálatos módon nem roncsolta szilánkosra, a karja használható maradt, nem kellett leszázalékolással elküldeni az állományból.

A jobb oldalára fordult, a bal vállát továbbra is masszírozta. Szóval, a doki szerint ez fantomfájdalom, más nem lehet, mert a seb rég begyógyult, ugyan érzékeny lehet akár élete végéig is, de nem ennyire. Ez a pokoli fájdalom csakugyan ritkán találta meg, és tipikusan az esős napokon, vagy ha rosszat álmodott. Ha azzal álmodott. Kikecmergett a paplan alól, a mosógép előtt ledobálta magáról az átizzadt pólóját és klottgatyáját, belépett a fürdőbe. A forró víz mindig jót tett a közérzetének. Könnyebb szívvel ment vissza a hálószobájába.

Visszafeküdt a yo*-ra, ismét betakarózott és a plafont nézte. Azt hitte, könnyebben túl fog jutni ezen a traumán, de hát ez az eset, még az ő edzett lelkét is kikezdte. A mai napig sem tudta pontosan, hogyan történhetett meg ez vele. A főnöke, Moobon parancsnok tajtékozva őrjöngött másnap, és még sokáig – ezt mesélték neki a kollégái. A történetben sok volt a ha. Ha a volt kollégája Wang Giung nem robban le a nyomozás közben, ha ő nem olyan állhatatosan végzi a munkáját, hogy feltétlen ki akarjon menni a terepre... Igazából, ha nem megy ki a terepre, akkor sem történt volna mulasztás. De ő már csak ilyen. Alapos. Aznap délután is alapos akart lenni. Több szem, többet lát, és ő vizuális fajta. Látnia kell a saját szemével a távolságokat, a mélységeket, a szélességeket, éreznie kell a szagokat, meg kell tapintania a földet, hogy igazából el tudja helyezni a bűnügyet a kulisszában. Az elkövető szellemével együtt mozgott, mintha mutatták volna neki az utat, merre jártak, a pontos mozgásukat utánozta, ő is körbejárta az útjukat.

Az útjuk egy raklapnyi lőszer és Glock körül tartott az elhanyagolt ipari épületben, több elmosódott lábnyom legalább három elkövetőre utalt, de pontos számot senki nem tudott mondani; úgy lépkedtek, hogy a mozdulattal ívesen húzták a lábukat a porban, és soha nem tették le a teljes talpukat a padlóra. Megzavarták őket, a raklapot félig szétpakolva hagyták. A telep őre járta az éjszakai útját, a kutyája riaszthatta el az ugatásával a fegyverneppereket. Kész szerencse, hogy akkor nem történt tragédia.

Az őrt alaposan kifaggatták a kiérkező rendőrök, a férfi megesküdött, hogy egy nappal korábban éjfélkor, a rakpart melletti raktárépület még üres volt, és nem hallott és látott semmi gyanúsat, bár hajnalban több kamion is érkezett, és a gyárépület más részét is raktárnak használó tulajdonosok lepakolják az árujukat. Talán akkor kerülhetett észrevétlenül az az egy raklapnyi holmi abba a félreeső, a dokkokhoz közeli raktárba, a hátsó, évek óta nem használt kapun keresztül. A váltás reggel hétkor volt, a nappalis kolléga nem járta körbe a telepet, egész nap a ki-be rakodó munkásokat irányította, ellenőrizte a vámpapírokat és a menetleveleket.

Yoongi még aznap is úgy gondolta, nem lett volna a nyomozás teljes, ha nem megy ki terepszemlére. Hiába látta a fotókat, a helyszínelők jelentését is olvasta, de olyan nehezen állt össze a kép a fejében. A nagyméretű telken elhelyezkedő régi gyárépület karbantartott volt, ugyanez nem volt elmondható a gyárat körbevevő téglafal közelében álló kisebb épületekről. A falon túl a dokk darui látszódtak, a szél a folyó szagát keverte a szemét bűzével és a porral. Két civilruhás rendőr volt vele tanúnak és biztosítéknak, de Yoongi nem gondolta volna, hogy késő délután bármi probléma is adódhatna. Úgy gondolta, benéz az elhagyott épületbe, aztán megnézi a falat, a hátsó kaput, esetleg beszél a dokkmunkásokkal, hátha véletlenül valakinek beugrik valami arról a titokzatos szállítmányról. Az épületet nem véletlenül hagyták használaton kívül, a falai omladoztak, az épület frontális részén az ajtó a rozsdás zsanéron lógott, az ablakok betörve, a maradék üveg sárga és barna volt a rárakódott kosztól. Talán nem fog rám szakadni a tető, felnézett és elég stabilnak gondolta, hát belépett a félhomályos épületbe.