Haegeum

A hősök

Az ég haragosfekete volt, eső illatát vitte a szél a város felé. A fuvallat megmozgatta a buddhista templom előterében a csengettyűket, az adományvirágok szirmait a hajnali fényben olajzöldnek látszó pázsitra szórta. Az utcán egy lélek sem járt, csend volt, hajnali némaság.

Jungkook és Hoseok megforgatta az imamalmokat, a bejáratnál levették a cipőiket, aztán beléptek a templomba. Hoseok papírpénzt tett az adománygyűjtő ládába, aztán egymásután füstölőket vettek a kezükbe.

– Egyet a fiúért – szólt Hoseok. Mindketten meggyújtottak egy-egy füstölőt.

Könnyedén el tudták hagyni a bár pincéjét, kisebb fennakadás csak a fiú kisegítésénél volt. Taemoonnak nem volt annyi ereje, hogy egy nagyobbat tudjon lépni, és fel tudja magát húzni a magas lépcsőn. Két hátvéd együtt húzta a karjánál fogva, amíg Jungkook a fenekénél fogva tolta a fiút. Az utcára lépve, Taemoonnak azonnal összecsuklottak a lábai. Beemelték a furgonba és Namjoon ölébe fektették. Jungkook melléjük ült. A fiút csak egy lepedő takarta, a lába Jungkook ölébe lógott; önkéntelenül is megölelte a vékony, izmos lábszárat, a koszos, táncolástól eldeformálódott lábujjakat simogatta.

– Kórházba mész Namjoonnal – mondta Hoseok. – Ő fog rád vigyázni.

Taemoon fáradtan szusszant. – És ti?

– Mi elrendezzük a dolgunkat.

– Mi lesz velem?

– Ne aggódj. Namjoonnal jó kezekben vagy. Megbízható, kedves fickó, majd megismered – nevetett halkan Hoseok. – Meg fogunk látogatni holnap. Nem maradsz egyedül.

Taemoon bólogatott, a bal kezével megölelte Namjoont. Az úton végig csendben volt, nyugodtan szuszogott.

– Egyet magunkért gyújtunk – szólt Hoseok.

Jungkook valami másra számított a gyilkosság után. Hoseok mindenre felkészítette, de egyik tünet sem jelentkezett nála. Nem volt hányingere, sem különösebb lelkiismeret-furdalása, mint azt gondolta volna az akció előtt. Nem érzett gyászt a halott iránt, inkább megvetéssel gondolt a férfira. Hogyan tarthatott bezárva egy fiút? Miért kínozta? Biztos nem szerette, mert akkor nem így bánik vele. Egyszerűen házi kedvencnek tartotta, bár ez sem volt a legjobb kifejezés erre a viselkedésre, mert a házi kedvencekkel sem bánik így az ember. Taehyung elmesélte neki, hogy mennyit költ Yeontanra, mert a kiskutya fogékony a betegségekre, nem ehet bármilyen tápot és speciális sampont kell használnia a fürdetéséhez. A fiútól még egy darab szappant is sajnálhattak, úgy kellhetett kiérdemelnie a legalapabb dolgokat is Changwootól.

– Ezt nézd – mutatta Hoseoknak a padlástérben és a szobában talált ruhákat. Kevés utcai holmi volt közte, leginkább fellépőruhák, bár a legtöbbet annak sem lehetett nevezni. Inkább jelmezek voltak: leplek és fátylak.

– Ezeket a hátvédekért és a sofőrért gyújtjuk. – Hoseok öt füstölőt vett magához, ugyanannyit adott Jungkook kezébe.

A hátvédektől feleúton elbúcsúztak. A négy férfi egyszerre hajolt meg Hoseok és Jungkook előtt, jóval mélyebben, mint ők tették. Átszálltak egy másik furgonba, azonnal visszatértek Busanba.

Ők ketten is így tettek, a rájuk várakozó személygépkocsi vitte őket a vasgyárig.

– Jól figyelj, mert legközelebb te fogod csinálni. – Hoseok szétszedte az összes használt fegyvert, egyenként tette az alkatrészeket a fémtálcára. A lőszereket a busani hátvédek hazavitték, a hangtompítóval és a tárakkal együtt. Még egyszer nem követhettek el hibát, a fegyvereknek azonnal meg kellett semmisülniük. – Figyeltél?