Haegeum

Barkóba

Yoongi komótosan ballagott fel a rendőrőrs bejárati kapujához vezető lépcsőn. Az őrt álló rendőr tisztelgett neki, ő visszabiccentett. Ulfar már várt rá.

– Mondhatni, meg sem lepődött, hogy behoztuk. – A házkutatási jegyzőkönyvet Yoongi kezébe adta. – Majd gépre kell vinni az anyagot.

– Majd. Ne kerüljön a szerverre. Valami nincs itt rendben. Mo nem az ő téglájuk volt – suttogta Yoongi Ulfar fülébe. – Mielőtt bármit is tennénk, tudod...

– Tudom hát. Be van készítve Megvártalak vele.

Az irodájuk felé vették az irányt. Yoongi beledobta magát a fotelba, a lábát feltette a dohányzóasztalra. Ulfar bekapcsolta a rezsót, és feltette a bialettit a platnira. – Úgy kivagyok, mintha az én lakásomon tartottak volna házkutatást. Teljesen kimerültem. Lemerült a zsebtelepem – nyögte Yoongi. – Nem tudom ezt máshogy mondani. Úgy érzem magam, mint a nagyapám temetése után.

– Gyász érzet?

– Ugyan már! Azt az elemi fáradságot érzem, mintha kiszívták volna az agyamat és a lelkemet. – Yoongi meglazította a nyakkendőjét, aztán hátraejtette a fejét, és a plafont bámulta.

– Persze-persze. Ez gyászérzet. – A bialetti felsikoltott és kiadta magából az utolsó leheletét. A kávé elkészült, Ulfar két csészébe töltötte a főzetet. – Éreztem már ilyet. Halt meg szerettem, de mástól is lehet gyászérzeted, nem kell hozzá meghalnia senkinek sem. Szóval, mikor kezdődött?

– Amikor kiléptem Parktól. Ez a zsibbadás a furgonban jött rám.

– Mi volt Parknál? – Ulfar az ablakhoz ment, szélesre tárta, beáramlott rajta a meleg nyáresti levegő. Ulfar már majdnem mondta, hogy végre nem szmogos és illata van, de megcsapta az orrát a fotelból a plafon felé kígyózó cigarettafüst szaga.

– Benyomások. Annyira szerencsétlen volt ez az egész. – Yoongi odaadta Ulfarnak a kézzel írt jegyzőkönyvet és megkocogtatta a kávéscsészéjét.

Ulfar nemet intett a fejével. – Nem kapsz többet, mert holnap lesz a kihallgatása az ifjú Jung Hoseoknak. Az ügyvéd a tokiói reptéren lehet ebben a pillanatban, vagy talán már fel is szállt a gépe. Jó lenne, ha aludnál az éjjel.

– Hogy van Jung? – érdeklődött Yoongi.

– Szarul.

– Ennyire rossz a helyzet?

– Azt nem tudom eldönteni. Nem látok bele a fejébe, de pillanatnyilag úgy néz ki, mint egy sintértelepi kutya.

– Azért ez durva hasonlat.

– De igaz. Rendben, finomítok. Úgy gubbaszt a cellájában, mint a halálra ítélt a siralomházban – helyesbített Ulfar. – Mégis maradnék a kutya hasonlatnál. Volt kutyám, meséltem már? A menhelyről hoztam el, ott láttam hasonlóan megtört lelkeket. Jung úr pillanatnyilag ilyen. Elhagyott árvagyermek.

– Igazából az is. Talán hasonlónak érzi a helyzetet, mint az intézetben volt. Egyedül van, kiszolgáltatott, nem tudja, mi fog vele történni és fél. Ezt ki lehet használni. – Yoongi a kávéfőzővel szemezett, Ulfar figyelmen kívül hagyta a célzást.

– Kihasználnál egy összetört, kétségbeesett embert?

– Csak az érzéseit. Egyedül van? Rá kell néznünk, ne érezze magát elhanyagoltnak. Mikor ehetett utoljára? Biztos éhes, rendeljünk ételt, amúgy is jár neki a vacsora. Holnap reggel kapjon reggelit és kávét, legyen cigarettaszünet a kihallgatás alatt és hasonlók – sorolta Yoongi. – A jóllakott macska hangosan dorombol.