Haegeum

Nem felejtek

    – Jó reggelt Jung úr! – Min Yoongi nagy lendülettel érkezett meg a kihallgatóhelységbe. Mindig így szokta csinálni, tapasztalatai alapján, ez a fajta viselkedés lélektanilag indokolt az esetek nagyrészében. Magabiztosságot sugall a fogvatartott felé.

Leült Junggal szembe. A fiatalemberre nézett, aztán az ügyvédre, majd ismét Jungra. Nem volt elgyötört, tehát tudott aludni az éjjel. Ulfar rendesen megetette. A három doboz ételből neki adta a legdúsabban megpakoltat. Az elegendő szénhidrátmennyiség megnyugtatja az idegeket, elálmosít, valamint elringat; nem csak a testet, de az érzékeket is tompítja. A gyanakvást kíváncsisággá szelídíti. Jung most összeszedettnek tűnt, nyoma sem volt az előző napi feszültségének, vállát kényelmesen leengedte, nem húzta a nyakáig.

Határozottan kipihent volt, nem úgy, mint Yoongi. Hiába dőlt kényelmesen hátra a széken, Ulfar látta rajta a fáradságot. Az az utolsó kávé már nem kellett volna, kolléga! De mintha a falnak beszélne sokszor. A társa igazán csökönyös tud lenni, nem hagy beleszólást az életvitelébe, de legalább rendesen eszik, ha már nem képes elhagyni a cigarettázást és a mérték nélküli kávézást.

Ulfar arra jutott, hogy Yoongi nem hagyta el az irodát, amikor bent aludtak, százszázalékosra vette, hogy felébredt volna a mozgására.

*****

Felébredt a mocorgására. A félhomályban tisztán ki tudta venni Yoongi alakját. A yo-n ült és zihált, a mellkasát markolászta, aztán a vállát simogatta, a légvétele lassan nyugodott le normális üteműre. Aztán felkelt, halkan zörgött a cigarettás dobozzal, rágyújtott és a nyitott ablakba állt.

– Bocsánat – suttogta.

– Semmi baj. Azzal álmodtál?

– Igen. Megint. A picsába.

– Sajnálom.

Ulfar a minden szívásnál felerősödő cigarettaparázs fényét figyelte. Yoongi nem válaszolt, elnyomta a dekket az ablakpárkányon, a hátizsákjához csoszogott, egy törlőkendővel megtörölte az arcát, bekapott egy mentoloscukrot, aztán visszahuppant a yo-ra. Ulfar akkor vette észre, hogy a póló az izzadságtól rátapadt a testére.

– Mondd, hogy nem gyerek volt – kérlelte Yoongi. A suttogás ellenére hallatszott a hangjából a szomorúság.

– Nem gyerek volt. Ezt akartad hallani, nem? Egy gyerek nem akarna ilyen helyeken mászkálni, és Glock-ot lopni.

– Megint a Glock, látod! Tudod, kié a Glock?

– Tudom – szusszant Ulfar. – Le fogjuk adni az ügyet, az lesz a legjobb.

Yoongi az oldalára fordult, Ulfar szemébe nézett. – Lelőttem egy gyereket.

– Ő lőtt rád elsőnek. Egy gyilkos gyermek – felelte Ulfar.

– Csak mert megijedt.

Ulfar kuncogott. – Nem akarsz neki rögtön lovas szobrot állítani? Mentegeted. Atyai érzéseket táplálsz iránta.

– Ez nem igaz. – Yoongi átfordult a másik oldalára, a hátát mutatta Ulfarnak.

– Le fogjuk adni az ügyet. Ha visszalépsz, én fogom kérelmezni.

Yoongi bólogatott, a mellkasához nyomta a takaró felső szélét. Szeretett volna megfordulni, megölelni Ulfart, az arcát borító rőt szakállhoz nyomni a saját csupasz arcát és úgy istenigazából kisírni magát, de azt nem tehette.