Haegeum

Bingó

Új hét, új esélyek. Az Isuzu pöccre indult, Yoongi ezt jó ómennek vette, aztán a kifőzdében kapott ajándék szerencsesütiben sem csalódott, bár fura volt a jóslat: a végén minden jóra fordul, és elnyeri a szerelme szívét. Ha-ha. Még ha lenne szerelme. Szokásával ellentétben, a papírcsíkot a pénztárcájába tette, hátha a pénzügyi helyzetére célzott a szerencsepapír, és megfial a fizetése.

Az ő szerencséje Ulfar kávéjában rejtőzött, úgy érezte, minden nehézségen átlendíti, már ami a munkanapokat illeti. A kávéjával könnyedén túléli az unalmas értekezleteket, a továbbképzéseket, sokkal jobban tud teljesíteni a lőtéren – nem mintha valaha is lett volna probléma a célzóképességével. Szerencséjükre, nem varrtak a nyakukba újabb bűnügyet, még azzal a kettővel sem jutottak messzire.

A mandarinos fantom egy vicc volt, úgy is kezelte. Új nyomok nincsenek, a régiekkel semmi kezdeni való nem volt. Akármilyen alaposan kutattak az elhagyott lakásban, ujjlenyomatot nem találtak utána, ami szinte csak akkor lehetséges, ha a hapsi mindig kesztyűt viselt, és azt még a zuhanyzáskor sem vette le. Óvatos volt. Nem lehetett óvatos, mert megmutatta az arcát mindenkinek, amire senki nem emlékezett. Ezen a ponton kezdett őrületes lenni az ügy.

– Az ujjlenyomatokra nincs találat – fogadta Ulfar az irodájában a másik ügy nyomozati anyagával.

– Miért nem csodálkozok ezen? – Yoongi legalább akkorát szusszant, mint a bialetti kávéfőző az irodai rezsón. A kávéfőző hurutosan köhécselt, pont, mint az Isuzuja szokott krákogni, azzal a különbséggel, hogy ez nem hibaüzenet volt a szerkentyűtől, hanem az élet vizének ígérete.

– Az arctalan fickónk soha nem ült börtönben, gyorshajtása sem volt. Természetesen a telefontársaságok adattárához nem férhettünk hozzá.

– Ezen sem csodálkozok.

– Még nem fértünk hozzá. A bíróságok túlterheltek. Sürgősségileg kérték meg a parancsot, majd rákérdezek, hogy áll az ügy. – Ulfar két bögrébe öntötte szét a kávét, Yoongi rágyújtott és belekortyolt a feketéjébe. Mindjárt érkezik az ihlet az ügyhöz, érzem! – Viszont a hullában talált lőszer egyezést mutat több más, döglött üggyel.

– Végre, valami – csettintett az ujjával Yoongi. A kávé meghozta az ügy energiáját, máris érezte a csí áramlását az irodában, a szerencsesüti jóslata is erre gondolhatott, mert magánélete lényegében nincs. Aki szerencsétlen a szerelemben, az szerencsés a játékban, tartja a mondás. Azért a hamutálat odébb tette, hogy a feng shui tökéletes legyen az irodában, nehogy megtörjön a vastag üvegtárgyon átáramló energia.

– A fegyverünkhöz tartozó lövedék először – most jól figyelj! –, nyolc évvel ezelőtt tűnt fel, Busanban. Aztán rá három évre, Tokióban. Akarod tudni, kiket öltek meg? Ez is roppant érdekes.

– Égek a tudásvágytól.

– A busani egy családapa volt, O Wongjong Utólag derülek ki a viselt dolgai. Addig a családja nem merte jelenteni a hatóságoknál, annyira féltek a terrorjától. Pedofil volt.

– Ejnye. Hivatalból nem mondhatom, hogy megérdemelte, de tudod mit gondolok magánemberként – mutatott Yoongi a monitorra.

– Ugyan azt, amit én. A tokiói gyilkosságban egy végzős diák a halott. Na Jinsun. Az eset a Takero Juba elitegyetemen történt. A fiú diplomaosztás előtt volt egy nappal. Micsoda szerencsétlenség, szegény fiú, gondolhatnánk, de ne tegyük. Egy zsarnok volt, szadista húzásaival sakkban tartotta az évfolyamtársait. Természetesen ez is csak a halála után derült ki.