Haegeum

Memento mori

Park Jimin megigazgatta a kesztyűt a kezén. Odavolt azért a finom bőrből készült ruhadarabért. Méret után készült, a fekete szarvasbőr kesztyű második bőrként feszült az ujjaira. A szabás és a varrás tökéletes volt, végre egy kesztyű, ami nem lógott a kisujján, és nem is szorította a pufók testrészét. Ezért a tökéletes holmiért egészen Olaszországig kellett utaznia, de nem bánta. Ha már ott járt, készíttetett pár öltönyt magának, a Zinotti szabászat évek óta öltöztette az édesapját, és amikor abba a korba lépett, őt is elvitte magával méretvételre.

A hangosmárkák világa nem az övék. Aki igazán gazdag és befolyásos, az limitált szériás szabászatokból öltözik, a legjobb alapanyagokból készült ruhákba. Nem parádés divatbemutatókra jár, nem ül le a celebek közé konfekcióruhát nézni az aszottsovány modellek testén, és nem fog közepes minőségű pezsgőt inni a felszínes beszélgetések közben. Ők időpontra mentek a csendesmárkák showroomjába, teát vagy kávét ittak a kézzel festett porcelánból, citrom sörbetet kanalaztak ezüstkanállal a csiszolt kristálytálkából a tikkasztóan forró nyári napokon, vagy Malfy Gint kortyoltak a hűvösebb időben.

Mi mások vagyunk. Üzletemberek, mondta az apja az ő bemutatására szervezett összejövetel előtt. Akkor volt tizenhat éves. Azon a rendezvényen Jimin megismerkedett a főbb üzlettársakkal, egy asztalhoz ült a többi nagyvállalat igazgatójával, csevegett a feleségeikkel, elegánsan udvarolt a lányaiknak. Magániskolába járt és különórákra, célzott tanulmányokat folytatott. Aztán Japánba ment, Tokióba a Takero Juba elitegyetemre közgazdaságot tanulni. Belekóstolt a harcművészetekbe, jeleskedett íjászatban és atlétikában. Míg az évfolyamtársai a rövid szünetekben hazautaztak, vagy Tokióban töltötték az időt olyasmi szórakozással, ami a korosztályukra volt jellemző, addig Jimin különórái Japánban sem maradtak el, de ahhoz időnként a külső kerületbe kellett utaznia. Kést használni, célba lőni és nyakat egy kézzel kitörni egy jakuzától tanult, a férfi az Ogata nevet használta, de talán egyik jakuza sem használta a születési nevét.

Példás, botránymentes életet élt. Gyakran látogatta az iskola buddhista templomát, részt vett tanulmányi versenyeken, a családja nevében élelmiszert adományozott a rászorulóknak, pénzt és könyveket az iskolájának. Mi mások vagyunk, mondta az apja. Üzletemberek, nem holmi haramiák. Támogasd az elesetteket, adakozz, légy népszerű és feddhetetlen a nagyközönség számára, csak ez számít a szemükben, mással már nem fognak foglalkozni veled kapcsolatban. Légy precíz és naprakész. A tarkódon is legyen szemed. Jól válogasd meg a barátaidat, de ha a helyzet úgy kívánja, szívfájdalom nélkül szanáld ki őket; amelyik már nem hoz hasznot, vagy ellened vét, annak hullnia kell. De maradj végig úriember.

Közgazdászként diplomázott, ahogy hazaért Koreába, abban a percben jelentkezett a katonai szolgálatra. Egyik feladat sem volt számára túl nehéz, lehetetlent nem ismert. Kiváló volt közelharcban, terepmunkában, a stratégiai feladatokat a kisujjából kirázta. Mesterlövészként szerelt le, kitüntetéssel. Készen állt a civil élete elkezdésére. Át kellett vennie a szöuli vállalatot.

Kihúzta a fiókot, elővette és megsimogatta a Glock 17M polimervázas acéltestét. Az édesapjától kapta ajándékba, valamelyik amerikai fegyverraktárból könnyítettek el egy ládányit ezekből a pisztolycsodákból. Tökéletesen állt a fekete bőrkesztyűhöz. A jobb kezébe fogta, az ablakra célzott, a baljával a jobb csuklójára markolt. Tökéletes. A kesztyűn marad a lőpor, a keze nem sérülhet meg használat közben. Nem úgy, mint annál a csúnya történetnél. A kezén jól látszódott a Glock okozta sérülés, a válla még mindig sajgott az egy évvel korábban, lőpárbajban szerzett seb miatt. Butaság volt, az ő hibája az az eset, úgy viselkedett, mint egy taknyos, de jó lecke volt számára a továbbiakban. A pisztolyt a tokjába tette, a bőrkesztyűvel együtt a hátizsákja mélyére rejtette egy póló alá. Lőszerre nem volt szüksége, azt majd kap a lőtéren a gyakorláshoz.