Haegeum

A rendes ember látogatása

A proszektúrától való undora sosem fog elmúlni. Meglátta az asztalon Mo asszonyt, a gyomra összeszorult; akár én is ott fekhetnék, de még nem akarok. Majd egyszer, ráncosan és öregen, amikor természetesen járt le az időm, de nem így. A halottkém megkegyelmezett nekik, letakarta Mo asszonyt.

– Egyetlen lövés, közvetlen közelről leadva. A homlokához nyomták a fegyver csövét, megégette a bőrét. Semmi más egyebet nem találtam. A vérében minimális volt az alkoholszint, de gyógyszert, mint altató vagy nyugtató, nem szedett, tehát beszámítható volt a halál pillanatában.

– Pontosan tudta, kit enged be – mondta Ulfar. Sokszor így szokott lenni. A gyilkos általában az áldozat ismerőse vagy hozzátartozója.

– Így lehetett. Nem volt rajta ütésnyom, se egy ujjlenyomat, a csuklóját sem szorították meg. Az elkövető egyszerűen az áldozat homlokához szorította a fegyvert és lőtt. Ennyi történt a boncolás szerint – magyarázta a halottkém. A boncolási jegyzőkönyvet átadta Yoonginak. – Nincs a szerveren ez az anyag sem. Moobon szerint, furcsa az ügyetek.

– Furcsa ez az egész. Szegény asszony, csúnya véget ért, de majd az összes bizonyítékkal együtt lesz teljes a kép. – Yoongi némi paranoiát érzett magában, ezért nem mondott többet a halottkémnek.

*****

Moobon megkeverte a kávéját, Ulfar egy újabb adagot tett oda a rezsóra. Kinyitotta az ablakokat az irodában, mert hamarosan nagyipari dohányzás volt várható.

– Beköltözök hozzátok, itt jobb a kávé, mint az én irodában – nevetett a parancsnok.

– Szóljon előre, mert akkor vennünk kell egy nagyobb kávéfőzőt – felelte Ulfar.

A nyitott ablakok ellenére, Yoongi irodáját belengte a kávéillat. Ez roppant jót tett a csínek, az energiák pozitívan rezegtek a nappaliszoba méretű helységben. Yoongi megigazította a hamutálat, a papírjait kiterítette az íróasztalon, pár rózsaszín és neonsárga post-it a szőnyegre hullt. Yoongi nagyot nyögve hajolt a padlóig.

– Meg kell dolgozni a sikerért – Felállt, kezében a papírokkal. – Mo asszony még a túlvilágról is munkát ad. Ki hitte volna róla, hogy kettős életet él.

– Ebben biztos vagy?

– Csak a halál biztos – emlékeztette Yoongi a főnökét. – De nagyon úgy néz ki.

– Pár ruha és egy szőnyeg miatt?

– Számításokat végeztem – mutatott Yoongi az egyik papírra. – Mo asszony a fizetéséből nem tudta finanszírozni ezt az életvitelét. Körbekérdeztem az osztályon, soha senki nem hallott arról, hogy nyaralni ment volna, nem láttunk róla fényképeket, nem mesélt senkinek az élményeiről, de az otthoni íróasztala fiókja tele volt régi repülőjegyekkel, feljegyzéssekkel a nyaralásokról, és egy nagyobb album a fényképeivel.

– Talán nem akart hencegni ezzel.

– Talán el is hinném, ha nem lett volna egyebekben igen közlékeny, bár ez is inkább álca lehetett. Sokat beszélt, de keveset mondott, a magánéletéről szinte semmit. Viszont mindent tudni akart, ha visszagondolok. Ügyesen csinálta, úgy kérdezett, hogy mindenki örömmel beszélt neki. Kedves ember benyomását keltette, együttérző volt és segítőkész, de a halála után ezt már máshogy gondolom. Mo asszony élete hazugságra épült. – Yoongi a fényképeket rendezgette, párat Moobon elé tartott. – Ez a gardróbjáról készült. Nem történt még teljes leltár, az idő erre nem volt elég, de ez is elég sok. Mármint a márkás ruhákból.

– Ezeket soha nem láttuk rajta. – Moobon a fejét vakargatta. Ulfar ezt jelzésnek vette, és még egy adag kávét kitöltött neki. – Koffeinmérgezést fogok kapni – nézett a nyomozó aggódva a csészébe.