Haegeum

A szombat este - Üdv a pokolban

A taxi megállt, és kitette őket egy mellékutcában egy fémajtó előtt. Az egyszerű, téglafalba süllyesztett felirat nélküli ajtó úgy nézett ki, mint egy raktárbejárat. Az utca ugyan tiszta volt, de Jungkooknak eszébe sem jutott volna arra sétálni, vagy azon az ajtón belépni. Nem tudta pontosan, merre jártak, a Dongjak híd után elvesztette a fonalat, és nem volt ismerős a környék. Mintha valami gyártelep környékén lettek volna, de lehetséges, hogy csak a tégla és betonépületek miatt gondolta így. Utcanevet nem látott, csak egy táblát az utca elején: 156. Az sem biztos, hogy volt neve annak az utcának.

A fémajtó mögött feltáruló világ, éles kontrasztban állt a környékkel. Az utcáról közvetlenül egy fogadószobába léptek be. Jungkook szóhoz sem jutott az ámulattól, mert olyan pazar enteriőrt addig csak az interneten, és képes magazinokban látott. Barokk, ugrott be neki a stílus neve, valami rémlett az iskolai tanulmányaiból, bár sok mindenre nem emlékezett.

Hoseok hanyagul belevetődött az egyik aranybrokáttal bevont fotelba, Jungkook a festményeket tanulmányozta.

– Mind eredeti. Mármint másolatok, de nem nyomatok. Hogy tetszik? – kérdezte a fiút.

Jungkook közelebb hajolt a képhez. A férfi és a nő teste erőteljes volt, nem olyan filigrán, mint a koreai szépségideál. Semmi köze nem volt a kunfucionista eszményhez, inkább visszataszítónak találta a betegesen fehér bőrüket és a nagydarab testüket. Bibliai jelenet lehetett, az almáról és a kígyóról így gondolta, mert az árvaházba járt hozzájuk katolikus pap, ő beszélt ilyen dolgokról, és ezek a történetek rettegéssel töltötték el Jungkook szívét. Az eredendő bűn, ezt mondta nekik a pap. Soha nem érezte igaznak ezt a mondatot. Majd most leszünk bűnösök, és majd később, de gyermekként soha.

– Nagyon érdekes. Hol vagyunk?

– Egy kis meglepetés neked, mert jól dolgoztál. És természetesen magamnak, mert eszméletlenül jó voltam az elmúlt időkben, és a korábbiakban sem lehetett rám panasz. Itt az ideje, hogy kiengedjük a gőzt.

– Milyen gőzt?

– A feszültséget – kuncogott Hoseok.

– Nem vagyok feszült. Jól érzem magam. – Jungkook egészen közelről nézte a másik festményt. Milyen aprólékos munka! Igazán tetszett neki a sötét háttérre festett, vibráló színű rózsacsokor, de a saját lakásában nem tudta elképzelni azt a képet.

– Az vagy, csak nem tudsz róla. Férfifeszültség. Amikor innét hazamegyünk, érezni fogod a különbséget. Már mindent kifizettem, a pénz miatt ne aggódj. Neked a kezdő, oktató szettet kértem, az nagyon izgalmas. Tudod, itt nem kurvák dolgoznak. Művészek, ez a helyes kifejezés. És ez itt, nem kupleráj, hanem a művészetek palotája – mutatott körbe Hoseok a szobán. – Egyedi igények szerint bármit kérhetsz, és mindenből a legjobbat kapod.

Jungkook nem szólt semmit, de nem helyeselte ezt az egészet. Ő szerelemre vágyott, beszélgetésre, vacsorára a kiszemeltjével, és ha mindketten elérkezettnek látták az időt, szeretkezésre. Prostituáltak nem szerepeltek az álomlistáján, legyenek bármilyen profik, nem fogják tudni helyettesíteni az igazi partner érzelmeit.

– Ne legyél prűd – mondta Hoseok, mintha csak a gondolataiban olvasna. – Kezdő szett, a nevében is benne van. Megtanítanak az örömszerzésre. Azt tudnia kell egy férfinak, nem állhat felkészületlenül senki elé. Még csókolózni is megtanítanak.

– Az megy azért. – Jungkook igyekezett tapasztaltnak látszani. – Erre azért nem lett volna szü...

– Nekem sem ment, csak azt hittem, hogy majd ösztönből mindent tudni fogok. Nem kell megjátszanod magad. Egyszer mindenki volt kezdő, még én is.