Haegeum

Egyezségek

Kedd este, Tobong

Egy külvárosi kifőzdében este hat után találkoztak. Hatszemélyes, műanyaglappal fedett asztalok papírterítővel, mellette iskolába való székek. Jókívánságokról szóló plakátok a falon, egy naptár, az asztalon álló vázákban selyemvirágok. Neonreklám a bolt felett, invitálótábla a bolt előtt. A tisztaság hagyott maga után némi kívánnivalót, de nem finnyáskodott. Nem egy Sofitel, de a vacsorapartnerek sem odavalóak. Szövetnadrágot viselt egy egyszerű vászoninggel. Túlöltözött volt. Magában nevetett. Nahát, de szerencsétlenek, egymáshoz illenek. Azt se tudják, mit csináltak. Szánalommal nézett az előtte ülő házaspárra. A pénz nagy úr. És mi lehet még annál is nagyobb úr? A mégtöbb pénz.

Azért történt minden. A pénz miatt.

Nekik, ennek a két nyomorultnak, arra már nem sokáig lesz szüksége.

Pénz dolgában, csak magára gondolt. A megszerzett vagyon nem fog elfeleződni, mert nem állt szándékában nősülni, önszántából meg minek adna annyit – a nőnek elég lesz majd a leányvállalat, az is elég szép ajándék. Természetesen csak átmenetileg, mert baleset bárkivel történhet, ha egyszer unalmassá válik a társasága, vagy fenyegetővé a személye. Nem tagadta maga előtt, az asszony kiváló eszköz volt a célja elérésében, elvégezte helyette a piszkosmunkát. Ki se nézte belőle, olyan törékeny és néha kedves egy teremtés. Ki gondolta volna, hogy a szeme se fog megrebbenni közben, aztán a piszkos meló elvégzése után, képes lesz vacsorázni és nyugodtan aludni.

Az asszony, egyelőre jó társaság és remek eszköz. Neki sem voltak illúziói, ugyanezt gondolja róla az a másik. Kihasználja a barátsága nyújtotta előnyöket. Résen kell lenni, nehogy ő legyen majd a gyorsabb. Idejében el kell majd hallgattatnia.

A házaspár felé fordult. – Önök remekül végezték a munkájukat. Ez az alkalom volt az utolsó. Egymillió dollárt ígértem, állom a szavamat, de most nem megy. Előre kell időpontot kérnem a bankomban a készpénz kifizetésre.

– Ez mikor lesz? Má' nem akarom siettetni, de a hitelezőket ki kell fizetünk, teccik tudni. – Du Hana nem egy észlény, de minden utasítást hiba nélkül végrehajtott. A természete kedves, könnyen férkőzött az emberek közelébe, többek közt Mo Soyiéba is, amikor az asszony takarítónőt keresett. Azt a két másik jelentkezőt gyerekjáték volt egy-egy pénzesborítékkal más kliensek felé terelni, aztán kezdődhetett a terv előkészítése.

– De miért is akarnák kifizetni a hitelezőket? – kérdezte tőlük a férfi. – Ennyi pénzből új életet lehet kezdeni. A lakásuk lényegében értéktelen, ledózerolásra vár, ha csak úgy otthagyják, az sem lesz feltűnő.

– Hát... Ez igaz. – Eom Dae a felesége kezét szorongatta. – Nem is rossz az ötlet. Annyi pénzből már lehet csinálni egy kis vállalkozást vidéken, nemigaz?

– Ez a beszéd! Holnap reggel felhívom a bankomat, megkérem az időpontot. Nem szokták húzni az időt, legkésőbb péntekre meg lesz a pénz. Telefonálni fogok, ígérem. De most lássuk az étlapot. Én fizetek! Az árakat ne nézzék. – A házaspár arca felragyogott. Nagyszerű ez a kedd este! – Rendeljünk italt is, vízzel nem lehet koccintani!

Kedd este, Incheon

Hoseok néha kiruccan arra a környékre. A kedvenc klubbjában, a Rainbowban jó volt az ital és az étel, szombatonként tánctérré alakították az éttermi rész, szombat este parketta királyává változott – ha úgy hozta a kedve, sokszor hajnalig is táncolt. Azon a környéken senki nem tudta, ki ő valójában. Soha, senkinek nem árulta el az igazi nevét, felszabadultan bulizhatott. Könnyen ismerkedett, mindig felszedett valami alkalmi partnert, a közeli motelban bonyolították le az aktust, aztán rögtön utána visszatért Szöulba, és folytatta a mindennapi életét.