Save You (Maxton Hall, #2)

21

Ruby

            Egy percet sem aludtam.
            Ehelyett egész éjjel azon gondolkodtam, hogy mi történt a partin. Éppen most, amikor James és én óvatosan újra közelebb kerültünk egymáshoz, történik egy ilyen visszaesés. Az frusztrál a legjobban, hogy nem tudom Jamesnek a saját szavaimmal elmondani, mi történt köztem és Wren között. Írtam neki a partin, hogy szeretném elmagyarázni neki, de még nem válaszolt. Megértem, hogy csalódott bennem. Másrészt a hallgatása az őrületbe kerget.
            Ahogy az ágyban fekszem, gondolataimba merülve bámulom az oxfordi levelet, amelyet kinyomtattam és az íróasztalom feletti hirdetőtáblára tűztem. Mint mindig, most is boldogan szaltózik a gyomrom, de közben arra is gondolok, amit James két napja mondott nekem.
           Az a személy, akivel Oxfordban találkoztál... az vagyok én. És szeretnék több napot veled tölteni, hogy ezt bebizonyítsam neked.
            Összeszorul a torkom a gondolatra, hogy most már talán túl késő lenne. Csalódott nyögéssel felállok és felöltözöm. Sürgősen el kell hagynom ezt a szobát, és el kell terelnem a figyelmemet, különben megőrülök.
            Átosonok Emberhez, és amikor fényt látok az ajtó alatt, megkönnyebbülten felsóhajtok.
            - Ember? - kérdezem.
            - Gyere be - hallom, ahogy hív, és kinyitom az ajtót.
            A nővérem hason fekszik az ágyában, és a mobiltelefonjára mosolyog. Amikor észreveszi kíváncsi pillantásomat, elvörösödik az arca, és sietve a takaró alá dugja.
            - Mit csinálsz? - kérdezem.
            - Olvasom a hozzászólásokat az új posztomhoz. - A válasza azonnal érkezik. Ha nem pirulna el az arca, szemrebbenés nélkül elhittem volna neki.
            - Úgy nézel ki, mint akit épp most kaptam rajta valami rosszaságon - mondom, és leülök az ágy szélére.
           - Hát, a pizsamám van rajtam. Szóval annyira illetlen nem lehetett - válaszolja szemöldökét vonogatva.
            Viszonozom a vigyorát. Aztán biccentek a folyosó felé.
            - Lejössz reggelizni? Nem akarok egyedül szembenézni anya és apa kíváncsi szemeivel. Biztos ezer kérdésük van a tegnapi napról.
            Ember sóhajt, de kimászik az ágyból, és belebújik a papucsába. Nem vesződik azzal, hogy átöltözzön. Ehelyett az aranyos mókusokat és diókat ábrázoló pizsamájában megy le a lépcsőn. Egyik kezében szorosan tartja a mobiltelefonját, és látom, hogy időről időre felvillan. Kíváncsi vagyok, vajon Kieran ír-e neki sms-t. Úgy tűnt, tegnap este jól kijöttek egymással.
             - Jó reggelt - mondja apa, amikor meglát minket a konyhaajtón belépve, és felhúzza az orrába az olvasószemüvegét. Éppen egy könyvet olvas a Kindle-en, amin mindannyian osztozunk, és ezért mindenféle könyv van rajta. Kortárs regények, thrillerek, fantasy és angol klasszikusok keveréke.
            - Jó reggelt - mondjuk Emberrel együtt, és csatlakozunk hozzá a konyhaasztalhoz.
            - Szia - szólít anyu, ahogy kijön a konyhából. - Már fenn vagy? - A szeme összeszűkül, amikor meglát engem. - Aludtál egyáltalán egy szemhunyásnyit is, Ruby?
            Apa és Ember kíváncsian néz rám.
            Elfordítom a tekintetem, és felkapok egy szelet pirítóst. - Hát persze.
            - Hát, már mindent értek - mondja Ember hirtelen. Meglepetten nézek fel. - Sosem gondoltam volna, hogy mennyi munka van egy ilyen buliban, és mennyi mindent kell figyelembe venni. Tényleg elképesztő.
            Hálásan mosolygok rá. - Folytathatod a bókokat.
            Anya odatolja hozzám a vajat, majd az almalekvárt. - Mesélj nekem az estédről.
            - Minden a terv szerint ment - mondom, miközben elkezdem kenni a pirítósomat. - Elégedett vagyok.
            Anya megszokta a szűkszavú válaszaimat Maxton Hallról, és azonnal Ember felé fordítja a figyelmét. Ő éppen egy üzenetet gépel a telefonján az asztal alatt, és észre sem veszi, hogy anya megszólította.
            - Miért mosolyogsz így, Ember? - kérdezi apa hirtelen, egy másodperccel azelőtt, hogy megfogalmaztam volna a kérdést.
            Ember váratlanul felnéz. - Egyáltalán nem vigyorgok.
            Apa csak felvonja a szemöldökét, anya pedig - kicsit erőteljesebben - rátér: - Miért nem mondod el, milyen volt tegnap?
            Megvonom a vállam, beleharapok a pirítósomba, és ugyanolyan várakozóan nézek Emberre, mint anya és apa.
            - Nagyon szép volt - kezdi végül, és őszintén lelkesnek tűnik: - Az iskola olyan szép - ez nem igazán jön át az interneten. És a ruhák, amiket az emberek viseltek! Egyik szebb, mint a másik.
            Sóhajtva tölt magának egy csésze teát.
            - Ennyi volt? Csak ennyi részletet kapok? - kérdezi anyu.
            Kíváncsi vagyok, miért ragaszkodik ennyire hozzá. Talán csak azért, mert meglátta az esélyt arra, hogy végre valakit kifaggasson a Maxton Hall-i buliról? Vagy Ember miatt aggódik? A héten elég sokáig kellett győzködnünk, mire megengedte, hogy velem jöjjön. De lehet, hogy egészen más ok áll a háttérben.
            Ember nem veszíti el a hidegvérét. Nyugodtan ken vajat egy szelet pirítósra, mielőtt felemeli a fejét. - Találkoztam egy fiúval. Ezt akartad hallani, anya?
            Hirtelen felé fordulok, és rábámulok. - Kieran az? Kérlek, mondd, hogy Kieran az.
            - Ki a fene az a Kieran? - vág közbe apa, félretéve a Kindle-t. Ide-oda néz Ember és köztem.
            - Egy kedves fiú a rendezvénybizottságból.
            Anya megkönnyebbülten lélegzik fel. - Hála az égnek. Pedig azt hittem, hamarosan meglesz a következő szomorú szerelmes a kanapén.
            - Hé! Én nem voltam az.
            Anya és apa hosszú, ezer szót érő pillantást váltanak.
            - Ha te mondod, édesem - mondja végül anya, de a szokásos mosolya nélkül. - Szóval, Ember, mesélj nekünk a fiúról.
            - Srácok! - kiált fel Ember, és dühösen néz anyára, majd rám. - Először is, semmi közötök hozzá. Másodszor, egyikőtöknek sem tartozom magyarázkodással. És harmadszor, az "ismerkedés" nem azt jelenti, hogy van barátom. Egyébként elutasítottam, és előbb látni akarom, milyen. Úgyhogy ne csináljatok belőle ekkora ügyet.
            Bámulok a nővéremre. - Ki az, Ember?
            Ember felhúzott szemöldökkel viszonozza a tekintetemet. - Nem mondom meg neked.
            - Ember, én...
            - Felejtsd el, Ruby. Folytathatnánk békében a reggelizést? - erre beleharap a pirítósába.
            A reggeli hátralévő része kínzó lassúsággal telik el. Apa néhány perc után megpróbálja feldobni a hangulatot, de nem igazán sikerül neki. A gondolataim kavarognak a fejemben. Emlékezetemben átfut az elmúlt éjszaka, és azon gondolkodom, hogy Embernek mikor lett volna alkalma öt percnél tovább beszélgetni egy olyan fiúval, aki nem Kieran. Csak ő lehetett az. De akkor nem csinálna belőle ekkora titkot, nem igaz?
            Reggeli után Ember és én csendben bepakolunk a mosogatógépbe, majd együtt felmegyünk az emeletre. Mielőtt eltűnik a szobájában, egy apró mosolyt küld felém, amit én fáradtan viszonzok. Igazából nem szoktunk így egymásnak esni, de nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy tegnap este történt valami, amitől meg kellett volna védenem Embert.
            Sóhajtva kinyitom a hálószobám ajtaját, pontosan abban a pillanatban, amikor megcsörren a mobilom. Azonnal felkapom az éjjeliszekrényről. Remegő ujjakkal nyitom meg az üzenetet.