Save You (Maxton Hall, #2)

29

James

            Az este határozottan nem úgy alakult, ahogyan elképzeltem.
            A terv tulajdonképpen az volt, hogy minél több időt töltsek együtt Rubyval - mindkettőnknek csak egy-egy órás műszakja volt, és az utána következő idő szabad volt. Táncolni akartam vele, bulizni és csókolózni, amilyen gyakran csak engedte.
            De aztán Lydia hirtelen feldúltan jött vissza a Boyd Hallba. Először azt hittük, hogy a Suttonnal folytatott beszélgetése rosszul sikerült, vagy hogy a férfi mondott valamit, amivel megbántotta. Amikor végre kiszedtük belőle, mi történt valójában, azonnal Cyril keresésére indultam.
            Alistairnek és Keshavnak fogalma sem volt, hol lehet, és sokáig tartott, mire megtaláltam Wrent, aki legalább azt el tudta mondani, hogy Cyril már egy ideje hazasietett. Így hát fogtam egy taxit, és megkértem Percyt, hogy vigye haza Lydiát, Embert és Rubyt.
          Most Cyril bejárati ajtaja előtt állok, és újra megnyomom a csengőt. Hallom, ahogy a kintről jövő csengő hangja visszhangzik az egész házban. Biztos vagyok benne, hogy Cyril itt van - a kocsija a felhajtón túl parkol, és láttam, hogy égnek a lámpák, amikor végighajtottunk a felhajtón.
            Újra csengetek. És még egyszer. Éppen amikor ismét felemelem az ujjam, az ajtó felnyílik.
            Azonnal súlyos alkoholszag terjeng felém. Még egy óra sem telt el a Lydiával való találkozás óta, és Cyril máris lerészegedett. Sötét haja kusza, és az inge felső gombjai ki vannak gombolva.
            - Ez várható volt. Lydia elküldte az őrkutyáját - mondja.
            - Bejöhetek?- kérdezem.
             Cyril egy lendülettel kihúzza az ajtót, megfordul, és anélkül, hogy rám nézne, felsétál a lépcsőn az emeletre. Az egész házban nem ég a villany. Úgy látszik, a szülei megint nincsenek itthon.
            Követem őt az emeletre, és egyenesen a szobájába megyek. Az ablak nyitva van, de a levegőben még mindig erősen terjeng a füst és az alkohol szaga.
            Cyril leül az ablakpárkányra. Látom, hogy egy cigarettacsikk izzik a hamutartóban. Felveszi, mélyet szív belőle, és hátradől.
            - Szóval - kezdi, anélkül, hogy rám nézne. - Azért jöttél, hogy elhallgattass?
            - Azért vagyok itt, mert aggódom érted - válaszolom, és csatlakozom hozzá az ablaknál.
            Cyril felém fordul, és felhúzott szemöldökkel néz rám.
            - És mert Lydia aggódik.
            Horkantó nevetést ereszt meg, és újabb szippantást vesz. A hamutartó mellett egy üveg whisky áll, ami még félig sincs tele. Vajon tényleg ennyit ivott az elmúlt egy órában?
            Soha nem gondoltam volna, hogy így fogom látni Cyrilt.
           - Sajnálom, haver.
            Cyril elnyomja a cigarettát. Aztán felkapja az üveget, felteszi, és hátradönti a fejét.
            - Nem értem - mondja összeszorított fogak között. Megtörli a száját a kézfejével, és csörömpölve újra leteszi az üveget. - Egyszerűen nem értem, miért.
            Nem tudom, mit mondhatnék erre. Cyril évek óta reméli, hogy összejöhet Lydiával. Most megtudni, hogy hiába várt rá, teljesen lesújtó lehet számára.
            - Bármit megtettem volna érte. Bármit - folytatja a fejét rázva. Úgy tűnik, megszédül tőle, mert kissé oldalra dől. Megragadom a karját, és lerántom az ablakpárkányról.
            - Tudom - mondom.
            Hirtelen Cyril mindkét kezével megragad. - Fogalmad sincs, milyen érzés ez, James. Évekig reménykedni valamiben, és látni, ahogy minden széthullik a szemed előtt.
            Az arca eltorzul a fájdalomtól. Ingadozik és nem tud egyenesen állni. Minden további nélkül megfogom mindkét karjánál fogva, és az ágy felé manőverezem. Finoman meglököm, hogy kénytelen legyen felülni. Amikor megbizonyosodom róla, hogy nem fog azonnal újra oldalra borulni, elengedem, és az ablakhoz megyek, hogy becsukjam. Aztán elhúzom a nehéz, szürke függönyt.
            Cyril felé fordulok. Előrehajol, arcát mindkét kezébe temetve. A látványától csak rosszul érzem magam. Ez az egész helyzet annyira furcsa, és sajnálom Cyt, de nekem mégis Lydia érdekeit kell szem előtt tartanom. Ő az, aki mindent elveszíthet, ha kiderül a kapcsolata Suttonnal.
            Leülök az ágyra Cyril mellé. - Nem szabad erről senkinek sem beszélned, Cy - mondom sürgetően.
            Cyril csak megrázza a fejét. Aztán leengedi a kezét, és felém fordítja a fejét. - Tényleg azt hiszed, hogy valaha is olyat tennék, amivel árthatnék Lydiának?
            Viszonzom a tekintetét. - Nem, nem hiszem.
            Bólint.
            Aztán egy darabig némán bámulja a kezét. - Mindig azt hittem, hogy neki is jelentett valamit.
            - Nem a te hibád.
            Csak morgolódik, és nyögve hagyja magát visszaesni az ágyra.
            - Hozok neked egy pohár vizet - mondom egy pillanat múlva.
            Cyril nem válaszol, így felállok, és lemegyek a konyhába. Mire visszajövök, ő már újra felül az ágyban. Felvittem egy vödröt az emeletre, arra az esetre, ha egyik pillanatról a másikra rosszul lenne, és Cyril gúnyosan szemez vele.
            - Tessék - mondom, és odatartom neki a poharat. Elveszi, és kényszeríti magát, hogy igyon néhány kortyot. Aztán leteszi az éjjeliszekrényre.
            - Tehetek még valamit érted? - kérdezem.
            - Nem. Azt hiszem, most egyedül kell maradnom.
            - Oké, akkor én megyek. - Mutatok a vállam fölött a hüvelykujjammal.
            Cyril kurtán bólint. Aztán olyasmit tesz, amit legalább tíz éve nem tett - feláll, és mindkét karját átkarol. Először meglepődöm, de aztán megveregetem a hátát. Fele súlyával rám támaszkodik, én pedig tartom, ahogy csak tudom.
            - Rendbe jössz - mondom halkan.
            Cyril elszakad tőlem, és kerüli a tekintetem. Nyilvánvaló, hogy nem hisz a szavaimnak.

Ruby

         Már fél kettő van, amikor James végre hazaér. Halkan bekopogtat Lydia hálószobájának ajtaján, és résnyire kinyitja. Amikor meglát engem az ágyon ülni az alvó húga mellett, olyan mosoly jelenik meg az ajkán, amitől összeszorul a gyomrom. Óvatosan felállok, igyekszem nem csapni nagy zajt. James mosolya kiszélesedik, amikor meglátja, hogy a ruhát az egyik ingére és Lydia egyik leggingsére cseréltem.
            Csak azután merek megszólalni, hogy csendben becsukom magam mögött az ajtót. Lydia annyira feldúlt volt, miután ideértünk - nem akarom felébreszteni.
            - Hát itt vagy - köszönt halkan.
            Bólintok. - Haza akartam menni Emberrel, de Lydia olyan zaklatottnak tűnt. Nem akartam egyedül hagyni, ezért azt mondtam anyának, hogy vele maradok éjszakára. Megtaláltad Cyrilt?
            James mosolya elhalványult. - Elég részeg volt. Azt sem tudom, hogy holnap emlékezni fog-e bármire is.
            Ez nem nagyon nyugtat meg.
            - Bízom Cy-ban - teszi hozzá James. - Az ilyen dolgokban számíthatsz rá.
            Szkeptikusan nézek rá, de végül bólintok. - Oké.
            James végignéz a folyosón, majd vissza rám. A kezéért nyúlok, és gyengéden megrántom a kezét, majd együtt elindulunk a szobája felé.
            Ott helyet foglalok a túlméretezett ágyon.
            - Lydia már jobban van? - kérdezi James, miközben leveszi a kabátját és meglazítja a nyakkendőjét. Aztán lehuppan mellém.
            - Igen - válaszolom elgondolkodva. - Azt hiszem, igen. Mr Sutton hívta, és beszélgettek egy darabig.
            James úgy tűnik, nem tudja, mit kezdjen ezzel. Csak hallhatóan kifújja a levegőt, és megdörzsöli a homlokát.
            - Micsoda? - morgolódik. - Nem akarom, hogy Lydia bajba kerüljön. Csak nem tudom, hogyan akadályozhatnám meg, hogy ez a titkokból felépített kártyavára hamarosan összedőljön.
           - Nem fog - mondom halkan, és lehajolok, hogy megérintsem. Szükségét érzem, hogy megvigasztaljam, amikor így néz ki, és bárcsak többet tehetnék annál, hogy megsimogatom az arcát.
            James sötét szemekkel néz rám. - Bármit megtennék azokért, akiket szeretek.
            Tovább futtatom az ujjaimat a nyakán. A kezemmel megsimítom a tarkóját, és a hüvelykujjammal végigsimítok a hajzuhatagán. - Tudom.
            - Ebbe te is beletartozol, Ruby.
            Megállok a mozdulat közepén, és nagyot nyelek. Hirtelen egy csomó van a torkomban, amit nem tudok lenyelni.
            - Szeretlek - motyogja.
            Annyi érzelem van a hangjában, és annyi fájdalom egyszerre, hogy egy pillanatra azt hiszem, nem kapok levegőt.
            De a következő pillanatban a testem mintha magától reagálna a vallomására. Előrehajolok, amíg az ágyon térdelve egy magasságba nem kerülök Jamesszel. Óvatosan leeresztem a számat az övéhez, és megcsókolom, csak egy rövid időre.
            - Én is szeretlek, James - suttogom, és a homlokomat az övéhez támasztom.
            James hallhatóan lélegzik be. - Tényleg?
            Bólintok, és újra megcsókolom.
            Újabb gyors csóknak kellene következnie - de aztán James a tarkóm köré zárja a kezét, és ami gyengéden kezdődött, gyorsan többé válik. Elveszítem az egyensúlyomat, és oldalra zuhanok, bele a puha pamlagba. James egy pillanatra sem szakítja meg a csókot. Minden szó, amit mondani akarok, eltűnik a nyelvemről, ahogy James szétválasztja az ajkaimat az övével. Halkan felsóhajtok.
            Amikor ezúttal elhúzódik tőlem, mindketten kifogyunk a levegőből.
            - Köszönöm, hogy ma mellettünk álltál - motyogja.
            Mindketten az oldalunkra fekszünk, arcunk egymás felé fordítva. James gyengéden felfelé simít a derekamon, a kezét a mellkasomon pihenteti. Apró mintákat rajzol a bőrömre.
            Pontosan emlékszem, milyen érzés volt, amikor először megérintett: mintha az érintése átégette volna a ruhám szövetét, egészen a bőrömbe. Most is ugyanez, ahogy a keze visszamegy lefelé, és megpihen a combomon.
            - Köszönöm, hogy ott lehettem melletted - suttogom, és lesöpröm az egyik vöröses-szőke hajszálat a homlokáról. Örökké végig tudnám futtatni az ujjaimat a haján, imádom, ahogy az ujjaim alatt érzem.
            Csendben fekszünk ott. Csak az egyenletes lélegzetvételünk hallatszik. Nem tudjuk elengedni egymást. Folyton meg kell érintenem Jamest, mintha csak azt akarnám bebizonyítani magamnak, hogy ez tényleg a valóság. Hogy valóban újra egymásra találtunk, és hogy van köztünk ez az új, egyre növekvő bizalom.
            Erőt veszek magamon, de egy ponton olyan nehézzé válik a szemhéjam, hogy alig bírom nyitva tartani. James mellettem fekszik, amikor elalszom, egyik keze az enyémben, a másikat gyengéden a hajamba temetve.