2024 októbere alkalmából úgy döntöttünk, hogy megosztunk a VMÉ történetsorozatunk szereplőivel kisebb kis sztorikat, amik adnak egy kis pluszt az eredeti sztorihoz! Viszont a történet olvasása nélkül is olvasható!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Biztos nem jössz velem? – nézek rá mosolyogva kedves kis barátomra, Tomra. Hevesen megingatja a fejét, amin csak még jobban nevetek.
Múlt hónapban, amikor bemutattam a fiúknak Samet, Tom egyszerűen elvarázsolódott – ahogy az tőle várható -, elkezdett vele flörtölni, próbálta felszedni, viszont ahogyan azt megszoktuk, visszautasította. Azóta nem akar vele találkozni. Azt mondta „kínos."
– Akkor egyedül megyek! – állok fel az ágyáról.
– Oké, majd kérdezd meg tőle, hogy mit gondol rólam... – néz félre zavarában. Megforgatom a szemem, alig várom, míg talál egy másik nőt, akibe ismételten „belezúghat."
Sóhajtok, majd megvakargatva a homlokom próbálok a lelkére beszélni.
– Tom, tudod, hogy nem vagy az esete, ugye?
– Még lehetek – pislog fel rám értetlenül. – Kérdezd meg tőle, hogy mi az esete pontosan! A szőkék? A vörösek? A hosszúhajúak?
Bólintok.
– A hosszúhajúak!
– Akkor megnövesztem! – tapsol hirtelen örömében, még fel is ugrik.
– Hő! – lökőm vissza az ágyra ülő helyzetbe. – A hosszú hajú, szép, kifinomult nőket szereti.
– Ez még változhat!
Ahj. Bólintok, nincs szívem jobban összetörni a szívét pár nap erejéig.
– Majd megkérdezem. – zárom le ennyivel, majd a táskámat a hátamra véve elindulok a kollégiumból.
A park szerencsére nincs messze, ezt az utat megtettem már ezeregyedszer is. Főleg, hogy a lerövidített utón közelítem meg. Közel van az egyetemhez is, ahová Tod is jár. Néha, amikor végzek a parki lógásommal, arrafelé sétálok, hátha meglátom kijönni, vagy csak pihenni a valahol a környéken. Bár az szinte lehetetlen számára... Ő és a külvilág. Biztos vagyok benne, hogy az órák közti szünetekben is szigorúan a folyosón vagy egy elhagyatott teremben üldögél.
„Hol vagy már?" – olvasom el a képernyőmön lévő üzenetet. „10 perce itt vagyok"
Ránézek az órámra, ajaj. Tom annyira lefoglalt, hogy nem néztem az időt.
„Már a park bejáratánál vagyok"
Megszaporázom a lábaim, Sam azért hívott el ma találkozni, hogy elmondjon valami fontosat, nem szép dolog tőlem, hogy megváratom magam.
Körbenézek, ma jó sok ember van itt. Mély levegőt veszek, majd elindulok egyenesen. Úgyis látni fogom, hol van. Sam éteri szépséggel rendelkezik, kitűnik a tömegből. Bármennyien vannak.
Egy idő után gondterhelt sóhajjal megállok. Valahogy... Valahogy nem látom őt... Elment volna, amiért ennyit késtem?
„Merre vagy?" – írók neki egy sms-t – „Itt vagyok, de nem látlak🥺😕"
