2024 októbere alkalmából úgy döntöttünk, hogy megosztunk a VMÉ történetsorozatunk szereplőivel kisebb kis sztorikat, amik adnak egy kis pluszt az eredeti sztorihoz! Viszont a történet olvasása nélkül is olvasható!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sóhajtok. A távirányító gombjait hiába nyomkodom egymás után, egy csatorna se tetszik. Nem megy rajtuk semmi érdekes. Elhúzom a szám, leteszem magam mellé a távirányítót és a konyha irányába nézek.
Megingatom a fejem. Tod mostanában több időt tölt a konyhába, mint velem. Mániája lett a főzés. Ő hobbinak hívja, de szerintem már az őrület határát feszegeti. Csak főz és főz, ráadásul nekem kell megkóstolnom azokat a fura zöldséggel teli ételeit. Bárcsak tudna valamit chipssel főzni! Vagy csokoládéval. Hm. Már a gondolattól is megnyalom a nyelvem. Behunyom a szemem, elképzelem, Todot. Kék köntösben, aminek a jobb felső sarkában, a mellkasánál egy halálfej van hímezve, ott áll a konyhaszekrény előtt. Készségesen rendezgeti az apró hozzávalókat. Egy kis fehércsoki itt, egy kis étcsoki ott... A következő tálba nagy, kettévágott eprek, mellette sok színű drazsé és morzsolt keksz.
Lelki szemeim előtt látom, ahogyan az enyhén izmos karján meggyűrődik a fekete kötött pulóverre, miközben kontyba köti a haját, majd nekiáll azon a nagy deszkán elkészíteni a tésztát. Két tenyere között dörzsölné, morzsolná a tészta anyagát, amíg össze nem áll. Ahogy hosszú ujjai közé veszi a csoki darabkákat, hogy elkezdje olvasztani őket az orromba szökik az édeskés illatok. Megnyalom az ajkam és azt kívánom, bárcsak valós lenne a képzelgésem. Hiszen...
Kipattantak a szemeim, édes illatot érzek! El sem hiszem! Szélesen elvigyorodom és felugrok. Meg fogom lepni Todot. A konyhaajtó felé indulok, odaérve hallom a serpenyő sercegését és a víz forrását. Halkan becsukom magam mögött az ajtót. Háttal áll nekem, így tökéletes meglepetést tudok okozni neki.
Lábujjhegyen próbálom megközelíteni őt. Édesen dúdol, miközben keverget valamit. Kíváncsi vagyok mi az. Ide belépve már nem érzem az édes sütemény illatát, viszont ez lehet amiatt, mert már megtelt vele az orrom.
– Mit szeretnél, Chad?
Megállok és hangosan felnevetek.
– Hangosan járok, igaz?
– Mit egy elefánt – fordul felém egy pillanatra. Látom, helyes orrán ül a szemüvege.
Közelebb lépek hozzá. Bárcsak ne tettem volna... Bárcsak maradtam volna ott a kanapén, az édeskés állmaimba burkolódzva! Itt nincs semmilyen süti, chips, de még csak csoki sem. Csak sárgarépa, barack és egy csomag burgur. Ahj már.
– Mi ez az arc? – Tod hangos nevetése kizökkent a sokkból. Felé nézek, széles mosollyal fogad. Kezei közé fogja az arcom, majd elcsípi, mint egy öregasszony. – Mi nem tetszik, kölyök?
– Zöldségek... – ingatom meg a fejem – Már megint zöldségek! – lépek hátrább tőle felháborodva. – Eddig vagyok az egészséges kajákkal! – mutatok magam fölé a karommal.
– Akkor jó – bólint továbbra is nevetve –, majd, ha eddig leszel – mutat a saját fele fölé –, akkor ehetsz valami mást is.
– Te! – tágítom ki a szemem játszott fenyegető hangon – Majd meglátod! Egyszer nagyobbra nővök, mint te!
– Alig várom, kölyök! – tolja ki rám a nyelvét. Odamegy a szekrényhez, levesz felűről egy csomag chipset. Ó, imádom őt! – Menj, edd ezt addig meg a nappaliba, amíg végzek a salátával.
Nem vitatkozom tovább. Minden dühöm eltűnik, kikapom a kezéből a zacskót és kisétálok a helyiségből. Talán ezért cserébe képes leszek megkóstolni a salátáját.
