2024 októbere alkalmából úgy döntöttünk, hogy megosztunk a VMÉ történetsorozatunk szereplőivel kisebb kis sztorikat, amik adnak egy kis pluszt az eredeti sztorihoz! Viszont a történet olvasása nélkül is olvasható!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A naplemente narancssárga fénye éles késként szúrja meg a szemem, amikor kinyitom a kollégium főbejáratát. Kezemmel takarom az erős fényt és elsétálok oldalra, a nagy bokrok, tuják mögé. Kicsit lehűlt a levegő, de egy röpke cigarettázás miatt nem fogok bundákat felvenni. Kiveszem a zsebemből a cigarettás dobozt, kinyitva a fedelét azonnal megcsap a dohány illata. Kellemes. Imádom ezt az illatot. Talán, kicsit jobban rászoktam, mint kellene, de nem érdekel. Az ujjaim közé véve a szálat, simogatja a bőröm a puha papírja. Az ajkaim közé csípem gyorsan, hideg van, sietnem kell. Összébb húzom magam, két kezemmel takarom a szál előtt lévő helyet és próbálok rágyújtani. Első pár pöccre nem működik, vennem kellene egy vihargyújtót.
Te kis nyavaja – rázom meg a gyufát, majd újbóli próbálkozásra végre meggyullad. A láng táncolva égeti meg a cigim másik végét. Ah. Imádom. Lassan szívom meg a számban lévő rudat, érzem, ahogy a füst szépen áramlik a megüresedett tüdőmben. Olyan rég voltam itt lent. Annyi dolgom volt, hogy délelőtt cigiztem utoljára.
Amilyen lassan szívtam be az első lélegzetet, olyan lassúsággal fújom ki a füstként keletkező aggályaimat. Fáradt vagyok. Túl sokat kellett azon a hülye projekten dolgozni Briannel. Fél karral átkarolom a testem, úgy folytatom a dohányzást. Nagyon hideg van. Fülemet apró nesz és mozgások ütik meg, mintha egy kutya lennék, aki meghall mindent. Próbálom tekintetemmel követni a hang irányát. Hátrább lépek egyet, hogy jobb rálátásom legyen a bokrok előtt lévő dolgokra. A szőke hajzuhatag hajolva keresgél valamit a földön. Alaposan kutat, még a leveleket is megmozgatja. Felvonóm a szemöldököm, kiveszem a számból a cigarettát, ujjaim között tartom, míg beszélek.
– Mit keresel?
– Úristen! – kap a mellkasához felegyenesedve. – Halálra ijesztettél!
Megforgatom a szemem válaszként.
– A karkötőm – nyújtsa felém a csuklóját –, tudod, amit hetedikben kaptam a nagymamámtól.
Azt a ezüst karkötő, aminek a közepén egy szépen ívelt négy ágú csillag van.
– Nem tudom – válaszolom megingatva a fejem –, tudom, hogy nehéz az egoista fejednek elhinni, de nem figyel rád oda mindenki.
–Kyle! – néz rám komoly arckifejezéssel. A hangja is szigorúnak hangzik. – Most tényleg nem érek rá a hülye beszólásaidra. Állj arrébb és ne akadályozz a keresésben.
Visszaveszem a cigarettát a szám közé és felemelem a karom. Jól van na. Nem kellene így beszélnie ettől függetlenül. Hátrébb állok. Hagyom, hogy ezt a kis helyet is végig keresse. Jól behajol a tuják alá. Ilyenkor kellene megrúgnom a seggét, hogy alá csússzon. Elharapom az ajkam. Nem kellene hirtelen felnevetnem. De nem tehetek róla, lelki szemeim előtt van, ahogy a tuja alá csúszik és nyekken egyet.
