2024 októbere alkalmából úgy döntöttünk, hogy megosztunk a VMÉ történetsorozatunk szereplőivel kisebb kis sztorikat, amik adnak egy kis pluszt az eredeti sztorihoz! Viszont a történet olvasása nélkül is olvasható!
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Sárguló falevelek szállingóznak körülöttünk, a hűvös levegő csípi az arcomat, orromból folyik a víz. Egyvalamim azonban nem fázik: a bal kezem, amit Jack gondosan fog. El sem hiszem, hogy kézen fogva sétálunk az utcán, és senkitől nem kaptunk eddig beszólásokat.
– Odanézz! – torpan meg, fejével előre biccent. Középhosszúra megnőtt, szőke tincsei kékes szemébe hullik, kipirosodott arca a boldogságtól felderül. Abba az irányba pillantok, amerre ő is néz. Kisüzletek sokaságát látom csak sorakozni az elnyúló utcán, kisebb árusokat, dizájnos padokat, meg egy...
– Szexshop? – kunkorodik felfelé az ajkam. Nevetve megrántja az összekulcsolt kezünket, és megingatja a fejét.
– Nem az! Odanézz-a! – nyúl az állam alá, a fejemet a megfelelő irányba fordítja. Elmosolyodom, ahogy kihallom yorkshire-i dialektusát. Örülök, hogy mióta itt vagyunk nem figyel annyira oda ahogyan beszél. Úgy érzem, egy új Jacket ismerhetek meg végre. Az igazit.
Összeszűkítem a szemem, még mindig nem értem pontosan, hogy mit kellene néznem, amikor hirtelen feltűnik egy édes, nagy szemekkel rendelkező tök-tábla, amin egy ínycsiklandozónak tűnő kávé díszeleg új ajánlat gyanánt.
– Csak nem eljött a Pumpkin Spice Latte ideje? – kérdem vigyorogva. Válaszra se méltat, jobban rászorít a kezemre, és elindulunk a kávézó felé. Szerencsére a pulcsis hidegnek köszönhetően a kinti asztaloknál nem ülnek sokan, így az egyik kipárnázott széken akarnék helyet foglalni, de Jack vonszol tovább be az üzletbe. – Mit csinálsz? – kérdem halkabban, hogy illetéktelenek nem hallhassák.
– Láttam, hogy fázol – pillant rám féloldalas mosollyal az arcán. Nem tudom, hogy a hirtelen ért hőmérsékletváltozás miatt, vagy a hevesen verdeső szívem lehet az oka annak, hogy újonnan lángokba borul az egész testem.
– Csak az északi hűvös... – magyarázkodom motyogva. Szaporán bólogat a fejével, mint, aki csak le akar rázni, és jelezni, semmiképpen sem hiszi el a mesémet, közben helyet foglalunk egy hátsó sarki asztalnál.
– Megyek, kérek magunknak – kacsint rám izgatottan. Bólintok. Még ebben is kiegészítjük egymást: utálok bármit is rendelni, neki pedig nem is kérdés, hogy folyton ő beszél kettőnk helyett. Annyira kis otthonos ez a hely. Szép, színes falfestmények borítják a falakat, a finom kávé- és teaillat kellemesen simogatja a szaglószervemet. Nyugis. Szép. Vajon Jack többször is járt már itt? – Parancsolj! – teszi le elém egy szépen kifaragott, lakkozott fatálcán a két lattét. Elámulok a kialakításán: sima pohár helyett egy duncosüveghez hasonló korsóban kaptuk, amelynek üveg szélét belülről valami narancssárgás sziruppal díszítették. Maga a latte is hasonló színnel rendelkezik, tetején vonzóan kanyarodik felfelé a tejszínhab, szintén ilyen sziruppal körbe csorgatva.
– Bűn lenne hozzányúlni, kész művészet! – veszem el óvatosan az egyiket.
– Pont, mint az íze – mozgatja meg az üvegszívószállat benne Jack, majd elképesztően szexi módon körbeöleli azt az ajkaival, és kortyol belőle egyet. Az ő külsője is maga a művészet. Ritka szép férfi, semmi kétség nem fér hozzá. Azok a hatalmas kékeszöld íriszek, amelyeket sötétbarna, hosszú szempillák árnyékolnak be, a hegyes orra, meg a telt, húsos, sötét rózsaszín ajkak... Isten mesterműve. Egyszerűen tökéletes.
