2024 októbere alkalmából úgy döntöttünk, hogy megosztunk a VMÉ történetsorozatunk szereplőivel kisebb kis sztorikat, amik adnak egy kis pluszt az eredeti sztorihoz! Viszont a történet olvasása nélkül is olvasható!
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
– Nyerni fogok! – dörzsöli össze nagyképűen a tenyerét az előttem ülő idióta szőke paraszt.
– Nem hiszem! – dobom el a következő lapot a kezemből, amire nincs szükségem, majd élesen felnézek rá, egyenesen a kék szemeibe – Nem hagyom!
– Nem? – nevet fel hangosan. Meg akarom ütni. Brian és Armin már egy ideje kidőltek a piától, amit ittak játék közbe. – Akarsz fogadni?
– Legyen – nézek mélyen azokba a kék szemeibe. – Ha én nyerek egy hónapon keresztül veszed nekem a kólám.
– És, ha én, akkor pedig főzni fogsz nekem valamit itt a kolesz konyháján.
Felhorkantok. Természetesen nyerni fogok, nincs olyan opció, hogy Jack ellen elveszítsek akármit is. Végignézek a kezembe tartott kártyalapokon, majd lassan a lapok felett kukucskálok át rá. A kezében lévő lapokat pakolgatja jobb oldalról balra, van olyan is, amit letesz az asztal lapjára lappal lefelé, hogy ne lássam mik azok.
A plafon lámpája teljesen bevilágítja Jack szőke haját. Szinte visszacsillan rajta. Benedvesítem az ajkam. Gyorsan a poharamért nyúlok, amiben még van valamennyi bor kiöntve. Elég lesz ahhoz, hogy elvegye a szomjam.
– Te is be fogsz rúgni – ingatja meg a fejét.
– Fogd be – teszem le a poharat az felháborodottan az asztallapra. Hiába a hangos csapkodás, drága részeg barátaim fülüket sem mozdítsák. Talán a háború közepén is ilyen mélyen aludnának. – Folytassuk a játékot!
– Folytassuk – ért egyet velem mosolyogva –, készülj fel, mert a földbe foglak tiporni!
– Álmaidba! – nyújtom ki rá a nyelvem. Reakcióképp Jack kajánul elvigyorodik, miközben hosszú karjával elém tol egy lapot. Tekintete azt sugallja, hogy már régen eltervezte, hogy ezt a lapot fogja választani.
Megmarkolom a kezembe lévő kártyák alsó részét. Ki kell tervelnem valamit, mert ha ez így megy tovább, nem fogok nyerni.
Nem válaszolok neki, ismételten végignézek a kezemben sorakozó lapjaimra. Egyik sem jobb az előttem fektetettnél. Nyelvemet az elüső fogaimhoz nyomom. Frusztrál a helyzet. Talán el kellene kezdenem gondolkodni azon, mit kellene főznöm neki holnap. Ahj. Összeszorítom a szám, a közöttünk lévő pakliból húzok egyet, ez sem jobb.
– Klye – kiált fel Jack frusztrálóan –, feljön a nap, mire döntesz.
– Kuss – mosolyodom el előre dőlve –, ez fontos koncentrációt igényel.
– A gondolkozás? – kuncog fel. Normális esetben talán visszaszólnék valami erőset, de helyette a kezem útjába kerülő fél literes flakonnal dobom meg. Nevet rajta, viszont ennek köszönhetően félig rálátásom esik a lapjaira.
Ez az. Élesen ránézek. Eldobom a kezeim közül a leggyengébbet. Jobb lesz, ha először kijátszom a rossz lapokat, addig ő rácsap az erőssel és ha elfogy nála, akkor majd támadást indítok.
– Készítsd a pénztárcádat – veszek ki egy szál cigit az asztalon lévő dobozból –, jobb, ha kartonozva veszed a kólát.
– Látom szép álmaid vannak – nevet fel elhúzva a ledobott lapokat. Az övé nagyobb volt. – Várj, van nálam tűz.
Előre hajolok. Leteszi a kezében tartott kártyákat, sajnos lefelé. A gyufáján felkuncogok. Kislány. Rózsaszín és csillogó és ha jól érzem így közelről, akkor eper illatú.
– Esküszöm nem az enyém, azt sem tudom, hogy került hozzám!
– Hát persze – szívok bele a cigarettámba. Felállok gyorsan, hogy kitárjam az ablakot. Márcsak az hiányzik, hogy befütsöljlek mindent. – Folytassuk – ülök le elé.
– Én nagyon unom már – veti hátra a fejét, mintha a nyakát nyújtaná. Hosszú nyaka van, szépen mutatna rajta a kezem. – Öhm, Klye... – nyakán lévő bőrről felvezetem arcára a tekintetem. – Mit csinálsz?
Mit csinálok? Visszavezetem az előző helyre a szemem. A nyaka szép, a kezem jól mutat rajta. A bőre forró az enyémhez képest, és elképesztően puha. Érzem a lüktető pulzusát. Egyre csak kattog a falióra ütemére, talán... Talán még meg is előzi. A levegő hirtelen szorul a tüdőmbe. Az ujjaim teljesen meg tudják simítani úgy, hogy az aljától a tetejéig belepjék.
– Semmit – rázom meg a fejem elhúzva róla a kezem. Még mindig érzi a tenyerem azt a selymes borítást. Mélyen beszívom a levegőt. Talán tényleg részeg lehetek, vagy csak az alkoholba mártott levegő okozza ezt a gondolkodást. – Akkor? – simítok végig a hajamon. – Akkor folytassuk?
– Mondtam, hogy unom – néz rám mosolyogva.
– De mi lesz a fogadással? – veszem ki az ajkaim közül a cigim. Összehúzott szemöldökkel figyelem a reakcióját. Valószínűleg a sok alkohol az oka annak, hogy nem értek semmit. Közelebb hajol hozzám. Nagy meleg keze, amit Brian annyira nagyon szeret szorongatni az arcomat öleli át. Beleszimpatok a levegőbe, valaminek nagyon jó illata van.
– Ne törődj azzal – cirógat az egyik ujjával – a világ összes kóláját megvenném neked.
Találkozik a tekintetünk. Ő engem néz. Én az ő kékségét. Ragyognak neki, mint a zafír. A szülei bányászok lennének?
Felnevetek a saját gondolatomon. Meg akarom tőle kérdezni... Szólni akarok, hogy tudok róla... De... A szemhéjam rohamosan zárja el a külvilágot előlem.
