2024 októbere alkalmából úgy döntöttünk, hogy megosztunk a VMÉ történetsorozatunk szereplőivel kisebb kis sztorikat, amik adnak egy kis pluszt az eredeti sztorihoz! Viszont a történet olvasása nélkül is olvasható!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A bal szemöldököm nem akar visszaereszkedni a helyére. Egyhelyben marad, magasan, majdnemhogy a homlokomig ugrik.
– Ti meg mi a faszt csináltok? – szökik ki az ajkaim közül ez az értetlen kérdés.
Brian és Jack egy emberként fordulnak felém. A szőke kezében egy ecset van, a másikban pedig egy ragasztó.
– Szerinted minek tűnik? – Brian cinikus hangja és szemforgatása kicsi mérget kelt bennem. Az arca be van tekerve fehér szalagokkal, a szemgolyóját egy fehér kontaktlencse fedi. Közelebb lépek, kiveszem Jack kezéből a dolgokat, majd arrébb is próbálom tolni.
– Majd én megcsinálom a sminked – erőltetek magamra egy mosolyt.
– Már félig meg van a felvágott szája – szólal meg mögöttem Jack. Hátranézek rá, önelégült vigyorát szívesen eltakarnám a festékkel.
– Befejezem neki – nézek el róla. Rászorítok az ecset nyelére. – Meg tudom én is csinálni.
– Azt elhiszem – mosolyodik el Jack, gyengéden visszaveszi dolgokat a kezemből. Picit csikizi is a bőrömet az érintése. – Viszont most sietünk, és ugyanolyannak kell lennie mindkét oldalon. Ha most nekiállsz a másik felének, az megint máshogy fog kinézni.
Igaza van, sajnos. Mindenkinek máshogy néz ki a festése. Brian pedig hisztizne, ha így lenne, ráadásul utál késni, még ha a késés helye egy halloweeni buli. Beleharapok az alsó ajkamba, arrább állok. Rágni kezdem az ajkam, úgy nézem tovább kettejüket. Jack ismét közel hajol Brianhez. Ismét megfogja az állát, és már megint rámosolyog.
– Mostanában annyira furák vagytok – mérem végig őket mostanra ki tudja hányadszorra. Keresztezem magam előtt a karom, illetve egyenesen rájuk szegezem a tekintetem. Próbálok minden érzelmet, amit jelenleg érzek elrejteni előlük. Nem akarom, hogy látszódjon, mennyire zavar ez az egész.
– Mit értesz fura alatt? – Brian fehér szemgolyói egy pillanatra elriasztanak, ahogy rám néz velük. – Mi mindig furák vagyunk.
– Mármint a szokásosabbnál is furábbak vagytok – lépek újra közelebb hozzájuk –, olyan, mintha...
– Mintha? – kérdezik egyszerre nagy szemekkel. Mondom, hogy nem normális ez. Már a reakciójuk sem.
– Mintha közelebb állnátok egymáshoz, mint eddig.
– Hát persze – ereszt el egy mosolyt a szőke szemétláda –, máskülönben nehéz lenne ráfestenem ezt a felvágást.
– Tudod, hogy nem így értettem – veszek egy mély levegőt. Többször is hallottam már, hogy hirtelen haragú vagyok, de eddig nem érzékeltem ennyire.
– Barátok vagyunk – szól közbe Brian –, eddig is azok voltunk. Hogyan állnánk már közelebb? – Kínosan nevetgél a mondata után. Úristen. Tényleg igazam volt.
– Helyes! – kontrázok rá. – Maradjatok is csak – nyomom meg a csak szót – barátok.
– Mi van, ha többek leszünk? – vigyorodik el a szőke. Le akarom csapni.
– Akkor a hajad helyére seprűt ragasztok.
– Mi lesz a hajammal? – simít rá a sajátjára játszott ijedtséggel. Be kellene varrnom azt a gúnyos száját. Úgyis Halloween van, senkinek nem tűnne fel, hogy igazi.
– Kitépem – lépek, ha lehet még közelebb. – Egyesével fogom kitépkedni az aranyhajszálaidat és kívánni velük minden éjszaka éjfélkor.
– Mi vagyok én? – nevet fel a haját megfogva. Öblös nevetése belengi a helyiséget. Hosszan nevet, látom, ahogy Briant is mosolygásra készteti ez az egész, és én sem bírom tovább.
– Maga az ördög! – gúnyolódok tovább.
Mindketten hangosan felnevetnek válaszomon, majd a szőke tincsek gyengéden megmozdulnak, jobbra-balra, megköszörüli a torkát, és a mély hangján jelzi barátomnak, hogy folytassák.
Csendben figyelem tovább a dolgokat. Brian kilátszódó arca majdnem kész van, így az összhatás egészen ijesztő lett. Borzongató. Végül kezébe adjuk a kézi tükröt, alaposan megnézi, de már most látszik, hogy nagyon tetszik neki. A felvágott szája még szélesebbé válik. Váó... nos, nem szívesen fogok vele kettesben lenni éjszaka.
– Ez nagyon jó lett, imádom! – megragadja Jack vállát, és magához húzza... Egy ölelésre? Huh.
Megrázom a fejem, én ezt nem. Nem fogom végignézni, ahogyan ezek ketten ennyire jóban vannak. Megindulok a szobánk ajtaja felé.
– Kint megvárlak titeket, szedjétek össze a dolgaitokat.
– Hé, Klye – hallom meg Jack hangját. Kíváncsian megfordulok. Brian vállaira van hajtva a feje. Mégis meddig akarnak még így maradni?! Bőven elég ideje szorítják egymást! – Itt van nálam a kocsim kulcsa. – Hallom, ahogy matatni kezd a nadrágjába, inkább megállítom.
– Nem kell, siessetek – fordulok vissza –, lent leszek. Elszívok addig egy cigit.
Mielőtt kilépek szobából megfordulok, és rájuk nézek. Úgy tűnik kellően össze vannak ragasztva. Talán a ragasztóból rájuk is került. Sóhajtok, amikor találkozik a tekintetem a szőke zafírjaival. Mély, talán egyszer el is lep teljesen. Suttog valamit. Hogy mit, azt nem értem, de azt látom, hogy rám kacsint.
Faszfej! Felemelem a kezem, és mielőtt végleg elhagynám a helyiséget, egyenesen felé mutatom a harmadik ujjam.
