FLUFFTOBER | VMÉ

30. Félreértés

Chad napok óta furán viselkedik. Nem beszél velem annyit, nem keres, és gyanúsan méreget, amikor velem van. Félek, hogy hamarosan érkezik a féltett beszélnünk kell üzenete, amire nem vagyok felkészülve. Nem akarok szakítani vele megint. Az a pár hónap, amikor Eric miatt rosszban voltunk életem egyik legmeghatározóbb eseményei közé tartozik. Emlékszem, mennyi mindenen mentünk mindketten keresztül azért, hogy most ismét egy viszonylag boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban tudjunk élni.

Nem akarok még egyszer olyan napokat megélni, amelynek ő nem a része. Szeretem őt, fogalmam sincs, mit tennék, ha ismét elveszíteném.

Most is a kanapén ül, telefonozik, a lócsi-fecsi énjének nyoma sincs. Furcsa.
Sóhajtva felállok az asztalomtól, a szemüveget feltolom a hajamba, odasétálok hozzá, és lehuppanok mellé.

– Mit csinálsz? – karolom át a vállánál fogva, egy puszit nyomok a tincsei közé. A mobilját azonnal lezárja. Mi a franc?

– Semmi érdekeset – húzódik el tőlem, a kanapé túloldalán telepszik meg újra, úgy kezd neki az újra a telefonozásnak.

Nyom a halántékom. Csak bólintok, amit talán nem is lát, majd visszatérek a saját asztalomhoz. Nem tudom, mit tegyek. Nem tudom, miért viselkedik így. Lassan már azon a szinten tartok, hogy nem alszom éjjeleket, mert ezen gondolkodom. Mit rontottam el ismét? Vagy lehet, még mindig nem bocsátott meg teljesen amiatt, ami akkor történt?

Ezek az aggályok körbeveszik a teljes napomat, nem tudok rendesen koncentrálni. Csak ülök a füzetem felett, olvasom a jegyzeteimet, de képtelen vagyok felfogni, miket is írtam. Chad hamarosan szakítani fog velem. Valamit nagyon elbasztam, vagy szimplán megunt. Azt mondjuk teljesen megérteném.

Ismét Chad felé pillantok, majd el is kapom a fejem, amikor találkozik a tekintetünk. Már megint méreget! Ha dobni akar, tegye már meg!

– Tod – szólít meg hirtelen, amire egész testemben összerezzenek. Ez a hangnem... Csak ezt ne...

– Figyelj, Chad! – fordulok felé hevesen. Kitágult szemekkel pislogni kezd. De nem hagyhatom, hogy megtegye. Felállok, ismét leülök mellé. – Mondd el egyenesen, ha gond van! – tör ki belőlem, mielőtt észbe kapnék. – Elviselem, csak ne szórakozz velem, kérlek.

Chad szemei még jobban elkerekednek, és némi zavar villan át az arcán. A levegőben megfagy a csend, ahogy próbálom rendezni a zaklatott gondolataimat. Nem akarok veszekedni, de egyszerűen nem értem, miért titkolózik ennyire.

– Toddie – kuncog fel a fejét ingatva, ezzel pedig megteszi a végső csapást. Nem értek semmit.

– Mi van? – értetlenkedem.

– Tudod mit? – Két kezével közre fogja az arcomat, úgy néz a szemembe. Kékségei úgy ragyognak, mint a legékesebb és legtisztább égbolt, furcsa fényt nem tudnám mihez hasonlítani. A szívem többször megállást imitál, amíg nem folytatja a mondandóját. – Akkor elmondom a gondom. – Itt már a vigyora teljesen kiszélesedik. A tettei megnyugtatnak, szavai felzaklatnak. – Az a nagy bajom, hogy... Még mindig nem vagy a férjem! – nevet fel, jókedvűen a nyakhajlatomba temeti az arcát. A szívem a torkomban dobog, ahogy Chad hirtelen felnevet. Az arca, az a fura keveréke a komolyságnak és a szórakozásnak, teljesen összezavar. Azt hittem, hogy a legrosszabbra kell készülnöm, de most itt van ez a fura, boldog pillanat, amire nem tudok reagálni.

– Te nem vagy komplett.

– Hé! – húzódik el tőlem, arcát édesen felfújja. Elmosolyodom, a feszítő érzést a gyomromban felváltja a melegség a mellkasomban. – Nem, hogy azt mondanád, hogy akkor orvosolnád a problémám!

Felnevetek. Combjai alá nyúlok, úgy emelem az ölembe. A korábbi napok stressze egy szempillantás alatt szertefoszlik.

– Már mondtam: majd, ha nagykorú leszel – lehelem az ajkára. Két oldalról kipukkasztom a felfújt arcát, amin felnevet. Imádom, amikor ilyen. Annyira ragyogó.

– Majd meglátjuk – tolja ki a nyelvét. Felnevetünk. Átkarolja a nyakam, majd egy édes csókba invitál.

Ez sokkal jobb annál, mint amire gondoltam.