2024 októbere alkalmából úgy döntöttünk, hogy megosztunk a VMÉ történetsorozatunk szereplőivel kisebb kis sztorikat, amik adnak egy kis pluszt az eredeti sztorihoz! Viszont a történet olvasása nélkül is olvasható!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egyenes háttal ülök a kanapén. Nem emlékszem, hogy valaha jártam volna ebben a lakásban úgy, hogy ne lett volna itt Tod, vagy pedig a boszorkány szerelme, Rose. Azonban most egyikük sem tartózkodik a fűtől bűzölgő helyiségben, csak Charles. Pont, aki helyett szívesebben lennék összezárva egy medvével. Azt sem értem, minek vagyok itt. Teljesen elment a józan eszem.
Én kanapén ülök, míg Charles a nappali ajtófélfájának támaszkodik összefont karokkal, és kiolvashatatlan tekintettel vizslat. Úgy érzem, belelát még a vesémbe is, éppen most vizsgálja, hogy megfelelő mennyiségű fehér vérsejt van- e bennem.
Kellemetlen.
– Kávét vagy teát? – teszi fel hirtelen a kérdést, mire csak jobban kihúzom magam.
– Khrm – köszörülöm meg a torkom. – Nem... nem kérek semmit.
Hideg tekintete belém döf, végigvezeti merev testtartásomon, majd ellöki magát az ajtókerettől.
– Hozok teát – indul el feltételezhetően a konyha felé. Ahogy eltűnik az alakja elernyed a testem, a számból is felszökik egy megkönnyebbült sóhaj. Az eddig ismert játékos, bohókás Charlesnak nyoma sincs jelenleg. Így rohadtul ijesztő. Nem értem, mit akarhat tőlem, vagy egyáltalán minek rángatott fel ide. Csak hagynia kellett volna a szakadó esőben sírni azon az eldugott padon a parkban. Hiszen tényleg nincsen semmi bajom; én is drámázhatok néha. Főleg, hogy nagyon jól tudom, mennyire nem kedvel Tod miatt. A kettesben töltött percek, az elítélő tekintete nagyobb súlyt pakol a lelkemre.
Lehet, pont ez a célja mindezzel. De legalább most látom, hol is él pontosan. Sosem volt lehetőségem feltérképezni ezt a lakást.
Hátradőlök, szememet körbevezetem a helyiségen, és próbálom elképzelni Charlest, ahogyan itt éli a mindennapjait. Ahogyan reggelente szétállt, bongyor hajjal, egy szál alsóban kikecmereg a szobájából, leül ide, a dohányzóasztalon várja már a kávéja és a vajas croissantja. Heves mozdulattal befalja a falatokat, majd nyugadalmas mozdulattal előhalászik valahonnan egy szál cigit, amit lassan elszív a kávéja szürcsölgetése mellett.
Felállok, a kanapétól óvatos léptekkel sétálok el a fal mentén húzódó polcos szekrényhez. A régi könyvek illata keveredik a fűjével. Elképzelem, ahogyan szabadidejében itt áll a polc előtt, végighúzza az ujját az arannyal szedett címeken, majd megakad az utolsón, ami nem más, mint... A cím láttán darabokra törik az illúzióm. „Démonizmus alapjai".
– Ez rohadt ijesztő! – kapom el onnan a kezemet.
– Hm... Komolyan?
Akkorát ugrok nekiesek a szekrénynek.
– Charles, bazdmeg! – kapok a mellkasomhoz. A vadállat! Az idióta! Már tudom, miért hozott fel ide, hát persze, miért nem volt ez eddig ennyire egyértelmű nekem? Én leszek a következő, akit áldozatként felkínálnak a Sátánnak. Le kell innen lépnem!
Charles felkuncog a szeplői alatt, majd int a fejével, hogy üljek le a kanapéra, de mivel továbbra is inkább a szekrénynek vagyok simulva, csak felsóhajt.
– Nem foglak feláldozni. Nem szoktunk ilyet csinálni – forgatja meg a szemét.
– Én nem is gondoltam semmi ilyesmire, haha! – egyenesedem fel, idegesen összevissza nevetgélek. Ijesztő, hogy a gondolataimat is hallja. Vajon hány életévet adott egy démonnak ezért a képességért?
– Amúgy is a legjobb áldozat az ártatlan lélek, te nem vagy az – huppan le a kanapéra.
– Micsoda?! – vetem le magam mellé. A dohányzóasztalra helyezett süteményből lopok egyet, és harapok belőle egy jó nagyot. – Én vagyok a legártatlanabb ember a világon!
Egy csíkká húzódik a szeme, és rengeteg ránc lepi el az orrát, ahogyan jóízűen felnevet.
– Annak az inverze, ja – ragadja meg az államat, majd hüvelykujjával letöröl onnan valamit. A falat megakad a torkomon, az arcom lángokba borul. Így túl közel van... Hol van az a hülye medve?
– Legalább a Pokolban is kiemelkedően nagy geci lennék – törődőm bele egy vállrándítás kíséretében, amin újra elvigyorodik, ajkai szegletében édes gödröcskék bukkannak elő hála ennek.
Nem tudom, miért hívott fel ide. Nem tudom, miért kaptam sütit meg teát. De, ahogyan a meleg folyadék végigfolyik a nyelőcsövemen lassacskán átmelegszik a már régesrégen kihűlt mellkasom.
