A Változó (The Variable) TMR//Minho (Befejezett, de még frissül)

1.12 fejezet

Claire

A sokk lassan kezdett feloldódni a véremben. Ez félig volt átok és áldás is. A fejem egyre tisztább lett, de ugyanakkor különböző gondolatok kezdtek bezsongni. A takarót még jobban magamhoz szorítottam. A sokk utóhatása lehet, hogy remegek mint a nyárfa levél.

Gally azt mondta figyelnek. De kik? És miért? És miért hívtak már megént Alkotónak, mikor semmi közöm azokhoz az úgynevezett emberekhez akik ide küldtek minket. Gondolatban leltárt végeztem: az ablak becsukva, az ajtó előtt egy szék, a szobámban senki rajtam kívül. Mégis remegek és rettegek mert minden olyan gyorsan történt. Megént egy őrült támadt rám, amikor senki sem volt velem, Alkotónak nevezett és megfenyegetett. Először James, most meg Gally. Csupán szerencsém volt, hogy mindkét alkalommal megmenekültem. Először Minho mentett meg, az imént meg Newt.

Ezentúl vigyázni fogok. Ó, bárcsak lenne valami fegyverem!

A kezem megmarkolta a takarót, hogy valamennyire összeszedjem magam. Ez nem játék, talán soha nem is volt. Nincs több második esély. Nem kérhetek több segítséget. Gally azt mondta figyelnek. Nem szólhatok senkinek, de még csak nem is viselkedtek másként mert akkor gyanút fognak.
Egy mély levegővétellel kiseréltem megnyugtatni magam. Össze kell szednem magam, nem csak magam miatt, hanem a többiekért is. Nem sodorhatom őket bajba.

Körbe néztem, de csak korom sötét volt, a tárgyak körvonalai viszont látszottak a hold fényében. Akármennyire is félek most lehunyni a szemem, meg kell tennem. Ha nem alszom semmit, mindenki faggatni kezd majd.
Lefeküdtem, de sokáig le sem bírtam csukni a szemem, féltem és először mióta a Tisztásra érkeztem, egyedül éreztem magam. Az ágy hidegében és sötét gondolatok sűrűjében vacogtam és a csontig hatolt az egyedüllét. Mégis ki lenne most velem?
Egy pillanatra lecsukódott a szemem, és magam előtt láttam Minhót. Felpattant a szemhéjam és értetlenül álltam magamhoz. Mégis hogyan jött ő ide?
Melegség futott az arcomba. Talán félnék ennyire ha itt lenne velem, ismerte el egy apró része a lényemnek. Megráztam a fejem.
De tudod, hogy nem avathatod ebbe bele... De gondolni rá még szabad...
Behúnytam mégegyszer és arra gondoltam milyen lenne Minho karjaiban. Elvörösödtem és csak ráztam a fejem, mégis a gondolat hatásos volt, segített 10 másodpercnél tovább csukva tartanom a szemem. Nem vagyok bele esve, de attól még gondolhatok így rá, nem? Ne butáskodj, Claire. Csak azért fantáziálsz Minhóról, mert szükséged van valakire.
Kezdtem egyre jobban megnyugodni, akármennyire is letagandó dolog, mégis Minho nyugtatott meg. Igen, Minho, a legtöbbször idegesítő és nagyképű Futár. Nagyot sóhajtottam és úgy éreztem mindjárt álomba szenderedek.

Minho

A kezem önkéntelenül is, de a falhoz kapott, ösztönösen támasz után kutatva. Nem, a lábam nem csuklott össze alattam, csak éppen agyonbecsültem magam. Másfél héten át alig jártam és ez sajnos meglátszik rajtam. Felállni is nehezemre esik.

Megtettem még egy lépést és megcsapott a hajnali friss és tiszta levegő. Libabőrös lettem, de az érzés jól esett. Újra a helyemen éreztem magam. Ma már végre nem kell a kórteremben ücsörögnöm, futni viszont nem szabad. De még így is sokkal jobb, mint a semmit tevés. Nem éreztem kísértést arra, hogy fussak egy kört a Tisztáson, állni is pokolian nehéz nem hogy futni. Clint világosan kijelentette: ne merjek futni.
Hagytam a futás gondolatát egy időre és úgy döntöttem megelégszem egy sétával is.

A kezem a falhoz támasztottam, mert még mindig nem bíztam a lábaimban.

- Segítsek, Futárok császára? - szólalt meg egy hang a hátam mögött