A Változó (The Variable) TMR//Minho (Befejezett, de még frissül)

2.14 fejezet

Newt

Általános döbbenet ment végig a Tisztársak között, hiszen felismertük Teresát, de az utolsó személy volt a találati listán akiről elképzelni lehetett, hogy a lányok vezetője.

Teresa hatalmasnak tűnt. Nem tudom, hogy amiatt, hogy én megkötözve, a földről néztem fel rá vagy mert egyszerűen az életünk múlt a döntésén. Teresa övén egy tőr csillogott, büszkén mutatva hatalmát. Körülöttünk járkált és szigorúan nézett mindenkit. Hirtelen megállt előttem, szinte éreztem ahogyan Hallgatag közelebb csusszan hozzám.

-Hol van Thomas? - kérdezte rideg hangon, Sonya és a másik lány felé fordulva

A másik lány hebegett, de Sonya hamarabb összeszedte magát és válaszolt:

-Mi mindet összeszedtük. - védekezett a lány, magához szorítva a fegyverét, egyfajta védekezés képpen

-Hol van Thomas?! - kiáltotta hangosabban Teresa

Sonya a föld alá süllyedt, elodázott a lassan méreggel bugyborékoló Teresát. A lány világos kék szeme dühtől szikrázott, az arca vöröslött, úgy tűnt mindjárt felrobban. Annyira torz tükörben láttam a lányt, sohasem tudtam ezt elképzelni róla, hogy kikelve magából üvöltözik, valahogy abban a pár hétben mióta ismertem fenntartotta a csendes, nyugodt ember látszatát.

-Hol van Thomas?! - a hangja újra felcsendült, fenyegetőbben mint valaha

Felnéztem a lány hatalmasodó alakjára, de nem állt szándékomban válaszolni is. Teresa keze remegett és a körme a saját öklébe mélyedt.

-Vörös megölte a táborban. - feleltem lassan, egy mély és fájdalmas levegővétel után

A következő pillanatban egy kéz csattant az arcomon. Teresa pofon vágott. A fejem oldalra fordult a hirtelen erőtől. A csattanástól néhány másodpercig zúgott a fülem, az arcom úgy égett és csípett mint még soha egy pofon az Útvesztőben. Az ütés hirtelenségétől levegőt is elfelejtettem venni. Teresa pofon vágott, nem akartam elhinni. Nem mondom azt, hogy fenomenálisan jóban voltunk a lánnyal, de azért arra sem számítottam, hogy első adandó alkalommal felképel. Magamon éreztem mindenki pillantását, Teresa jelenete miatt nem is csodálkozom. Lassan visszafordítottam a fejem és a lányra néztem. Dühösen fújtatott, a mellkasa szaporán megemelkedett és süllyedt, néhány hajtincse a szemébe lógott, a homloka ráncolva. Olyan volt mint egy kitörőben lévő vihar.

-Hazudsz. - sziszegte dühösen, a szemével úgy nézett rám, mintha meg akarna ölni - Tudom, hogy él.

A szavainak hatalmas súlya volt, ezt a saját lelkemben is éreztem. Már kezdtem eltemetni magamban a tényt, hogy Thomast meghalt vagy örökre eltűnt. Nem fogadtam el, csak ugyanúgy elástam az érzést, mint Claire halálakor. Most viszont, hogy felhozta, szó szerint előásta a szívem mélyéről ezt az érzést. A szavak pofonként estek nekem, újra, és erősen mart valami belülről, a mellkasom szétfeszítette a düh, a zavarodottság és a letargia, ami gyomorkavaró egyveleg volt számomra.

-Hol van a lány? - kérdezte halkan és jegesen Teresa, mintha csak most tért volna észhez - Azt mondtam hozzátok el azt a lányt is.

A többi lány már mind elment, az életét féltve Teresa haragjától, aki úgy tűnik megént fejét vesztve ordítozni fog. Valami letális és kiszámíthatatlan suhant át a szemében, amit nem tudtam ignorálni. Egy pillanatra, esküszöm azt hittem elborult az agya.

-Hol van a lány?! - kérte számon újra, vehemensen

Nem tudtam elkerülni Sonya zavarodott és hitetlenkedő arckifejezését. Egy pillanatig mintha megszántam volna a lányt, aki elviseli a felette basáskodó Teresát, de annyira mégsem, hogy megkedveljem. Egy dolgot viszont tisztelni kezdtem benne, a kitartását. Kissé lehajtotta a fejét, mintha gondolkodna, de a vak is látta, hogy csak időt akart nyerni magának. Közben, mellettem Hallgatag megmozdult, láttam homályosan a szemem sarkából, majd a válla az én vállamhoz ért. Hirtelen felébredt bennem valami védelmező, én meg akartam védeni Hallgatogot akármit is akar Teresa tenni vele. A lány felé fordultam és vigasztalóan néztem rá, a vállam az övéhez dörzsöltem. Meglepetésemre a szőke lány elpirult, nem igazán ilyen reakcióra számítottam, de nem mondhatni, hogy bántam azt látni, Hallgatag szép arcát elönti a pír. Teresa hangja viszont visszarántott a valóságba: