A Változó (The Variable) TMR//Minho (Befejezett, de még frissül)

2.06 fejezet

Minho

Izzó haraggal néztem a vörös hajú fiúra, aki úgy tűnt közeli kapcsolatban van az én Claire-emmel. Továbbra is a székhez voltam kötözve abban a szobában. Egy csomó ember vett körül, mint sasok álltak körbe és méregettek. Voltak köztük normálisan kinézőek, de ugyanakkor rendkívül fura alakok is. Például egy fekete csuklyás alak, aki úgy nézett rám, mintha megöltem volna valakijét. A szoba zajos volt, míg a vörös hajú srác csendre nem parancsolt mindenkit. Szóval ő a vezér, mi? A tekintetem a fiút mérlegelte és kicsit sem kételkedtem a megállapításomban.

-Ő a VESZETT- től van. - mutatott rám a vörös hajú fiú -Ahogyan a többiek is.

Mindenki csendben nézett. A pillantásom Claire - re fordítottam, aki az egyetlen volt, aki nem nézett rám gyűlölködve. Nem értettem miért, simán gyűlölhetne, de valamiért mégsem teszi. Egy apró hang azt sugallta, hogy mert szeret, de ezt a gondolatot azon perc elhesegettem, mert Claire nem szerethet, hiszem nincs miért szeressen. Nem tudja min mentünk keresztül, fogalma sincs mennyire szeretem.

A lány néhány méterre tőlem állt, hátát a falnak döntve, közel a vörös hajú fiúhoz. Az arca enyhült és inkább aggodalmas. Azok a tiszta kék szemek, amiket hetek óta megrögzötten kerestem, rám szegeződtek, nekem pedig gombóc volt a torkomban.

Claire azt sem tudja ki vagyok.

A szívem önkéntelenül is jobban kezdett verni, a lány bizonyára nem is sejti mekkora hatással van rám a puszta jelenléte.

- Az hogy lehet? - szólalt fel egy fiú a sorból

-A VESZETT-től menekültek. - mondta diadalmasan a vezér - Vagyis a VESZETT keresni fogja őket. Ami pedig hatalmat jelent nekünk, hiszen olyasmi van nálunk, amire neki szüksége van.

A többiek arca felragyogott. Claire viszont bizonytalan képet vágott, mintha nem lenne teljesen meggyőzve. A tekintetünk találkozott, de a lány elkapta a tekintetét.

Ez nevetséges, gondoltam és addig tanúsítottam annyi önkontrollt, hogy ne mutassak ki érzelmet, a VESZETT küldött minket és semmiképpen sem keres minket.

Nyíl

Kissé bizonytalan érzésekkel néztem, ahogyan a Tisztek elvezették a fogoly fiút. Nem éreztem gyűlöletet iránta, noha Vörös egy az egyben kijelentette, hogy ők a VESZETT-TŐL vannak és az ellenségeink. A fiú sötét barna szemében nem láttam gonoszságot és tébolyt, ahogyan azt az eddigi ott dolgozók szemében megtaláltam. A fiú provokáló, ellenséges, merész és nem olyan mint a kegyetlen, robotszerű, rideg dolgozók. A fiú emberi és le sem tudom tagadni mennyire meglepett ez. Az arcom ugyan lángolt, amikor a fiú összekevert valaki mással, de a pillantás, amivel rám nézett meleg érzést keltett bennem.

Vörös elszántan osztogatta a parancsokat, a Tisztek pedig komolyan követtek azokat.

-Zárjátok be jól a tömlöcöt éjszakára, Agyar. Senki sem jön ki amíg reggel nem tartok létszámot.

Agyar komolyan bólintott és én éreztem, hogy akárhogyan is győződném, nem venném rá, hogy megszegje Vörös parancsát.

A bátyjám még soha nem láttam ennyire rettenthetetlennek. Nem féltem tőle, de úgy éreztem, mintha egy időzített bomba lenne és kissé bizalmatlanul szóltam hozzá. Vörös, sokszoros noszogatásra általam, megbékélt a ténnyel, hogy jobb lenne ha legalább nappal szabadon maradjanak. Arra hivatkozva bólintott rá, hogy így könnyebben lehet enni adni nekik és a helyükre sem fognak piszkítani.