Hayden~mgc

Első éjszakám

Hayden

Egy erdőben vagyok.

Nem  tévedtem el, pontosan tudom, hol vagyok, hova akarok menni.

 Az erdő mélyén sűrűn nőttek a fák, teljesen eltakarták a napot, baljós árnyakat vonva fejem fölé. De nem féltem, sőt még sosem éreztem magam ilyen biztonságban. Mindig is itt éltem. Egyre közelebb és közelebb értem célomhoz. Nem tudtam pontosan, hogy mi az, de még sosem voltam ennyire biztos abban amit csinálok. Minél tovább mentem annál jobban kavargott a gyomrom. Mégis szinte már futottam. Éreztem, minél előbb ott akarok lenni.

Kiértem egy tisztásra. Megláttam egy kis faházat. A nap gyönyörűen sütött. Csak most vettem észre, hogy nappal van. Pólusaim feltöltődtek D-vitaminnal. Átfagyott tagjaim kicsit átmelegedtek. Nem foglalkoztam sokáig az engem körülvevő természet gyönyörűségével. Már megszoktam a patak csobogását a messzi hegyek magasodó gerincét, madarak csiripelését, virágok bódító illatát.  Ám aznap más illat is szállongott a levegőben. Elkezdtem futni a ház felé. Ott akartam lenni amilyen gyorsan csak lehetett. Szinte nekivágódtam az ajtónak. Mindkét kezemmel megragadtam a kilincset,  (alig értem fel) majd benyitottam.

Az előbb érzett édeskés illat szinte megcsapott. Kalács.
Anyu mindig akkor sütött kalácsot ha apu hazatért.

-Apu!-üvöltöttem majd a nyakába ugrottam. Éreztem, hogy forró könnyek égetik arcomat. Végre, végre itthon van.

-Kicsim hol voltál?-kérdezte kedves, meleg hangján.

-Az erdőben.-szipogtam. Elmosolyodott majd leültetett az asztalhoz. Anyu elém rakott egy szelet gőzölgő kalácsot. Boldogan elkezdtem enni. A finomság szinte szétolvadt a számban.

Apu odalépett anyuhoz, átkarolta a derekát, és mindketten olyan büszkeséggel néztek rám mintha legalább megmentettem volna a világot. Megcsókolták egymást. Jó volt őket így látni. Még sosem láttam két embert ennyire szeretni egymást.

Tudtuk, hogy apu majd megint el fog menni de addig teljes volt a boldogság. Minden időnket együtt töltöttük.

-Hogy ment?- kérdezte anya.

-Nem túl jól. lehet, hogy veszélyben vagyunk...- mondta apu az utolsó szavakat suttogva, hogy ne értsem de én tisztán hallottam mindent. Hallottam de nem figyeltem. Nem értettem miről beszélhetnek. -El kell innen mennünk!-folytatta. A hangja ideges és feszült volt. Elég szokatlan ez aputól. Ő a legbátrabb ember a világon.

-És Adamék?- kérdezte anya aggódva.

-Adam halott.

Anya a szája elé kapta a kezét. -Mi...micsoda? Halott?- elsírta magát.

-Anyu mi a baj?

-Semmi, kicsim.- felelte helyette apu.

-És Luke?- kérdezte anyu teljesen figyelmen kívül hagyva engem.

-Rachellel elmenekültek. És ti is mentek. -válaszolt apu ellenkezést nem tűrő hangon.

-Mi? Phil te teljesen megőrültél? Nem hagyhatunk itt!

-De! És meg is fogjátok tenni!-ezzel két kezébe fogta gyengéden anya sápadt könnyektől nedves arcát. Lágyított hangszínén- Di mennetek kell. Meg kell tenned érte.

Mindketten felém néztek egyáltalán nem értettem a helyzetet, mégsem gondoltam, hogy okos lenne ebbe most beleszólni.

Kintről hosszas, éles vonyítást hallottam. Egész testemben remegni kezdtem.

-Menetek kell MOST!- apu itt már ordított. Anya kötelességtudóan bólintott majd megcsókolta aput. Felkapott engem és elkezdett rohanni de már késő volt.

Füstöt éreztem, fulladoztam anyu eltakart az arcomat kendőjével. Az ajtón folyamatos dörömbölés hallatszott. Hirtelen  a levegő fel forrósodott. Az egész szoba lángokban állt apu ordított anyu is. Halálra rémülten vettem észre, hogy ég a kezem. Fájdalmamban összeestem, ordítottam.

-Basszus!-ordítottam el magam. Izzadtan remegve felugrottam az ágyamból. Hevesen vettem a levegőt, a szívem olyan gyorsan vert,majdnem kiugrott a helyéről.

A kollégiumi szobámban voltam. Kellett pár perc mire magamhoz tértem és felfogtam, hogy csak egy álom volt. De nagyon valóságos álom.  Megnéztem a mobilomon az időt 4:52. Tudtam, hogy képtelen lennék vissza aludni. Felvettem egy pulcsit leültem az ágyamra és rajzolni kezdtem. Közben felidéztem az álomban hallott neveket: Phil- mint 'apu' ; Di- mint anyu, aminek lehetett valami valóságalapja mivel  a 'Di' valami becézése lehet a Diannek.  A többi név : Adam, Rachel nem voltak ismerősek, nem tudom kik lehettek. Viszont az utolsó név szinte kísértett: Luke.

Miközben az álmomra összpontosítottam teljesen megfeledkeztem arról, hogy amúgy épp rajzolok.

A lapomról a kék hajú srác óriási, igéző szemei néztek vissza rám.