Hayden~mgc

Az akta

Kinyitottam, és el kezdtem olvasni az első oldalt. Mikey születési helye, ideje, általános adatok róla. Máskor örülnék, ha többet megtudhatnák róla, hisz lényegében nem is ismerem, de most fűtött a kíváncsiság. Mit tudhat Cal, hogy így véd tőle? Küzdöttem a lelkiismeretemmel, mikor a második oldalra lapoztam. Nem kéne ezt tennem vele. Én se örülnék, ha mások a tudtom nélkül elolvasnák egész életem történetét. De muszáj volt többet megtudnom, ha másért nem, akkor azért, hogy tudjam igazat mondott és megbízhatok benne.

A szemeim szélsebesen futottak végig a sorokon. Úgy látom ő is sok iskolába járt. Az ország minden pontján, akárcsak én. Aztán legalább tíz pszichiáter neve volt felsorolva... Szegény Mikey! Soha senki sem hitt neki. Én biztos nem bírtam volna, de ő erős! Aztán nincs több doktor. Eddig passzol a story. Még iskolák... kezd unalmas lenni. Lapoztam. Megakadt a szemem valamin. A laphoz egy rendőrségi akta volt erősítve. Lélegzet-visszafojtva kezdtem olvasni.

Valami tűzesetről volt szó. Illinois államban. Michaelt gyanúsították. Azt írták ő gyújtott fel egy házat. Egy ember meghalt. Az áldozat nevét fekete filccel átszínezték, hogy ne lehessen elolvasni, megfordítottam a lapot de úgy se tudtam rájönni a névre, végül feladtam és olvastam tovább az anyagot. Volt még négy túlélő is. Az ő nevüket is eltüntették. Mást nem tudtak vádolni csak Mikeyit, és ezért javítóba került fél évre. A szülei lemondtak róla. Tévképzetei voltak. Hallucinált és továbbra sem beszélt a tűzről. Elmegyógyintézetben kötött ki.

És még mindig nem volt vége de nem bírtam hirtelen tovább olvasni. Felnéztem az iratokból. És próbáltam felfogni az olvasottakat. Most akkor tényleg őrül és az egészet kitalálta? Nem akartam elhinni. Cal-nek igaza volt? Tényleg kerülnöm kéne? Arra egész biztosan nem lennék képes. Nem akartam ezen agyalni, olvastam tovább.

Egy darabig zárt osztályon volt mert veszélyes volt a többi betegre és magára is. Majd hirtelen javulást mutatott. Senki sem tudta miért. Valami új terápiára fogták de nem volt túl meggyőző. Az egész történet nagyon zavaros volt. Végül teljesen meggyógyult, kiengedték volna, de a szüleinek nem kellett. Ökölbe szorítottam a kezem. Gyűlöltem az ilyen embereket. Lemond a saját gyerekéről pont mikor a legjobban szüksége lenne a szülői támogatásra! Csak mert más mint a többi.

Most jött az árvaház... Onnan elég sokszor megszökött, vandálkodott, egy gyereket úgy megvert, hogy maradandó sérülései maradtak. Nem tudtam ezt elképzelni Mikeyról. Olyan nyugodtnak látszik mindig. Elég sokszor megfenyegették, hogy visszamegy a javítóba, még tárgyaláson is volt ez ügyben. Szerencsére megúszta. Egy ideig megint jól volt aztán, újra kezdődtek a dühkitörései. Már nagyon közel álltak ahhoz, hogy visszaküldjék arra  a rémes helyre, mikor valaki jelentkezett, hogy gondját viseli. Az ő neve is át volt húzva. Azóta jár ebbe az iskolába... Másfél éve.

Leejtettem kezemből az olvasmányt. Nem bírtam felfogni.

Kopogás:-Kisasszony, hoztam az ebédet!

Most enni? Ilyen állapotban? Meg se szólaltam. Felé se néztem.

-Kisasszony! - nyitott be az ajtón az ápoló.

-Nem vagyok éhes.- förmedtem rá még minidig az előttem lévő szekrényt szuggerálva.

-Valamit muszáj ennie, a reggeli is kihagyta.

Bejött, és szó nélkül elvette előlem Mikey iratait és lerakta elém azt az ételnek nevezett moslékot.

Undorodva néztem a kajára aztán rá, hogy ez most tényleg komolyan gondolja-e. Mosolyogva bólogatott. Igen tényleg azt hitte, hogy enni fogok. Milyen kis naiv, istenem!