Hayden~mgc

Megmentett

Egy kórházban voltam. Egy orvos világosszürke szemei kémleltek bizarrul közelről. Megkönnyebbülten kifújta a levegőt, mikor felnyitottam szemem. Visszataszító szaga volta a leheletének. Hál' istennek távolodni kezdett. Undorodva és értetlenül néztem rá.

-Hol vagyok?-kérdeztem kicsit bágyadtan. 

-A Medford kórházban vagy. Az éjjel szörnyen megsérültél. Emlékszel valamire?- kérdezte egy kedves arcú középkorú ápolónő. Rajta és az orvoson kívül nem volt senki a szobában. A mellettem lévő ágy üresen állt.

Mi is történt az éjjel? Az utolsó amire emlékszem, az Michael csókja volt. Vagy várjunk csak. Nem azt bizonyára álmodtam. Próbáltam felülni. Összerezzentem a fájdalomtól ami a fejembe nyilallt. Oda kaptam. Most vettem észre, hogy be van kötve és hátul valami géz is oda volt erősítve kötésem alá. Kezdtem emlékezni a tegnap estére. Lefejeltem egy fát. Nem is én lettem volna. Tekintetem a lábamra esett. Az egész be volt kötve a combom közepéig. Csak feketére festett lábkörmeim kandikáltak ki. Borzalmasan nézhettem ki. 

Hogy emlékszem-e? Persze! Egy kicseszett hulla tette ezt velem! Mivel úgy sem hittek volna nekem-még én sem nagyon hittem magamnak-csak annyit feleltem, hogy még zavaros minden. Fáradságot színleltem. Megkértem őket had pihenjek. Megértően bólintottak, az orvos még nyomott valamit az infúziómba aztán elindultak az ajtó felé.

-Ja igen el ne felejtsem! Felhívtuk édesanyádat, hogy jöjjön ide.- fordult vissza a doktor. Már csak ez hiányzott. Bár szerettem volna látni anyut, nem akartam, hogy átutazza az országot a saját hülyeségem miatt. Nincs értelme, hogy ő is itt sajnáljon. Úgy se tud segíteni rajtam. Sajnálni meg nem kell.

-Hívja vissza és mondja neki, hogy ne jöjjön!- válaszoltam- Nem akarom, hogy idegeskedjen. Mondja, hogy jól vagyok.

A férfi értetlenül bámult.

-Biztos ebben kisasszony? Az anyjának tudnia kéne, hogy mi van magával.

-Kérem ne rángassa ide. Nincs rá szükség. Nyugtassa meg, hogy szépen meg fogok gyógyulni.

Az orvos kicsit huzakodva bár, de beleegyezett, hogy visszahívja anyut. Mindketten kimentek.

 Egyedül hagytak engem a gondolataimmal. 

Mikor mondtam nekik, hogy menjenek el még nem voltam fáradt. Össze akartam szedni a gondolataimat. Kételkedtem, hogy a halottcsávó-story igaz lehet, de abban teljesen biztos voltam, hogy nem vagyok őrült. Láttam amit láttam. Elég hihetetlennek tűnt de láttam. Aztán mi történt? Hogy kerültem ide? Valaki megtalált. Hát persze! A fekete converse! Egészen biztosan egy fiúhoz tartozott. De hogy mentett meg a szörnytől? Halványan derengtek képfoszlányok az éjszakáról. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy emlékezzek. Beugrott a mély hang. Rászólt, hogy hagyjon békén? Az nem lehet. Miért fogadott volna szót neki az az izé? Pedig megtette, kihúzta belém mélyesztett körmeit. Nem segített a visszaemlékezésben az az adag altató amit az előbb az orvos adott. Szemeim elnehezültek. Küzdöttem az álmossággal, de végül mégis álomba merültem.

...

Mikor kinyitottam a szemem még mindig abban a szaros kórházban feküdtem. Nem álmodtam sajnos. A hideg is kirázott a fehérre meszelt, rideg falak látványától. Mindig is undorodtam a kórházak jellegzetes szagától. Most meg nekem is ilyen szagom lett.  Még sosem voltam kórházban hosszabb ideig, viszont most elég biztos voltam benne, hogy még jó darabig itt leszek. Majd' szétfagytam a vékony kórházi takaró alatt. Felmértem a terepet.

Mellettem jobbra volt még egy üres ágy, ugyanolyan kis éjjeli szekrény tartozott hozzá mint az enyémhez. Volt pár gép is a kórteremben. Fogalmam sem volt melyik mire való. Előttem nagy fehér, egyszerű szekrény állt. Kinéztem az ajtó felé. Egy darabig csak bambultam. Próbáltam megszokni a helyzetet, és ki találni ki menthetett meg. Eszembe jutott az álmom. Honnan a fenéből jutnak ilyen nevek eszembe? Honnan szedtem, hogy Cal, Ash, Luke és Mikey zenélnek ráadásul egy bandában játszanak? Egyáltalán miért hívom Michaelt Mikeynak?Ki a fene az a Serena? Serena...Serena... Megvan! Még az előző sulimban volt egy ilyen nevű lány, azt hiszem. Nem rémlik, hogy beszélgettünk volna valaha is. Ha nem álmodom meg, valószínűleg nem emlékeznék arcára sem. Akkor, hogy álmodhattam vele? Mindent tudtam róla. Pont mint Lukeról. Nagyon bizarr. Már esküszöm kéne vezetnem egy listát " A legrémisztőbb dolgok amik történnek velem". Igen, ez lenne a címe. Nagyon találó. A Michaellel váltott csókunkat értettem egyedül. Mivel abban biztos voltam, hogy szeretem, az volt a legkevésbé fura dolog az álmomban, hogy megcsókoltam. Nyúltam volna karkötőimért, de nem találtam őket a csuklómon. Megnéztem jobban a kezem. Hüvelyk és mutatóujjam közt, a kézfejem felső részén egy fekete szívecske díszelgett. Tegnap délelőtt rajzoltam még oda egy egyszerű fekete tollal. 100%-ig biztos voltam benne, hogy a tegnapiak után nem maradhatott fenn. Pedig érintetlennek tűnt.