Hayden~mgc

Kétségek közt

Kiszáradt a szám, könnybe lábadtak a szemeim, folyamatos hányinger kínzott. 

Bepánikoltam. 

Minden tagom remegett. Előkerestem  telefonom a hátsó zsebemből. 

Persze, hogy nincs térerő. 13:37. Hogy lehet ennyi az idő? Mégis mennyit jöttünk befelé az erdőben?

Nagyon lehűlt a levegő. Vacogni kezdtem. Nem tudtam, merre menjek, mit csináljak. Ott álltam egy helyben teljesen kétségbe esve. Még sosem féltem ennyire. Hallgatóztam. Nem hallottam se autók zaját se emberek hangját. Végem van. Nem tudok mit csinálni. Itt fogok meghalni egy kicseszett erdőben! Ököllel megütöttem egy fát. Éles fájdalom nyilallt a karomba. Remek már meg is sérültem. A kezem vérzett. Nem is kicsit. 

Na jól van Hayden, szedd össze magad és ha már ilyen helyzetbe kerültél legalább  ne ronts ezen még jobban! Ennyi erővel ki is nyírhatnád magad most rögtön. 

Elindultam valamerre. Ha egyenesen megyek, valahol előbb vagy utóbb kilyukadok. Sétálni kezdtem, az elején még lassan, bizonytalan léptekkel haladtam előre. Mivel a helyzet változatlanul kilátástalannak bizonyult, elkezdtem rohanni mint egy őrült. Nem foglalkoztam a folyamatosan lüktető, vérző öklömmel. Minden ág felkarcolta a bőröm, csípő érzést hagyva maga után. Mindenem sajgott. Én meg csak rohantam. Úgy éreztem most még mélyebbre hatoltam az erdőben. Hirtelen elfordultam jobbra és arra rohantam egy darabig. Folyamatosan a saját túlélési esélyeimet rontottam. 

Kezdett sötétedni. Teljesen kimerültem. Egy nagy bükkfának dőlve lerogytam a földre. Bőgni kezdtem. Lehet ennél rosszabb? Naná, hogy lehet! Már teljesen besötétedett. A halálfélelemtől, a fáradtságtól és a fájdalomtól teljesen elkábultam. Forgott velem a világ.

Tudtam, hogy most meghalok. Ha nem is pont most, akkor még pár nap szenvedés és akkor. És ez csakis az én hibám. Eszembe jutott anyu. Ma már nem tudom hányadszorra de megint bőgni kezdtem. Nem is tudja, hogy a lánya itt ül egy fa tövében, a halál küszöbén. Ha ezt még valahogy túl is élem, akkor sem leszek már képes a szemébe nézni. Nem lehet ilyen idióta lánya! Nem lehetek ennyire idióta! Pedig az vagyok, kétségtelenül. Eszembe jutott Calum és Ash. Sosem fogom tudni meghálálni nekik azt, hogy milyen hihetetlen kedvesek és segítőkészek voltak. Ma kettőkor beszéltük meg a találkozást. Csak azért ajánlották fel, hogy én jobban érezzem magam. De én nem voltam ott. Most biztos valami seggfejnek gondolnak. Meg is értem. De lehet, hogy aggódnak és nekiálltak megkeresni. Már majdnem láttam egy kis esélyt a túlélésre, de kikeresne egy erdőben? Ki gondolná, hogy pont itt lehetek.

Már teljesen sötét volt. Nem láttam semmit. Csak remélni tudtam, hogy itt nincsenek veszélyes állatok. Minden kis levél zörgésre odakaptam a fejem. Egy bagoly hangját hallottam. Összerezzentem. Még vagy két órát töltöttem így, magatehetetlenül. Nem láttam semmit sem. Lassan lecsukódtak a szemeim. Már elfogadtam a halált. Még sosem gondolkoztam, hogy mi lesz utána. Igazából nem tudtam, miben hiszek. Lehet szellemként a Földön maradok? Vagy esetleg létezik a menny és oda jutok? Esetleg a pokol? Mégis a leghátborzongatóbb lehetőség az volt, hogy vége és ennyi volt. Többet nem látom  szeretteimet. Michaelt. Valószínűleg azt se tudta, hogy létezem. Nem bírtam rájönni, hogy lehet ilyen hatással rám egy ismeretlen srác. Nem érdekelt, hogy lehet gyilkos vagy akármi. Nem vágytam másra csak, hogy vele lehessek. Odabújhassak hozzá. A fejemet a vállába fúrnám és beszippantanám az illatát...

Kezdtem jobban lenni. Furcsa mód Michael puszta gondolata boldogabbá tett. Éreztem még élnem kell. 

Nem adhatom fel!

Még élnem kell!- Most felugrottam volna, de nem volt már több erőm. Hirtelen erős nyilalló fájdalmat éreztem a jobb lábamba. Felsikítottam. Valaki hihetetlen erővel szorította a lábamat. Valami. Hörgő hangot hallottam. Nem emberi hangot.  A rothadás bűze lengett körül mindent.

Odakaptam a lábamat szorító valamihez. Egy kéz volt az. De undorítóan nyálkás volt. Ahogy megszorítottam, hogy engedjen el a kezemben maradt egy része. Sikítva elkaptam a kezem, könnyezni kezdett a szemem és hisztérikusan szipogtam. Hátrálni próbáltam. Olyan erővel akartam elmenni, hogy lefejeltem a mögöttem lévő fát. Tompa fájdalmat éreztem a fejem hátuljában. A fájdalom akkora volt, hogy hányingerem lett tőle. Majdnem elájultam. A szemeim csukódni kezdtek, de nem adtam fel. Odakaptam a fejemhez. Ömlött belőle a vér. Összeragadt tőle a hajam, és a kezem is csupa vér lett. Ki kellett szabadulnom a szorításból. Rugdosni és mocorogni kezdtem. A szorítás csak erősödött. Már a körmeit is belém mélyesztette, féltem, hogy eltöri a sípcsontomat.

- Segítség!-üvöltöttem a semmibe.-Ké...kérem!-a könnyeim folyamatosan hullottak. Sikítoztam, hiába. Sár és vér került a szemembe a kezemről. 

Az a valami elkezdett feljebb jönni a lábamon. Mintha a belém kapaszkodva próbálná húzni magát, mély vágásokat hagyva a maga után. Őrjítő volt a fájdalom. Éreztem, hogy patakokban folyik a lábamból a vér átáztatva a nadrágom. Minden mozdulatával sokszorosára nőtt a szenvedés. Éreztem ahogy sikamlós bőre az enyémhez ér. Minden másodperccel erősödött a rothadó szaga. Már nem bírtam sikítani meg rugdalózni sem. A fejem és a végtagjaim elnehezültek. Már nincs esély a túlélésre. Feladtam, ezúttal végleg.

-Engedd el!- hallottam egy mély hang ordítását.

A kéz lassan kihúzta hosszú körmeit a combomból. Már alig láttam. Nem tudtam tartani a fejem. Valami fényt még észleltem. Próbáltam megerőltetni magam, hogy lássak valamit. Nem kellett volna. Lenéztem a lábamra. Szét szabdalva láttam és folyamatosan ömlött belőle a vér. Felsikítottam volna, ha lett volna erőm. Lejjebb néztem, a kéz irányába. Most vettem észre, hogy a karhoz egy test is kapcsolódik. Egy hulláé. Már szinte teljesen szétoszlott. Fejét-amennyi maradt belőle- felém fordította. Az az érzésem volt, hogy bámul engem. Mondjuk ezt nem tudhattam biztosan, mivel már nem voltak szemgolyói. Ruhái rongyosak és szakadtak voltak. Teste fele még a föld alatt volt. Néhány csontja kilátszott oszló bőre alól. Elborzadtam. Éreztem, hogy el fogok ájulni. Oldalra dőltem. 

Még utoljára láttam egy sáros, fekete tornacipőt, majd minden elsötétült.