Hayden~mgc

Vallomások

Kinyitottam az ajtót, még hallottam ahogy Serena utánam szól sok sikert kívánva.

Elindultam. Hova is? Eldöntöttem, hogy lemegyek a portára és ott talán kideríthetem melyik is Michael szobája.
Leosontam a lépcsőn. Már sötét volt az épületben így erősen kapaszkodtam a korlátba nehogy elessek, szokásomhoz híven. Végül leértem a földszintre. A porta szerencsére ki volt világítva.
Odamentem de sajnos a portás pont ébren volt. Fura. Mindegy, meg kell oldanom valahogyan. Nem adhatom fel ennyire könnyen. Magabiztosan odamentem hozzá. Azonnal rám förmedt.

-Mit akarsz itt takarodó után? - kérdezte köpködve.
Na jó meglesz ez.-biztattam magam.

-Elvesztettem egy könyvet és holnap nagy szükségem lenne rá. - kezdtem nyugodtan- Megtenné, hogy megnézi a talált tárgyak osztályán?

-Miért most jutott ez eszedbe? - zsörtölődött tovább.

-Most vettem észre, hogy hiányzik és nem akartam magát ezzel korán reggel zaklatni. - húztam fel a szemöldököm. - De ha magának jobb úgy, akkor visszajövök fél hat körül, hogy biztosan meg legyen az első órára. - ezzel megfordultam és elindultam visszafelé.
Tudtam, hogy utánam szól.

-Nem, megnézem most inkább. - na én is így gondoltam- Milyen könyvről lenne szó?

- Vastag, bordó borítójú történelem tankönyv. A nevem is rajta van, Alice... Alice Sunrise. - Jézus ilyen hülye nevet kitalálni. Mindegy, úgy látszik bevette mert csak bólintott és eltűnt egy messzebb lévő ajtó mögött.

Nem gondolkoztam sokáig. Azonnal leültem az asztalához és kutakodni kezdtem. Nem sokára találtam is egy füzet szerű naplót ahonnan könnyen kikereshettem Michael szobaszámát. A negyedik emeleten van. Gyorsan becsuktam a füzetet és visszaraktam a helyére. Távoztam mielőtt a pasi visszaért volna. Gyors léptekkel haladtam a folyosókon és felfutottam a lépcsőkön. A lábam már amúgy teljesen jól van. Legalábbis most úgy érzem. 

Végre láthatom őt.

Hirtelen megtorpantam. Mit is akarok neki mondani? Mivel magyarázom, hogy zavarom fél 12-kor?
Fogalmam sincs. Nem is érdekel. Megint futni kezdtem. Az igazat fogom mondani. Az ő dolga, hogy megbocsát vagy nem. De nagyon remélem, hogy meg fog. Nem tudom miért de számomra ő jelent mindent. Még sosem éreztem ilyet. Ha rá gondoltam gyorsabban vert a szívem, folyamatosan mosolyogtam, és pillangók ébredtek a gyomromban. Talán szerelmes vagyok?

412...413...414 - megvan!

Halkan bekopogtam a barna ajtón. Alig találtam meg ebben a sötétben.
Vártam egy kicsit de nem jött válasz. Meg egyszer kopogtam mikor az ajtó kinyílt.
Michael tűnt elő mögüle kócos piros hajjal, fekete trikó szerű pólóban és szürke melegítőnadrágban. Nagyon jól nézett ki. Már olyan régóta nem láttam.
Nagyon meglepődött mikor megpillantott, majd minden érzelmet törölt az arcáról és közömbösen megkérdezte:

-Mit keresel itt?

-Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek amiért nem számíthattál rám. Szeretném ha tudnád, hogy azonnal megbántam, hogy engedtelek kimenni azon az ajtón. Tudnod kell, hogy minden nap szenvedek a hiányodtól, hogy nem telik el úgy éjszaka, hogy ne sírjam álomba magam. Te jelentesz nekem mindent. Különleges ember vagy. Te egy csoda vagy, Mikey. Én már így is boldog vagyok, hogy ismerhetlek. Az volt életem legszebb pillanata mikor megcsókoltál és mindent megadnék azért, hogy újra bízz bennem. És nehogy azt hidd, hogy nem számítasz vagy, hogy nem vagy értékes ember csak mert annyian magadra hagytak. Én itt vagyok neked. Hülye voltam hogy elküldtelek, és szörnyen sajnálom de az, akkor túl sok volt nekem. Megértem, ha nem bocsájtasz meg nekem, megértem ha utálsz csak úgy gondoltam, hogy ezt tudnod kell. Michael Clifford, számomra te jelentesz mindent, remélem számít ez neked valamit. - fejeztem be könnyekkel a szememben. A fiú szinte sokkolva nézett rám. Túl sokáig állt ott csöndben.